Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-536

586. országos ülés 1896. január 18-áu, szombaton. 21 í) úrnak, de egyáltalán minden képviselő úrnak megmondtam, hogy ne is méltóztassanak protekcziót kérni, mert kivétel nélkül minden honvéd, a ki a szabálynak megfelelő jogosultsággal bir, nyugdíjra vagy segélyezésre föltétlerííl igényt tarthat. (Úgy van! jobbfelől.) Következésképen sem ellenszenv, sem rokonszenv a minisztériumot, illetőleg a miniszterelnökségben alakított bizottságot e tekintetben nem vezetheti. (Helyeslés jobbfelől.) Az a hang tehát, a melyen a t. képviselő úr szólott, még ha az erősebb, vagy gyengébb lett volna is, e tekintetben különbséget az elintézésben nem tehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Azonban, t. ház, kereken ki kell hogy jelentsem, miszerint az egész interpelláczió minden jogalapot nélkülöz. (Halljuk ! Hal!juk !) A miniszterelnökség 1895. július 1-én vette át a honvédnyugdíjazás ügyét. Tehát, hogy 2 évvel azelőtt a honvédsegélyző bizottsághoz beadott kérések így vagy úgy elintéztettek, jól vagy rosszul, ezért felelősséget nem vállalhatok. A dolog érdemére tehát, t. ház, semmit sem felelhetek, mert nem felelhetek. De ha akármi úton, akár a honvédsegélyző-egyesülethez közvetlenül, akár a miniszterelnökséghez lesz a kérvény beadva, az szabályszerű elintézés alá fog vonatni, úgy hogy a szabályok szerint ki fog tűnni, hogy az illetőnek a nyugdíját meg lehet-e adni vagy sem. Ez feleletem magára az interpelláczióra. (Helyeslés a jobboldalon.) Restellem, hogy a személyes vonatkozásra is ki kell térnem, de ki kell, hogy térjek reá azért, mert annak az előadásnak, melyet Ónody Géza t. képviselő úr tartott, folytatása is van. (Halljuk ! Halljuk!) És azt a folytatást, ha méltóztatnak meghallgatni, nem kétlem, hogy méltóztatnak nekem igazat adni. (Halljuk! Halljuk!) Az első esetre, a levél esetére, nem emlékszem. A második kérdés, a miről szólt, a midőn egy tanítónő érdekében beszélt velem, kétségtelen, hogy nem volt helytelenül elintézve azzal, hogy én, a ki a tanítónőt nem ismerem, a kinek arról nincs tudomásom, hogy mennyire érdemes, ilyen körülmények között nem vállalkozhatom arra, hogy protezsáljam őt a kultuszminiszternél. Ha egyáltalán protekczióra érdemes, szóljon ő közvetlenül a kultuszminiszternek. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, ily felfogás csak helyes, mert hogy lehet szándéka valamely képviselő úrnak, hogy engem nyerjen meg arra, hogy ismeretlent ajánljak a kultuszminiszternek. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A harmadik eset úgy volt, hogy a mely perczben gróf Apponyi Albert képviselő úr itt beszédét elvégezte, Ónody képviselő úr hozzám jött és említette, hogy erről a honvédügyröl akar velem beszélni. Én erre azt mondottam, bocsánatot kérek, nincs most időm honvédügygyel foglalkoznom, mert tisztában kell lennem azzal, a mit gróf Apponyi Albert képviselő úrnak felelni kívánok. És bár lehetett e feleletem gyenge, vagy hiányos, a mint a képviselő úr rajzolni kívánta, de utoljára is felelni akartam. Ha az én gyengeségem olyan nagy volt, minőnek a képviselő úr mondja, még inkább volt szükségem arra az öt percznyi pihenésre, és utángondolásra, mintha erős lettem volna. (Tetszés jobbfelől.) De itt következik a kiegészítés, a mit Ónody Géza képviselő úr el nem mondott. (Halljuk! Halljuk!) Innét a teremből kimentem és a folyosón ültem. Talán hosszabb volt a szünet, mint tervezve volt, s nem öt perczig tartott. Odamentem Onody Géza képviselő úrhoz és azt r mondtam, hogy most beszélhetünk a dologról. Onody Géza képviselő úr erre azt mondta: »Most nem kívánok róla beszélni.« (Nagy zaj jobbfelől.) Azt hiszem, a t. képviselő úr ebben nem fog engem meghazudtolni. (Zaj.) Ily körülmények közt, kérem a t. házat, a válaszomat méltóztassék tudomásul venni. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől.) Ónody Géza: T. képviselőház! (Nagij zaj. Félkiáltások jobbfelől: Eláll! Halljuk ! Halljuk ! a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, a miniszterelnök úr két momentumra nézve tévedésben van. En nem azt a kérést intéztem hozzá, hogy beszéljen annak a tanítónőnek érdekében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral, hanem egy kérdést intéztem hozzá és többször hangsúlyoztam éa ismétlem, hogy azt kérdeztem: Megkapta-e a levelet, a mely az illető tanítónő érdekében neki küldetett? A kérés és a kérdés között nagy különbség van. Ezt a kérdést intéztem hozzá, minthogy egy levélről volt szó, melyet a miniszterelnök úrnak egy rokona intézett hozzá. A mi pedig a miniszterelnök úrnak azt az állítását illeti, hogy kimenve innen, öt perez múlva ő jött hozzám az igazság érdekében, kijelentem, az úgy történt, hogy egymás mellett ültek ő és Hieronymi volt miniszter és képviselő úr; én arra mentem sietve, mert levelet kaptam, a mely végett kihívtak. Ekkor megszólított a miniszterelnök úr, mondván: »Most már beszélhetek veled«. Az előzmény után azonban, mely annyira elutasító volt rám nézve, (Zaj jobbfelől.) nagyon természetes, hogy más választ nem adhattam, mint azt, hogy most már én nem beszélek erről, hanem majd találok módot és alkalmat más úton a miniszterelnök úrral beszélni. Ezeknek elmondása után, a mennyiben a válasz megnyugtat arra nézve, hogy az igazság szerint fog teljesen eljárni, és a mennyiben 28*