Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

335. országos ülés 1896. január 17-én, pénteken. 185 gyalásoknál, vagy oly férfiak, a kik kiváló politikai vezérszerepre vállalkoznak és arra termettek, ezek is ezt a megbetegedett korszellemet elsajátítsák,vagy ezáltal elragadtassák magukat: ezt én helyeselni nem tudom. (Úgy van! Ügy van! a bal- és ssélső baloldalon.) No de hát ezt csak mellékesen kívántam érinteni. Már most átmegyek azon terheltetésekre, a melyek ezen építkezés alatt levő vagy építendő vasutak tekintetében a községeket, és így az egyes birtok-tulajdonosokat terhelik. Hát ingyen nem tud senkisem vasútat építeni; annyira humánus irány még nálunk sem fejlődött ki. (Derültség.) Áldozatot kell hozni, és pedig első sorban a községeknek, de az a kérdés, milyen arányban vannak a felajánlott öszszegek és az elérendő haszon? En abban a nézetben vagyok, t. ház, hogy a viczänális vasútaknái első sorban a nagybirtokosoké az előny. Az a kis gazda, a ki 10—20 métermázsánkint adja el termését, gabonáját, nem veszi igénybe a vasútat, nem is veheti, mert nagyon drága, hanem ő bemegy saját fuvarjával a városba, a mely alkalommal egyúttal házi szükségleteinek beszerzéséről is gondoskodik. De, igenig, hasznát veszi a nagybirtokos. Itt már most rendszerint azon arány áll, hogy a község megszavaz bizonyos összeget, és tudok községeket, — nem oly rendkívül gazdag községek — a melyek 80—100.000 irtot szavaztak meg. Ez az összeg önsúlyként fog nehezedni arra a községre éveken és éveken keresztül, (Úgy van! Úgy van! a bal- és ssélső baloldalon.) legalább is az amoitizaczionális összeg lejárta erejéig, és elvonja a község anyagi erejét más, talán fontosabb, talán hasznosabb intézménynek létesítésétől. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Minthogy a községekről beszélek, engedjék meg annak megjegyzését is, hogy az a közönyösség, a mely politikai, közigazgatási és önkormányzati téren nyilvánul, első sorban megmételyezte a községeket is. Azelőtt ambiczió tárgya volt községi bírónak lenni; most egy jó gazda, a ki el van foglalva, azért a csekély, nyomorult 30—40 frtért bírói hivatalt nem vállal, hanem kész, a mint volt rá eset, 100 frtot i

s lefizetni, csakhogy a bírói tiszt elvállalásától felmentessék. Azonban az, hogy már a községekben sem akarnak vállalkozni községi tisztség viselésére, abban leli magyarázatát, hogy az eddigi tradiczió és hagyományok ránk szállottak, hogy a községnek feje, annak elnöke, a községi bíró. Akkor, mikor az adminisztráczió nálunk még oly primitív állapotban volt, hogy a főszolgabíró, vagy helyettese meghagyta a bírónak, hogy holnap egy előfogatot állítson ki, akkor könnyű volt bírónak lenni, akkor az az ambiczió kielégítését is tartalmazta. De mos

t, t. ház, KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXVIII. KÖTET. mikor az a bíró — s itt a nemzetiségi megyékre reflektálok első sorban — kap egy iratot, — ők nkáznak mondják a nemzetiségi vidékeken, (Halljuk! Halljuk!] hogy annyi és annyi idő alatt a bíró adjon véleményt, vagy adjon jelentést, különben 50 frttal megbüntettetik, midőn ez a bíró nevét sem tudja aláírni, legfeljebb most újabb időben tanulják ezt, de csak abból az okból, hogy takarékpénztárból váltókra pénzt kaphassanak, s egész írástudományuk a névaláírásra szorítkozik: ez a bíró odaadja ezt a, jegyzőnek, vagy valamely írástudó embernek. Az vagy rosszul magyarázza szándékosan, vagy szintén nem érti, és így csak egyszerre a bíró rendbüntetést kap 20, 30, 40 frttal. Hozzám is eljött ityen bíró, hogy ő nem tett semmit a világon, és mégis büntetés alá esik. Arra a magyarázatra, hogy nem teljesítette az utasítást, földhöz csapja az iratot, mint egyszer gróf Pongrácz Károly képviselő úr is tette egy lappal és azt mondja, hogy ő többé bíró nem akar lenni, itt van az írás, vigyék el az alispánhoz. Ezzel csak azt akartam kifejezésre juttatni és ajánlom a t. miniszter figyelmébe, hogy azzal a tradiczióval, hogy a községi bíró felelős az összes cselekményekért, a miket a községben elkövetnek, szakítani kell. Hogyan és mikép lesz ez kontemplálva az új javaslatokban, azt teljességgel nem tudom. Nem kívánok a t. ház türelmével visszaélni. (Halljuk! Halljuk!) Csakis egyes kidomborodó hiányaira a közigazgatásnak kívántam ä t. ház és a t. miniszter úr figyelmét felhívni. Tettem ezt abban a reményben, hogy a mostani törvények keretén belül is lehet a dolgon lényegesen javítani. Én két kéréssel járulok a t. miniszter úr elé. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik ez. Hogy alaposan lehessen megítélni a költségvetést, és hogy tiszta képet formálhassunk magunknak, hogy ez a közigazgatás, mely itt nálunk érvényben van, arányban álljon azon költségekkel, melyek arra fordíttatnak: ne elégedjék meg azon számokkal, melyek itt ebben a költségvetésben vannak kifejezésre juttatva, hanem állítsa össze legalább a múlt évről azon adatokat a költségekről, melyeket a községek, nem mondom gazdasági, vagy ilyen, hanem tisztán adminisztráczionális ezímen viselnek és akkor meg fogjuk tudni, hogy mennyi valóban az adminisztráczionális költség; mert egy megyében — mint az enyém — nemcsak abban a 160—170.000 forintban nyilvánul az adminisztráczionális költség, a mit a megye dotáczió czímén kap, hanem azon 600—700.000 forintban, a melyet az egyes községek adminisztráczió czímén viselnek. (Úgy van ! a bál és ssélső haloldalon.) u