Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-534
166 lésekbe bocsátkozom, de talán nem csépelek azért szalmát, ha újra elmondom azt, a mit egyszer már elmondtam. (Halljuk! Halljuk/) Egész természetesnek találom ezt. Valljuk meg: emberek víigyunk, emberileg kell, hogy gondolkozzunk. Az, hogy a megyék ellen senkit nem csak animózitás nem, de a kegyeletnek és a hálának érzése ne vezetné, azt hiszem, senki sem fogja állítani. Még azok is, kik a megyénél nem kivannak szolgálni, ezt nem azért teszik, mert a megyének ellenségei, hanem azért, mert nem látják jövőjüket és előmenetelüket biztosítva. (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon.) Abban a szűk körben, melyben egy megyének tisztikara mozog, micsoda előléptetése lehet egy fiatal embernek, ki hivatást és törekvést érez magában és nem akar egész életre főbíró sággal bevégzett karrierre menni. Vannak vármegyék, hol oly ősz alispánok vannak, hogy 61-től kezdve csupán egy alispánja volt a megyének, s méltóztassék meggondolni, hány embernek zárta ez el előmenetelét. (Úgy van! a jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon. Félkiáltások: Miniszter is lehet belőle!) Méltóztassék azokat, kik nem reflektálnak rá, meggyőzni arról, hogy egyszer miniszterek is lehetnek, hogy, ha a képviselő úr bízik rábeszélő képességében, én igen fogok örvendeni, ha ez neki sikerűi. (Felkiáltások a szélső baloldalon: A miniszter úr is alispán volt!) Én nem szeretek saját személyes ügyeimmel foglalkozni, de ha kényszerítenek reá, megteszem. Igen, voltam alispán, és ha nem határozom el magamat arra, hogy képviselővé leszek, és elfogadom honos kerületem mandátumát, ma is alispán vagyok és azok a szegény tisztviselők ma is ott ülnének, pedig azóta három alispánja, két-három főszolgabírója volt a vármegyének, így van ez más vármegyékben is. (Zaj a szélső báloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat itt a baloldalon, ne zavarják minduntalan közbeszólásokkal a rendet! Perczel Dezső belügyminiszter: Vagy teszem — megint nem szerénytelenségből, de provokáczió folytán saját személyemmel foglalkozom, — mintegy — pardon a kifejezésért — igen grell antithezist említem fel, hogy midőn én, mint 11 évi szolgálat után eltávozott alispán, a képviselőház alelnöke voltam, egy másik kartársam s az államtudományt velem együtt végzett barátom egy másik törvényhatóságnál aljegyző volt. (Hosszantartó zaj a bal- és szélső baloldalon.) De, t, ház, nemcsak ez a sajnos körülmény okozza azt, hogy a tisztviselői állásokra nem vállalkoznak kellő számban egyének, és nem találunk a mostani megyei rendszer keretében már 16-án, csütörtökiin. erőket, hanem egy másik sajnos körülmény is, mindinkább érezhetőbbé válik, s ezt ismét egész határozottan azokra vonatkozólag hozom fel, miket Holló Lajos barátom az önkormányzati élet fejlesztésére és kitágítására nézve mondott. Ez az, hogy az önkormányzati élet teendőinek nem a szorosan vett hivataloskodásban, hanem bizottsági működésben való teljesítésére is a legtöbb vármegyében épen nem, egy pár vármegyében pedig alig találunk elemet. A legtöbb vármegyében oly kiküldetésekre, a milyenek például a választói névjegyzékek évenkinti kiigazítása, nem képes a központi választmány mást kiküldeni, mint az illető jegyzőt, vagy helyben lévő másik funkczionáriust: a tanítót vagy plébánost. Hogy ez így van: ez szomorá, de nagyon megfejthető, mert az önkormányzati életnek nem is nyújthatunk annyi érdekességet, mint a régi időkben, mikor a megyei élet felölelt annak idején mindent, mikor a megye az előszeretettel űzött politikán kivtíl felölelte a társadalom a közélet egész tevékenységét. (Egy hang balfelől: Ma is!) Ma ezek legnagyobb részét a társadalom, az egyesületi élet, a philanthropikus, a humanisztikus és kulturális egyletek ragadták magukhoz. A megyei élet akkor volt virágzó, a mikor ezek az egyesületek még nem léteztek. Ma a megyei élet társadalmi hivatását legnagyobb részt átvették az egyesületek. Épen ezért hangzik fel a minduntalan megújuló panasz, hogy a vármegyék üléstermei konganak az ürességtől, és ha csak nincs valami szenzácziós esemény, ha nincsen választás, nincs ott senki. Én tehát azt hiszem, hogy ebben a tekintetben teljesen azoknak a javára dől el a mérleg, a kik a közigazgatásnak a kinevezési rendszer útján való reformálásával kívánják megoldani a kérdést Nagyon természetes azonban, — a mit ismételten volt alkalmam a ház előtt hangsúlyozni, — hogy ezen országgyűlés már ezen kérdéssel nem foglalkozhatik, ós pedig nem csak azért, mert a javaslatok még nem feküsznek előtte, és nem készek, hanem, mert a fizikai ideje is hiányzik, mert a minisztereinek úr épen a tegnapi napon jelentette ki, hogy micsoda feladata van még ezen országgyűlésnek. Azt hiszem tehát, hogy minden további indokolás nélkül belátja t. képviselőtársam azt, hogy e &y i'y fontos, összefüggő kérdésben e tárgyat a képviselőházban elhamarkodás nélkül szóba hozni, vagy azt itt megvitatni nem lehet. Én azonban úgy, a mint ezt a múlt évben beköszöntőnk alkalmával kijelentettük, be fogom váltani igéretemet, és a vármegyék közigazgatásáról, a városok ügyeinek rendezéséről, a községi ügyek rendezéséről és végre a fegyelmi eljárásról szóló javaslatokat együttesen fogom nyilvánosságra hozni, és daczára annak, hogy a 534. országos ülés 1896. ii
