Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-537

226 537. országos ülés 1896, január 20-án, hétfőn. nem az egymáshoz való közeledés árjait egyengeti, ez már magában véve elég nyereség. Úgy látszik azonban, t, ház, ez legalább a közvélemény egy részének felfogása, hogy ez a lépés egy perez kedvező hangulatának szüleménye volt, és inkább csak hangulatkelrésre volt irányozva, legalább a közvéleménynek egy része, ismétlem, azt egy tervszerű, minden ízében átgondolt, és politikai közéletünkben egy korszakos változás előidézését czélzó politikai akeziónak nem tekintette. És hogy e vélekedés, e felfogás nem minden alap nélküli, annak épen gróf Apponyi Albert t. képviselő úr maga szolgáltatta bizonyítékát azzal, midőn beismerte, hogy az ajánlat megtételekor maga sem volt még tisztában annak feltételeivel, ezeket csak későbbi tanácskozások után állapította meg, szóval, t. ház, a gomb meg volt, csak később kellett ahhoz a kabátot megteremteni, az igaz, hogy ahhoz a tetszetős és csillogó gombhoz én és velem együtt igen sokan, egészen más kabátot képzeltünk. Ne csodálkozzék tehát a t, képviselő úr azon általam ugyan jogosulatlannak tartott, de itt-ott tagadhatatlanul megnyilatkozó felfogáson, hogy ez a fellépése, ez a kormányhoz intézett felhívás keringőre, arra volt számítva, hogy azt a kormány mereven visszautasítva (Ellenmondás balfelöl.) Bocsánatot kérek, nem én mondom, de tény, hogy ilyen hangok emelkedtek, ilyen felfogás több körben nyilvánult, előre is kimondottam, hogy a magam részéről ezt jogosulatlannak tartom, de mondom, e felfogás oda konkludált, hogy arra volt számítva, hogy a kormány által ez az ajánlat visszautasíttatván, a helyzet rosszabbodásáért, a parlamenti harezok elfajulásáért tisztán ezt a kormányt, illetőleg ezt a pártot lehessen felelősségre vonni. (Felkiáltások balfelől: Ki mondta?) Bocsánatot kéiek, talán méltóztatott a sajtó akárhány orgánumában ezt olvasni, azt hiszem, hogy a közvélemény egy része megnyilatkozásának joggal tekinthetem a sajtóban történt nyilatkozatokat. De ha nem volt az egy pillanatnyi hangulatnak műve, mi volt hát akkor a czél, milyen gondolat vezérelte a t. képviselő urat, és minek szabta meg ő ellenértékét, hogy ne mondjam, az árát? Hát, t. ház, erre nézve ő a legilletékesebb, szavainak és szándékánaii megmagyarázására, és azt nagyon helyesen meg is magyarázta, midőn azt mondotta, hogy tévesen olvasták ki az ő szavaiból, hogy ő istenbékét akar, mert ő ennél részint kevesebbet, részint többet akar. Kevesebbet azért, mert ő a parlamenti harcznak következetes, az eddigi elszántsággal való folytatását a jövőre sem szándékozik abbahagyni; de többet is akar, mert nemcsak azt czélozza, hogy a milléniumi évre a közélet sebei vékony fátyollal takartassanak be, hanem hogy a kedélyek megzavart egyensúlya helyreállíttassák, a szivek szolidarifása biztosíttassák, szóval közéletünknek a választási visszaélések révén támadt bajai az egész vonalon orvosoltassauak. Én nagyon örvendek részemről ennek a felfogásnak, mert csakugyan nem oszthattam ama több oldalról megnyilatkozó felfogást, hogy gr. Apponyi Albert t. képviselő úr szemei előtt, ajánlatának elfogadása esetén, azon czél lebegett, hogy e réven azután majd a parlamenti harezok objektivitása álljon elő, hogy e réven majd a személyeskedés, a politikai gyűlölködés fegyvere tétessék le itt a parlamentben. Mert hiszen, a mint nem tartanám helyesnek, sőt elítélném, ha a kormány és ez a párt, a szabad és tiszta választás biztosítékai ellenében az ellenzéktől, mint gr. Apponyi Albert kifejezte, egy előre meghatározott valutával ellenértéket követelne, épen úgy nem tartanám helyesnek, ha a parlamenti harezok objektivitásáért, és a személyeskedésnek innen való számíízéseért követelné az ellenzék ellenértékét. Mert a milyen mértékben kötelessége az első a kormánynak, s ennek a pártnak, épen olyan mértékben kötelessége a másik az ellenzéknek is. Mert ne feledjük, t. ház, hogy a közvélemény eme legfőbb fórumának idegessége, az itt fellépett személyeskedés, gyanúsítás, politikai gyűlölködés, az itt támadó mocsár — pnrdon, ezt a kifejezést nem én használom itt először —• nemcsak a parlamentnek atmoszféráját rontja meg és teszi elviselhetetlenné, hanem, az átsugárzás törvénye szerint, kihat a közvélemény minden részére, kihat a községi törvényhozás és társadalmi térre is, (Mozgás és saj a bal- és szélső bahldalon.) s ott hasonló lüneteket, hasonló személyeskedést, hasonló gyűlölködést idéz elő, . . . (Zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. ház! Tuba János: .... és hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam úgy látja, — hogy saját szavait idézzem — hogy »a mire Magyarországon hosszú idő óta nem volt példa, a politikai ellentétek átcsapnak a társadalmi térre, a vidéken legalább még sokkal inkább, mint itt a központon. Valóságos gyűlölet fejlődik magyar emberes magyar ember között, egy oly állapot, mely minden nemzetnek kebelében veszedelmes, melyet azonban, egy külső és belső ellenségektől körűivett oly nemzet, mint a magyar, meg nem engedhet magának.« És hogy azt kívánja és azt óhajtja, — ismét saját szavait idézem, — hogy »a millénium alkalmával, mikor ide figyel egész Európa, mikor ez a nemzet a művelt nemzetek családja előtt beszámol ezredéves múltjának eredményéről, ne lássa az az európai közvélemény, ne