Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-535
194 535, országos ttlés 1896. január lí-én, pénteken. lyeket gr. Apponyi és pártja hangoztat, nem tűrné meg a maga kebelében ? Ez ráutalás arra, hogy minek kell történnie ; nem az úgynevezett konzequencziák levonása, a mely a szakadásnak követelése volt. A hazafiúi kötelesség, az a nagy kötelesség, hogy a ki felhívja a társadalmat, az álljon is oly helyre, a hol felelősséget kell, hogy vállaljon : ez a fontos, ez a fő. Én igen jól tudom, hogy e két párt egyesülése meg fogja nehezíteni a mi harczunkat nagyon, de az a harcz sokkal tisztább, sokkal határozottabb lesz, és sokkal elevenítőbb hatása lesz a nemzetre magára és a társadalomra, mint az a mostani ideoda ingadozás, (Úgy vem! a szélső baloldalon.) és azok a felhívások, a melyek felelősséghez kötve nincsenek. Peccatur intra muros et extra. Beszélek itt mindenkiről, még magamat sem veszem ki, (Derültség.) és azt mondom: páter peecavi! A mi engem ezekben vezet, az az a nagy aggodalom, hogy a közösügyes rendszer mellett a becsületérzésnek és társadalmi életnek oly elzüllése fog bekövetkezni, a mely azután csakugyan megteremti az úgynevezett osztrák-magyart, a melylyel Magyarország végső feloszlása kezdődik. T. ház! Ezek az én nézeteim és elveim a választásokra s azok kapcsolataira vonatkozólag. Most legyen szabad egy más irányba térnem. (Halljuk! Halljuk/) Az ezredéves ünnep közeledik. A t. belügyminiszter úr ' beszédéből megértettem, hogy a munkáslakások ügyében a fővároshoz felhívást intézett, szóval, hogy ő ezzel az ügygyei foglalkozik. T. ház! Az ezredéves kiállítás programijában gondoskodva van mindenről, a mi fény, s arról is, a minek azonban csak egy része lesz igazi fény, mert sok lesz a kölcsönzött, alkalmi, a hamis ékszerrel feleziezomázott semmi. (Halljuk! Halljuk!) De hogy azon programúiban az a becsületes, kitartó munka is helyet talált volna, a mely azt az egész ünnepséget előkészíti és meg is csinálja, arról szó sincs. Lesznek lakodalmas felvonulások, ünnepi menetek, de a munkások ki fognak maradni. Pedig, t. ház, oly időben élünk, a mely időnek megvan már a maga rázkódtatása, és a magyar törvényhozás ilyenkor sajátságos benyomást tesz rám. Ráér patikákról beszélni és vitatkozni, ráér illemhelyekről beszélni akkor, midőn Anglia kiadja a rendeletet, hogy 10 czirkáló hajót kell munkába venni, s akkor, a midőn a szocziálizmus kopogtat, zörget az ajtónkon, s akkor, a midőn odáig fejlődik a dolog, hogy akadnak magyar emberek, a kik kiállanak az alföldi magyar városok piaczaira és azt kiabálják: én nem vagyok magyar, hanem nemzetközi szocziälista! Hát hol van a munkásokról való gondoskodás ? Én figyelemmel olvastam el a budapesti államrendőrségnek jelentését, és elismerem, hogy az szokatlan jól van megírva, sok dologban alapos, — itt-ott van tévedés is, — de minden esetre tájékoztató mű. Már most kérdem én, a t. miniszter úrtól, hova soroltatnak a magyar fővárosban és Magyarországon egyáltalában az úgynevezett »munkanélküliek«: ? Ezekről nem szól a jelentés. Ki gondoskodik azokról? Mert a munkanélküliség s a csavargás nem szinonim, nem azonos. A ki ismeri az ipar, a kereskedelem és a gazdaság fluktuáezióit, tudja, hogy a legbecsületesebb, legtisztességesebb munkás is elvesztheti kenyerét időlegesen. Ezzel szemben, t. ház, Magyarországon egyáltalában az egész soron más orvoslás nincs, mint az eltolonczolás ; de az nem szanálása, az nem megoldása a dolognak, mert az csupán csak a hatalom, a mely magának arrogálja azt, hogy az embert akkor is büntesse, mikor rá nem szolgál. Van a t. miniszter úrnak egy pár egészségügyi felügyelője. Nem én mondom, hanem azok meg fogják mondani, hogy Budapest fő- és székvárosban, hol minden új házon egy külön torony épül, az udvarok belsejének azon a részén is, a hol azt a boldogtalan munkást az eső nem éri, de különben a szabad ég alatt azt is lefoglalja és kibéreli, míg a hatóság el nem űzi. A lakásviszonyok tarthatatlanok; lebontották m'ndazt, a mi a szegénysorsű embernek hajlékot nyújthatott; felrakták a tornyokat, a helyett, hogy a manzárd-rendszert behozták volna, mint ezt én már egyszer meg is érintettem. Hol és mikor fogunk mi foglalkozni annak a népnek sorsával, bajával, s nyomorával, melyre nézve még is csak meg kell vallanunk, hogy róla gondoskodnunk kell, mert bizonyos munka végrehajtása csak azon az osztályon nyugszik. En, t. ház, épen a szoczializmus terjedésére, és arra való tekintettel, hogy minálunk ez a mozgalom még nem mély terjedés, m3g felszínes, ezt a kérdést a t. miniszter úr figyelmébe ajánlom. Az eszmekapcsolat során, megteszem Fenyvessy Ferencz t. barátomnak azt az örömet, ki barátságosan ujjal mutogatott reám, mikor a csendőrségrol volt szó. Vargics Imre t. képviselőtársam azt mondta felénk fordulva, ime az urak beszéltek a csendőrség ellen, most pedig kénytelenek elismerni, hogy a csendőrség bevált. De a kik ellene beszéltek, kérdem én Fenyvessy Fereucz t. barátomtól, mit mondtak azok, vagy legalább mit mondtam én ? Én felhoztam a csendőrséget a következő kapcsolatokban : Ha egy gyilkos in flagranti rajta veszt és a hatóság kezébe kerül, ha vallomást tesz, hogy premeditáczióval gyilkolt, még is, mielőtt kiszolgáltatnék a
