Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

535. országos Ülés 1896, :. január 17-én, pénteken. 183 politikai értelemben véve — bizonyos hatóságnak bizonyos területen, nevezzük ezt városnak, megyének, községnek, jogában áll a saját és az állam által ráruházott ügyeket saját választott tisztviselői által elintéztetni. Ez az önkormányzat, a mi mellett azonban még nincs kizárva az, hogy az illető hatóság autonómiával ne bírjon, mert én az autonómiát megint úgy értem, hogy autonómia azon jogkör, hogy az állami törvények mellett az illető törvényhatóság, város, vagy község saját ügyeinek, és az ezekkel kapcsolatos ügyeknek elintézésére bizonyos törvényeket alkot, a melyeket eddig statútumoknak neveztünk. Ez azonbau szintén nem zárja ki azt, hogy ezen statumok is, az állam által kinevezett tehát nem önválasztott tisztviselők által foganatosíttassanak. Hát így definiálva ezen kérdést, én, mint már más alkalommal is volt szerencsém kimondani, kijelentem, hogy én az önkormányzatnak nem, de az autonómiának igen is teljes híve vagyok. És ha már mostan az eddigi politikai irányzatot tekintem, azon vádakkal szemben, melyek nemcsak ezen, hanem a többi kormány ellen is felhozattak, bátran merem állítani, hogy minden eddigi kormánytól távol állott az a gondolat, és annak még csak megkísérlése is, hogy az egyes törvényhatóságok autonómiája megcsonkíttassák. Ellenkezőleg, a megyék nem egyszer utasíttattak, hogy ebben, vagy amabban a kérdésben autonóm — jogaiknál fogva — szabályrendeleteket, statútumokat készítsenek. Igaz, hogy némely megye ebben a tekintetben annyira túlbuzgóan járt el, hogy például saját megyém statútumai csaknem annyi helyet foglalnak el, mint maguk a törvények; de nálunk ezeket kinyomatták, más megyékben pedig ezek a statútumok nyomtatásban nem jelentek meg. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy nem!) Vannak megyék, a hol nyomtatásban nem jelentek meg, és mégis attól, a ki jegyzői vizsgára készült, megkívántatik, és teljes joggal, hogy ezen megyei statútumokkal teljesen tisztában legyen. Ezzel kapcsolatosan felemlíteném azt is, hogy ott, a hol az igazságot kiszolgáltatják, a szorosabb értelemben vett igazságot értem, mint a minő a büntető- és a magánjogi jogszolgáltatás, rendszerint ezt a felírást olvassuk: »Justitia regnorum fundamentum.« Ez a múlt századokban, mikor az államélet nem volt így kifejlődve, mint ma, s a midőn csakis a bíróságoknál lelhetett ügyébenbajában ki-ki orvoslást: ez jogosultsággal is birt, de ma az, hogy csakis azon juszticzia, a melyet ott gyakorolnak, az állam alapja, túlhaladott álláspont. Sőt én azt merem állítani, hogy a jó közigazgatás alapja az állam jólétének, az állam üdvös fejlődésének. Még azt is merem megkoczkáztatui, hogy jó közigazgatás mellett a bíróságok eljárása, funkcziójuk gyakorlása is lényegesen meg van könnyítve. E kettő között én nem kívánok rangfokozatot felállítani, mert beismerem, hogy egy gép, bármily jók legyenek is egyes alkatrészei, ha ezek összhangban nem működnek, működésében megakad. De erre nézve azt merem felhozni, hogy a juszticzia, — bár elismerem teljes fontosságát, — ha szünetel is egy-két hónapig, azért az államélet, az államrend fel nem bomlik. Ámde méltóztassanak azon helyzetet elképzelni, ha a törvényhozás oly intézkedést tenne, ho^gy a közigazgatás szüneteljen két hónapig. Én ilyen állapotot el sem tudok képzelni. Az igazságszolgáltatásnak ezen fontosságát, a mely ezelőtt szintén az önkormányzat keretébe tartozott, ha jól emlékszem, 1871-ben választották el a törvényhatóságoktól, és ruházták önálló állami bíróságokra. Igen élénken emlékszem azon heves küzdelemre, mely e kérdés körül folyt. Az önkormányzat, az autonómia megsemmisüléséhez vezető első lépésnek nyilvánították ezt, és most kénytelenek beismerni azt, hogy igazságkiszolgáltatásunk lényegesen javult, s ha nem is emelkedett azon nívóra, a melyen más nyugati országokban van, de van mégis kiképzett bírói és ügyvédi karunk, a melyeknek együttes működése folytán állítható az, hogy ha hagy is fenn kívánnivalót, jelenleg mégig tökéletesen megfelelő a mi igazságszolgáltatásunk. És vájjon jutott-e valakinek eszébe az ítjabb időben azt mondani, hogy meg lett csonkítva az autonómia, meg az önkormányzat: állítsuk tehát vissza a municzipális bíráskodást, municzipiumok által választott bíróságokat? Egy második fontos önkormányzati ügy is kivétetett a municzipium köréből: ez volt a csendőrség. Arra is igen határozottan emlékezem, hogy éles kifejezésekkel ezt az abszolutizmus, a zsarnokság behozatalának mondták, hogy el van fojtva ezután a szabad gondolatnak, a szabad szónak minden kiejtése, mert ezeknek nem lesz egyéb feladatuk, mint a szabadságot elfojtani, mint az ötvenes években. Nagyon emlékszem rá, hogy azon padokról Arad vármegyének egyik képviselője a legbombasztikusabb frázisokkal ostromolta a törvényjavaslatot s azon komikus helyzet fejlődött ki, hogy mikor már meg volt szavazva általánosságban a törvényjavaslat, akkor azt mondotta, hogy a tisztelt kormány méltóztassék tekintetbe venni, hogy Aradmegyében ilyen meg olyan rosszak a közbiztonsági állapotok; ne tartsa meg a proponált sorrendet, hanem első sorban minket ajándékozzon meg a csendőrség