Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

535. országos ülés 1896. január 17-én, pénteken, J_ g"J emelkedik. Már most, ha a lakosság száma is növekedik, a jólét is emelkedik, akkor hogy történik mégis, hogy a választók számában hatezernyi apadás van. (Zaj.) Elnök*. (Csenget.) Kérek csendet! : Kun Miklós: A t. belügyminiszter úr azon választók számát, a kik a kúria határozatai alapján vétettek föl a névlajstromba, 18 %-ra teszi. Én ezt nagy számnak tartom. Magam is voltam, és pedig hosszabb ideig, a központi választmány tagja, sőt hosszasabban jegyzője is, de nem emlékezem arra, hogy a központi választmány csak egyetlenegy esetben is alkalmat adott volna a kúriának arra, hogy határozatának megváltoztatásával választót a névsorba föl kellett volna venni. Tegnap a t. belügyminiszter úr beszédében kiterjeszkedett Budapest fő- és székvárosnak azon ügyére is, mely a főváros köztörvényhatóságának a képviselőházhoz intézett feliratában, nemsokára a kérvényi bizottság tárgyalásainak során,most pedig a vita folyamán került napirendre. A t. belügyminiszter úr azon súlyos vád ellenében, hogy ő intézkedése által a főváros önkormányzati körét megsértette, tiltakozott és egyszersmind a gyakorlatra, majd pedig a törvényre hivatkozva, bizonyítani akarta, hogy eljárása úgy a gyakorlat, mint az általa idézett törvény által igazolva van. De nemcsak ehhez folyamodott a belügyminiszter úr, hanem rögtön, ezek után, egy esetet állított föl, azt mondván, hogy hátha járvány lett volna, miként kellett volna eljárnia? Én, a tegnap két részről előadottakból ítélve, úgy tartom, hogy Budapest fő- és székváros autonómikus joga megsértetett, mert a fővárosnak a saját vagyoni viszonyaiban önállóan határozni joga van. A t. belügyminiszter úr hivatkozott a közegészségügyről szóló törvény 167 — 168. §-aira, melyek a belügyminiszter felügyeleti és felülvizsgálati jogáról, s a 168-ik egy kormánybiztos kiküldéséről szól. A t. belügyminiszter úr a felebbezeít határozat felülvizsgálatára vonatkozó jogánál fogva azon véleményben van, hogy azt a határozatot, melyet Budapest fő- és székváros saját autonóm testülete körében hozott, megváltoztathatja úgy, hogy a helyett más, a város által nem hozott határozat lépjen életbe. Ilyen az, a mint az előadottakból értesültem, hogy Budapest fő- és székváros törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy a tegnap számtalanszor szóba hozott helyek felállítását saját házi kezelésében, hogy úgy mondjam, rezsijében, háztartásában fogja teljesíteni Ez a határozat megfelebbeztetvén, a t. belügyminiszter úr kimondotta, hogy nem így^ fog történni, hanem megkötendő a szerződés az általa meghatározott összegben, s azzal, a kit vállalkozóul a miniszter kijelölt. Én azt hiszem, hogy a miniszter úrnak semmi körülmények közt sem volt joga ezt kimondani. A gyakorlatra hivatkozik a t. miniszter úr. Hiszen Drakulics Pál képviselő úr előadásából tudtuk meg a beoesini zárda javainak eladását. Az autonómikus szabályrendeletek értelmében meg van határozva minden fórum, melynek tanácskozásán és jóváhagyásán keresztül kell mennie az elidegenítendő javakra vonatkozó szerződésnek és mindamellett ezen szabályok feltételével a t. miniszter úr a megkötött szerződésre a legfelsőbb helybenhagyást kieszközölte. (Az elnök felé jordúlva.) Egy kis szünet engedélyezését kérem. Elnök: Hallom a képviselő úrnak minden szavát! Kun Miklós: • • • S a t. miniszter úr hivatkozott arra, hogy példák és előzmények is vannak rá. Én azt hiszem, t. képvelőház, és azért tartom közigazgatásunkat a legalsóbb foktól a legfelsőbbig megbízhatatlannak, hogy ott mindenre lehet találni előzményt, csak az a kérdés, hogy az törvényes-e, alkotmányos-e, s nem visszaélés-e; mert ha visszaélés a törvény ellen, úgy az hibás. Midőn a t. belügyminiszter úr nem tartotta elégnek a szokást és törvényre való hivatkozást, felállította azt a lehetőséget: hátha járvány idejében kellett volna intézkednie. Hát én, t. ház, az ennyi forráshoz és indokhoz való ragaszkodást helyeselni nem tudom. Egyszer méltóztatik hivatkozni a szokásra, máskor pedig a törvényre, harmadszor pedig egy felállított tényre. Én ezt veszedelmesnek tartom, ezt tabui a rasa csinálásának kell tekintenem, mert bizonyos előforduló esetekben a t. belügyminiszter iir szabadon választhat azon források közül, a melyekre hivatkozni jónak látja. Ha nem akar a törvényre hivatkozni, hivatkozik a szokásra; ha nincsen szokás, hivatkozik egy más esetre. Méltóztassék megengedni, akár miként keresem e tények között az összefüggést, én béltartalmukban az igazságot megtalálni nem tudom. így például, hivatkozom a t. belügyminiszter urnak itt a képviselőházban, törvényre való hivatkozással tartott beszédjében tett kijelentéseire és azon tettére, mely ezen kijelentéseivel homlokegyenest ellenkezik. (Ralijuk! Halljuk!) Előbbi szavait lerontják tettei, és viszont tetteit a szavai, és ha idővel tetteire vagy szavaira kell hivatkoznia, tehet, a mint tetszik: hivatkozhatik arra, hogy »ezt mondtam, tehát ehhez tartom magam«, ha ez nem tetszik neki, úgy hivatkozhatik arra, hogy »ezt tettem« és akkor ehhez ragaszkodik. Megengedi a t. belügyminiszter úr, hogy 24*