Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-535
J92 535. országos fllés 1S6(}. január 1 7-én, pénteken. az mielőbb tárgyalás alá vétetnék, habár a parlamenti szokással nagyon megegyeztethetőnek nem találom, a magam részéről egyáltalában nem formálok az ellen nehézséget, hogy Kun Miklós képviselő úr határozati javaslata elfogadtassák. A magam részéről ezeket az iratokat bátor vagyok a ház asztalára letenni, hogy a ki kívánja, meggyőződést szerezhessen belőlük. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kun Miklós képviselő űr szavai értelmét kívánja megmagyarázni. Kun Miklós: Én igen szívesen és örömmel veszem tudomásul azt, hogy a t. belügyminiszter úr teljes világlatba helyezte, hogy azon gyűlés, a melyen Győrött részt vett, nem volt törvényhatósági közgyűlés, de nekem minden értesülésem, melyet a lapokból szereztem, úgy tűntette föl a dolgot, hogy kétségem sem lehetett az iránt, hogy egy díszgyülés, a melyet a törvényhatóság által épített kórház megnyitása alkalmával a főispán tart, melyben a belügyminiszter üdvözöltetik, és ő felel, nem rendkívüli közgyűlés. Miután azonban a t. belügyminiszter úr felvilágosított, hogy az egyedül díszgyülés, és nem törvényhatósági gyűlés volt, én e felvilágosírással teljes megelégedésemet nyilvánítom. (Helyeslés.) Illyés Bálint jegyző: Herman Ottó! Herman Ottó: T. ház! Megvallom, hogy bizonyos tartózkodással folyamodom szóhoz, s kérnem kell a t. házat arra, engedje meg, hogy csak rövid perczekre visszatérhessek a belügyi vitának kiinduló pontjára, a mely nem más, mint gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam beszédje, sőt még egy lépéssel tovább megyek a múltba, hogy tudniillik ezen vitának tulajdonképeni kiinduló pontja gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam karácsonyi levele. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Én tartok attól, hogy midőn szavaimat be fogom fejezni, akkor ki fog sülni, hogy én tulajdonképen egy analfabéta vagyok, mert igaz az, hogy én a miniszterelnök úr utasítását nem követhettem, tehát nem tanulhattam gr. Apponyi Alberttől írni, és nem volt módomban a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól olvasni tanulni. így tehát csak az én közönsége? eszemmel megkísértem bizonyos eszmemenetnek a kifejtését, mely gr. Apponyi Albert képviselőtársunk karácsonyi leveléből következtethető. Én és velem együtt igen számosan, úgy fogtuk fel azt a levelet, hogy az egyenesen egy nagy ünnep behatása alatt keletkezett, a mikor az emberi szív a legfogékonyabb a bé kére; másodsorban úgy fogtuk fel, hogy ráhatott az ő kedélyére és az ő szívére is az a nagy nemzeti ünnep, a mire mi most készülünk, az ezredév ünnepe. T. képviselőház! Világosan áll előttünk a háznak azon egyhangú elhatározása, hogy Magyarország ünnepelje meg ezredéves fennállásának fordulóját. Ez a képviselőház megszavazta rá a költséget, megadta a felhatalmazást, és ez alatt indultunk el, és felhívtuk az egész müveit világ figyelmét. Én nem tartom ezt az ünnepet annak, a minek máris mondatott, hogy az múló és hogy csak a választási törvény javítása lesz maradandó, hanem én ennek az ünnepnek rendkívül nagy fontosságot és komolyságot tulajdonítok a múltra, jelenre és jövőre, mert ha kudarczot vallunk vele, annak erkölcsi visszahatása olyan lesz, hogy én azért nem vállalhatom el a felelősséget senki előtt sem. (Általános helyeslés.) És hogy kudarcz ne legyen, minden magyar emberben, tartozzék az bármely párthoz, annak az elhatározásnak ereje kell, hogy lüktessen, hogy mindent elkövet és megtesz e percztől számítva is, hogy ez az ünnep kudarczczá ne váljék. (Általános helyeslés.) Én tehát, t képviselőház, elutasítom azt, hogy Magyarország ezredéves ünnepe kapcsolatba hozassék a választási törvénynyel és annak revíziójával. Ezt a két dolgot összemérni abszolúte lehetetlen. És az a választási törvény?! Én ki akarom fejezni, t. képviselőház, aaon meggyőződésemet, hogy e teremben nem képzelhetek embert, a ki ne volna barátja és híve a tiszta választásoknak. (Egy hang a szélső baloldalon: Be van! Derültség.) Ha mi most ezeket a választásokat, a melyek különöskép gróf Apponyi Albertet úgy karácsonyi levelére, mint múltkori beszédére indították, figyelembe veszszük, hát ez nem is kiindulási pont; mert az történelmi fejlemény. (Halljuk! Halljuk!) És én határozottan állítom, hogy a stomfai, nyitrai és girálti választás, esupa enyheség, ha összemérem azzal a kiinduló ponttal, a hol az elfajulás megkezdődött. A kik korosabb emberek közöttünk, azok Bzembe fogják találni magukat az 1872-iki hekatombával, a mikor a katonaság sortüzet adott, és a választó polgárok nem bírták másként érvényesíteni az ő jogukat, csak úgy, hogy vérüket ontották érte és elpusztultak. S minthogy, t. ház, ez történelmi igazság, minthogy ez volt a kiindulási pontja az elfajulásoknak, ezért felelősek lesznek azok, a kik azt a véres fát elültették. Kik voltak azok? (Halljuk! Halljuk !) Ha már a múltat idézem, t. képviselőház, rámutatok arra a helyre, hol Beöthy Ákos t. barátom szokott ülni mostanában, ott emelkedett fel egykor Pulszky Ferencz, és azt mondotta a ház színe előtt, a napló tanúsága szerint ; »Tudatosan csináltuk meg az erőszakos