Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

534. országos ülés 1896. január 16-án, csütörtökön. 165 reszort miniszter, válaszolt. (Derültség joblfelöl.) Teljesen meg vagyok róla győződve, hogy ha a véletlen úgy hozta volna magával, hogy én feleljek, ebből épen úgy vádat kovácsolt volna, mondván, hogy micsoda dolog az, egy ilyen országos fontosságú kérdésben a belügyminiszter vállalja magára a szólás jogát és ő kívánja a kabinetet reprezentálni, és szinte látom, hogyan támadta volna a miniszterelnök urat. (Tetszés. Úgy van! jobbfelöl.) Azt hiszem, teljesen helyén való volt, jogos és méltó volt, hogy erre a beszédre az egész kormány nevében a miniszterelnök úr adta meg a választ. (Helyeslés jobbfelöl.) És ha kárhoztatta azt, hogy nem a reszortminiszter, vagyis szerinte nem én válaszoltam, akkor nagyon tévedett, mert tudnia kellene, hogy a kúriai bíráskodás nem az én reszortomhoz, hanem az igazságügyminiszter reszortjához tartozik ; (Úgy van! jobbfelöl.) ő nyújtotta be, ő képviselte a bizottsági tárgyalásokon, és ő fogja képviselni a házban is. Ezekből folyólag tehát, miután jeleztem azt, hogy a miniszterelnök úr tegnapi beszédében gr. Apponyi Albert képviselő úrnak nemcsak a maga, hanem az egész kormány nevében adta meg a választ, azt hiszem, hogy semmi szüksége sem forog fenn annak, hogy ehhez a nyilatkozathoz akár hozzátegyek, akár elvegyek belőle valamit. A miniszterelnök úr kijelentette azt, hogy igenis, mindnyájan át vagyunk hatva attól, érezzük és belátjuk azt, hogy a t. képviselőtársam által felhozottakban igen sok megszívlelendő van, igen sok van olyan, a mit mi a káriai bíráskodásról szóló törvénynek életbeléptetése alkalmával magunk is törvénybe akarunk iktatni, igen sok, a legnagyobb része olyan, a mi megfontolást, tárgyalást és tanácskozást igényel; de nemcsak nem zárkózik el az elől, hanem a Iegkészségesebben ajánlkozik, hogy mindazokat, a miket a t. képviselő úr javaslatba hozott, úgy a bizottságban, mint a képviselőházban beható tanácskozás tárgyává tegye. (Helyeslés jobbfelöl.) Drakulics Pál: Mikor?! Perczel Dezső belügyminiszter: Hogy mikor'? A közbeszóló képviselő úr épúgy, mint tegnap a napirend megállapítása előtt Polónyi Géza képviselő úr is az időpont tekintetében oly kérdéssel fordulnak a kormányhoz, a melyre nem képes határozottan megfelelni, nem képes azt pontosan megjelölni. Kijelentette a miniszterelnök úr, hogy még a jelen ülésszakban, a budget letárgyalása után azonnal a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot kívánja tárgyaltatni, ezután pedig a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatot. Azt hiszem, teljesen felesleges, hogy itt tovább immoráljak, ismétlem, s ez nagyon természetes, hogy a mit a miniszterelnök úr az időpontra nézve mondott, azt úgy az én nevemben is, mint az egész kabinet nevében mondottnak kell, hogy tekintsük. (Helyeslés

r johbfélöl.) Áttérek most a választási névjegyzékek kérdésére, s tárczám egyéb ügyeire. És itt legelőször is Holló Lajos t. képviselő urnak tegnapi beszédére kívánok reflektálni, a melyben t. képviselőtársam tárczám költségvetésének első tételénél egy kérdést elevenített fel, a mely kétségtelenül a legnagyobb fontossággal biró kérdése a tárczának. Felelevenítette tudniillik az adminisztráczió reformjának kérdését, és itt, azt hiszem, senki sem várt tőle mást, sőt mindenki nagyon természetesnek találta, hogy a képviselő úr ugyanazon az úton halad, a melyet 1891-ben s azóta is folyton követett. Én a magam részéről szintén nem tehetek mást, mint hogy vele szemben a régi álláspontot foglalom el és azt föntartom és minden bővebb és újabb bizonyítgatása nélkül annak, hogy mennyire szükséges minálunk az adminiszttácziónak reformja, és pedig olyan értelemben, a mint azt a kormány és a szabadelvű párt kontemplálja, ráutalok arra, hogy az 1891. évi törvényben lefektetett annak a tételnek helyességét, hogy a közigazgatás állami feladatot képez, az azóta letelt Ötödfél év fényesen igazolta, de a mellett nagyobb bizonyítékot felhozni csakugyan nem lehetne, mint a legutóbbi általános megyei tisztríjftások lefolyását. Meggyőztek ezek bennünket arról, hogy csakugyan igazuk volt azoknak, a kik e kérdésben úgy 1891-ben, valamint valahányszor e kérdés azóta is napirendre került, mindig azt mondottuk, hogy okvetetlenül szükséges a közigazgatás reformja már csak abból a szempontból is, mert a megváltozott összes életviszonyok, a közviszonyoknak egész gyökeres átalakulása folytán, ma már a közigazgatás vezetésére alkalmas egyéneket nem kapunk, mert nem vállalkoznak oly számban, mint a melyben azokra szükség van. Méltóztassanak végigtekinteni a választási jegyzőkönyveken, és alig találjuk itt-ott nyomát annak, hogy két pályázó jelentkezett, s ugyanazzal a stereotyp kifejezéssel találkozunk, hogy »az egyedül jelentkező kijelöltetvén ; egyhangúlag megválasztottnak jelentetett ki«, sőt akárhány megyénél megtörtént az is, hogy nem valamely kisebb s alárendeltebb állásra, például nem alszámvevői állásra, de még szolgabírónak is egyetlen vállalkozó sem akadt, s ezen állás üresedésben van, aljegyzők és szolgabírák nincsenek. Arról nem is szólok, hogy közigazgatási gyakornokok épenséggel nem találtatnak. Én azt hiszem, hogy megfogja nekem bocsátani a t. ház, ha ezen tétel illusztrálására talán ismét-