Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

SS4. országos ülés 189B. január 16-áu, csütörtökön. 167 múlt évben csaknem öt hónapon át az anyakönyvi intézmény életbeléptetése időmet teljesen igénybe vette, mégis az általam kilátásba helyezett időben, ezen tavasznak folyamán, igéretemet be fogom váltani. (Helyeslés a jobb oldalon.) E javaslatok nemcsak eléggé fel fogják tárni, hanem luce clarius demonstrálni azon elveket, a melyeket én vallok. Épen azért ezéltévesztett dolog lenne ezen elvekbe most részletesebben belemenni; ezen kivtíl az idő már előre is haladt, és még néhány konkrét kérdésre — melyeket elhalaszthatatlanoknak tartok — még ma meg kívánom adni a választ. Még csak arra kívánok megjegyzést tenni, hogy ezen kérdések a kodifikaezionális tevékenységét a belügyminisztériumnak még nem merítik ki, hanem foglalkozik a minisztérium épen a ház által hozzá utasított betegápolás kérdésével, foglalkozik az olcsó munkásházak építésének kérdéséve], a cselédtörvény, s végre a vadászati törvény revíziójának kérdésével (Egy hang a s:élső baloldalon: Hát a gyógyszertárügy rendezésével?) Azt most azért nem említem, mert erre a Polónyi t. képviselő úrnak adandó válasz alkalmával akarok kitérni. A mi a cselédlakásokat illeti, erre nézve, egyetértek Szinay Gyula t. képviselő árral, hogy itt bizony vannak még kívánni valók, még pedig nemcsak a tanyákon, de még nagyobbak a bajok a fővárosban s általában a városokban. Ebben a tekintetben sem kodifikaezionális, sem adininisztráczionális szempontból nem érheti panasz a belügyminisztériumot, mert akárhány helyen az képezte megszólás tárgyát, hogy túlszigorú mértéket kezdtem a cselédlakások építésére alkalmazni, hogy egyes alsó fokú közigazgatási hatóságok, mintegy a kaszárnyáknak és kórházaknak analógiájára, kubikméteire kívánták kiszámítani a cselédszobák terjedelmét. E tekintetben tehát alapos szemrehányás nem illetheti a belügyi kormányt. (Úgy van ! jobbfelől.) Mindezek után áttérnék Polónyi képviselő úr beszédére, (Halljuk! Halljuk!) a mely engem voltakép mai felszólalásomra késztetett. A képviselő úr arra nézve, hogy a mint o magát kit fejezte, a mióta én állok a belügyi kormányzat élén, micsoda protekezionáris rendszer fejlődött ki, három bizonyítékot hozott fel. Az egyik a fővárosi illemhelyek kérdése, a másik a gyógyszertár-ügy, a harmadik pedig a főkapitányi állás betö'tése. Leszek bátor e három kérdésre felelni. (Halljuk/ Halljuk!) Ezek között, úgy látszik, a legnagyobb siílyt fektette, — mert először hozta fel — arra a kontráverziora, a mely Budapest székes-főváros és a belügyminiszter közt fenforgott. Erre nézve a dolognak premisszáit vagyok bátor röviden előadni. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak látni ebből az iratcsomagból, hogy elődöm sürgős panaszok folytán belátta annak szükségét, hogy a fővárosban nemcsak a kényelmi ügy, de az egészségügy is egyenesen megkívánja, hogy a főváros bizonyos pontjain, ezek a Polónyi képviselő úr által felhozott illemhelyek felállíttassanak. E tekintetben ismételten leírt úgy gr. Szapáry Gyula, valamint közvetlen elődöm, Hieronymi Károly is, a fővároshoz. A főváros tárgyalta ezeket az ügyeket, tárgyalta ismételten a tanácsban, a mérnöki hivatalban, a közgyűléseken. Elég az hozzá, a kérdés nem haladt. A belügyminisztérium a maga részéről számtalanszor sürgette és felhívta a fővárost e kérdésben. A főváros kiírt pályázatot, ezt bejelentette és türelmet kért, mert pályázat van hirdetve. Félesztendő múlva feljött a jelentés, hogy a pályázat kiíratott ugyan, de pályázó nem akadt. Erre kiíratott egy új pályázat. Jött a belügyminiszteriamhoz, ismételt sürgetés után, a jelentés, hogy pályázó akadt ugyan, de olyan, a kinek az ajánlata elfogadható lett volna, nem akadt. Jellemző e tekintetben az, — és ezt két tekintetből kívánom felhozni, — hogy Budapest székesfővárosnak járvány bizottsága és járvány bizottságának elnöke, Gerlóczy Károly, még, ha nem csalódom, 1892-ben felírt a belügyminiszterhez, és maga helyezkedvén a sürgető álláspontra, felkéri a belügyminisztert, hogy ezen, a főváros egészségügyére olyan vitális és olyan könnyen megoldható kérdést, a belügyminisztérium végre sürgősen oldja meg. E helyzet folytán a belügyminisztérium leírt, és most már határozottan utasította a fővárost. Ekkor hozta a főváros azon határozatot, hogy majd intézkedik, s meg fogja oldani a kérdést, de tényleg olyan határozatot, a mely biztos kilátást engedett volna arra. hogy a belügyminiszter azon követelésének, hogy ez a kérdés a múlt év végére, vagyis a millenium és a kiállítás évének bekövetkezéséig megoldassék, nem tett eleget, hanem ismét oly határozatot hozott, a mely alkalmas volt a dolgot a bizottsági tárgyalásoknak a hosszú retortáján át ad graecas ka^ndas elodázni. Ezen határozata ellen a közgyűlésnek több bizottsági tag felebbezett a belügyminiszterhez, bemutatván ajánlatát egy, igaz nem magyarországi, hanem bécsi czégnek, a melynek én akkor hallottam először hírét, a mely egy általa feltalált, Európa minden művelt városában tényleg bevált új rendszerrel, igen olcsón hajlandó volt e 10 illemhelyet Budapesten felállítani. Ekkor a közt volt a belügyminiszternek választása, hogy vagy lemond arról, a mi nemcsak óhaja, de kötelessége is volt, hogy gondoskodjék e helyeknek is a kiállítás esztendejéig