Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

182 536. országos üléi 1896. január 17-én, pénteken. lánosságbau és specziáliter az egyes tárgyak költségvetésének elfogadása rendszerint— egyes eseteket kivéve, melyek jelenleg fenn nem forog­nak — guvernementális kérdés. Az, hogy ez a kormány fogja-e azután a pénzügyi törvényt foga­natosítani az appropriáeziouális vitához tartozik, midőn bírálat mondatik a kormány politikai irány­zata és eljárása felett is. Én tehát a költségvetést, illetőleg a belügyminiszter úr tárczájának költségvetését annál is inkább elfogadom, mert hiszen nagyobbrészt tételes törvényeken alapul­ván az egyes tételek, ha ezt nem volnék haj­landó elfogadni, előzetesen ezen törvények meg­változtatása válnék szükségessé. Azon érdeklő­dést, a mely általánosságban nemcsak itt és a sajtóban, hanem az egész országban azon kije­lentések felé irányúit, a melyeket gróf Apponyi Albert képviselő úr itten kifejtett, a mai viszo­nyok és körülmények közt teljesen értem és teljesen tudom méltányolni, valamint azon feszült várakozást is, a mely a kormány részéről adandó feleletre irányált. Ezen kölcsönös ki­jelentések kapcsán a legjobb reményekkel vagyok eltelve az iránt, hogy a szenvedélyek mellőzésével be fog következni azon higgadt tár­gyalási modor, a melyet a legközelebbi idő'ben nélkülöztünk, és pedig, sajnos, a közügyek rová­sára. De akadtak hangok, a melyek ezen dolgot —- nevezzük azt békeeljárásnak, bár nem felel meg teljesen a valóságnak — a melyek közé Polónyi Géza képviselő úré is tartozik, úgy tűn­tetik fel, hogy csirájában el van fojtva minden remény, hogy mmdezekből, a melyek itten ajánl­tattak, nem lesz semmi, mert a kormány elnöke ridegen mereven visszautasította az ajánlatot és olyan kicsinyes dologban sem képes eltérni eddigi álláspontjától, mint a minő a munkarend megállapítása. Nekem fel kell tennem azt, — és úgy is van, — hogy a kormány a munka rendet kellő megfontolásával és kellő figyelembe­vételével az idevágó körülményeknek, állapította meg. Ennek folytán a munka sorrendjétől való eltérés csak tárgyilagos, vagy czélszerüségi okoknál fogva lehet indokolt. A t. miniszter­elnök kifejtette azon okokat, a melyeknél fogva a közigazgazgatási bíróságokról szóló javaslatot előbb kívánja tárgyaltatni, mint a kúriai bírásko­dásról szóló tőrvényjavaslatot. De van ezenkívül még egy tárgyilagos ok is, melyet bátor vagyok felemlíteni. A közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat, nem tudom pozitive, de úgy gondolom, — számbavéve a t. belügyminiszter úrnak e napokban tett azon kijelentését, hogv módosítások elől, ha ilyenek ajánlatba tétetnek, nem fog elzárkózni, és hogy hajlandó ezen alka­lommal, tekintetbevéve a küszöbön álló általá­n os reformokat, a bíróság fokozataitól eltekin­teni és egyelőre egy oly bíróság felállításával beérni, mint a pénzügyi bíróság, — mindenesetre oly természetű, általános kívánságnak és óhaj­nak felel meg, a mely rendkívül sok időt nem vesz igénybe s így az, egy-két hónap alatt tör­vénynyé válhátik, minek következtében ezen törvénynek jótéteményeit és előzményeit az ösz­szes állampolgárok, első sorban természetesen azok élvezhetik, a kik magukat jogaikban a köz­igazgatási tisztviselők elj árasa által sértve érzik. A kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat ellenben, számbavéve azt, hogy mindazok, vagy legalább azoknak nagyobb része, a miket gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő úr fel­hozott, ennek keretében lenne megoldandó, igen fontos politikai kérdéseket involvál, a melyeknek tárgyalása hosszabb időt fog igénybe venni; de ettől eltekintve, e törvényjavaslat hatálya, eltekintve közbejöhető eshetőségektől, csakis a legközelebbi évben fogna érvényesülni. Ez tehát mindenesetre oly nyomós ok, a mi által teljes joggal indíttatva érezheti magát a kormány, hogy az egyszer már megállapított munkarend­től el ne térjen. A mi a közigazgatási bíróságról szóló tör­vényjavaslatot illeti, erre nézve már most kész­ségesen kijelentem, hogy ha azon javaslatok, melyek a közigazgatás általános reformját fog­ják tárgyalni, már a ház előtt feküdnének, én akkor a közigazgatási bíráskodásról szóló tör­vényjavaslatot a legutolsó sorba tenném, mert azt tartom, hogy ha egy, egészen a követelmé­nyeknek megfelelő törvényt akarunk alkotni : akkor a közigazgatási bíráskodásról [szóló tör­vénynek az általános közigazgatás keretébe kell beilleszkednie, nem pedig megfordítva. Azért is én ezen törvényjavaslatot, ha az törvény­erőre is emeltetnék, egyelőre csakis ideiglenes természetűnek fogom tekinteni. Egy határozati javaslat is nyújtatott be a költségvetési vita alkalmával, még pedig Holló Lajos és társai által, a melyben a képviselőház a kormányt utasíttatni kéri, hogy vegye tekin­tetbe az önkormányzat elveit stb. Én nem kí­vánok elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni. Med­dők azok, és a mint a múlt alkalommal egy horvát képviselőtársunk kiemelte, nem is ide valók. De azon reformjavaslatokban, a melyek kilátásba vannak helyezve, mégis időszerűnek tartom bizonyos nomenklatúráknak, bizonyos jelzőknek, vagy bizonyos fogalmaknak a szo­rosabb és szabatosabb meghatározását. Nem kívánok az illető legújabb írókra hi­vatkozni, de azt vélem én is, hogy az önkor­mányzat és az autonómia nem azonos fogalmak. Igaz, hogy nálunk az eddigi municzipális szer­vezetet általában mindkét néven ismerik; de én azt gondolom, hogy az önkormányzat fogalma nem egyéb, mint hogy — természetesen csakis

Next

/
Oldalképek
Tartalom