Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-536

218 536. országos ülés 1896. január 18-áii, szombaton. jelentőségű vagy személyes jellegű ügyekben keresve keresem az alkalmat, hogy a ház türelmét próbára tegyem, és interpelláczió útján intézzek kérdést, bármily miniszterhez is, ha valamit meg akarok tudni. Mindig azt tapasztaltam, hogy ha a képviselő valamely miniszterhez fordult, az illető miniszter a képviselőnek e közeledését úgy fogta föl, mint képviselői kötelességének teljesítését, noha személyes vagy magánügyben történt is az. Egyes-egyedül a miniszterelnök úrnál tapasztaltam e tekintetben kivételt, a kihez én három ízben fordultam. 0 azonban elbájoló, nyájas modorával (Derültség a szélső baloldalon,) mindhárom ízben arról győzött meg, hogy valóban nagy önmegtagadással kellene önmagam, képviselői állásom és a t. ház méltósága iránt is viseltetnem, ha ismételve indíttatva érezném magamat személyesen hozzáfordulni azzal a bizalommal, a mely kell, hogy a kormány tagjai és az országgyűlési képviselők között meglegyen. Első ízben, midőn hozzáfordultam, nem kérést, hanem kérdést óhajtottam hozzá intézni, a mennyiben azt akartam tőle megkérdezni, hogy egy rokonának, egy gróínénak levelét megkapta-e ? A miniszterelnök úr azonban be sem várva, hogy megszólítsam, midőn hozzá közeledtem, azzal fogadott, hogy ő ellenzéki embernek semmiféle szívességet sem tesz. (Mozgás a sgélsö baloldalon.) Valóban csak akkor tudtam meg, hogy a miniszterelnök úr a képviselőknek a szerint méri szívességeit, a milyen párthoz tartoznak. Ezt a szokást, ezt a divatot eddig még soha nem tapasztaltam. Hiába igyekeztem őt arról felvilágosítani, hogy nem kérek tőle, hanem kérdezni akarok tőle valamit egy tanítónő ügyében ; erre azt mondta, hogy Ő tanítónőkkel nem foglalkozik, forduljak a vallásés közoktatásügyi miniszterhez. (Élénk derültség a szélsőbaloldalon.) Harmadízben ebben az ügyben, melyben most interpellácziómat hozzá intézem, fordultam hozzá. Midőn múlt szerdán gróf Apponyi Albert t. képviselő úr nagyhatású beszédét elmondotta, beszéde után itt a házban fordultam hozzá ezen honvéd ügy gyei. Megjegyzem, hogy már előzőleg erről beszéltem vele, és ekkor kijelentette, hogy ő minden honvédügyet elintézett és nem hiszi, hogy az nincs elintézve. Hiába hivatkoztam neki arra, hogy biztos tudomásom van, hogy ez az ügy nincs elintézve, ő megmaradt a maga állítása mellett teljes makacssággal, hogy ő nem hiszi, hogy ez az ügy nincs elintézve. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Midőn Apponyi Albert t. képviselő úr beszéde után, tudniillik harmadízben azzal fordultam hozzá : »Ezen honvédügyben óhajtok . . .« Azt felelte: »Kérlek, nekem most honvédügyhöz nem áll hozzá az eszem.« (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Beismerem, tapintatlan voltam, hogy ép azon nagy beszéd hatása alatt álló miniszterelnök úrhoz közvetlenül a beszéd után fordultam, és igazán azt hittem, hogy én egy nagy tapintatlanságot követtem el ; de midőn hallottam azt a választ, melyet gróf Apponyi t. képviselő úr beszédére adott, ezen feltevésem alól felmentve éreztem magamat. (Zajos derültség a szélső báloldalon.) Válasza legalább ezt bizonyította. (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások: Ez nem tartozik az interpelláczióhoz!) Soha egyetlen egy miniszter sem utasított még el 16 évi képviselőségem alatt, ha valamiben — a mi akár egyeseket akár közügyet érdekelt, — hozzáfordultam. Tehát én nem keresem az alkalmat, hogy ily kisebb jelentőségű ós személyes ügyekben a t. ház türelmét igénybe vegyem, s a miniszter urakat interpellácziókkal zaklassam, ez alkalommal azonban kénytelen vagyok a t. ház előtt interpellácziómat megtenni, melyet bátor leszek ezennel felolvasni: (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) >Interpelláczió. Van-e arról tudomása a miniszterelnök úrnak, hogy Stepháni József tiszaladányi lakos, 1848-as honvédfőhadnagynak az országos honvéd-egyesülethez beadott nyugdíj iránti kérvénye innen-onnan két év óta elintézetlenül van, és 67-ik életéve daczára, továbbá daczára annak, hogy kérvénye teljesen fel van szerelve, s jogosultsága minden kétséget kizárólag be van bizonyítva, sem nyugdíjhoz, sem okmányaihoz mind ez ideig neoi juthatott. Ezek alapján kérdem a miniszterelnök urat, szándékozik-e arra nézve intézkedni, hogy fentnevezeit 1848-as főhadnagy kérvénye mielőbb elintéztessék, illetőleg az illető méltányos és jogosult nyugdíjban részesüljön, esetleg okmányait visszakapja?« Ez, t. ház, interpelláczióm. Nagyon sajnálnám, ha ez a régi honvédfőhadnagy, ki az egész 48-at végigszolgálta, s annak legtöbb csatájában részt vett dicsőségesen, egyes-egyedül, talán interpelláczióm iránti ellenszenv miatt, fosztatnék meg attól a nyugdíjtól, melyet igazán megérdemel. (Nagy mozgás jóbbfelől.) Én ugyan nem teszem fel a miniszterelnök úrról, hogy ily szempont vezérelné őt a honvédügyek intézésében, de mégis ki kell jelentenem, hogy ha az illető honvéd elesnék attól, az, egyéni meggyőződésem szerint, egyes egyedül ezért fogna attól elesni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház ! A hang, melylyel Onody Géza képviselő úr megtett interpelláezióját végezte, nem olyan, hogy éu arra egyáltalán valamit felelhessek (Helyeslés jóbbfelől.) Általában — én szerintem — minden kérdést úgy lehet elintézni, a hogy az igazság azt parancsolja. A honvéd-kérdésre vonatkozólag nemcsak Onody Gréza képviselő