Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

156 534. országos illés 1896. január 16-án, csütörtökön. Hát, t. ház, a keserű panaszoknak egyik legkimagaslóbbja gyanánt hallatszik már évtize­dek óta, de soha oly mértékben és alakban, mint most, a mióta Perczel t. miniszter úr fog­lalja el az a széket, nem érvényesült az a pa­nasz, hogy a közigazgatás orgánumai vissza­élnek az állásuk tekintélyébe vetett minden hittel, s felhasználják azt arra, hogy a legdur­vább korteskedéssel eltiporják az alkotmányos jogokat, szolgálatot tegyenek a kormánynak, hogy azután tőle a megfelelő rekompenzácziót is elvárhassák. Es mit hallunk, t. ház? Azt, hogy ebben a kérdésben — a többiben igaza lehet Apponyi Albert t. képviselő úrnak, de ebben már igaza nincs — a liberalizmusnak, a nemzeti ügynek, a szent hazafiságnak érdekében Magyarországon szükséges, hogy bizonyos vidékeken az állami közigazgatási tisztviselők ezt a rájuk bízott ne­mes hivatást híven be is töltsék. (Mozgás a szélső baldalon.) VÍSOntai Soma: A nemzetiségi politika! Polóliyi Géza : Hát, t. képviselőház, hiszen nem első eset — lígy látom, nem is az utolsó — az, hogy Magyarországon méghamisíítatik az alkotmánynak minden kardinális institucziója a nemzetiségi eszme ürügye alatt. És most már hozzácsatolják a szent liberalizmusnak megfeszí­tését is. (Derültség a szélső baloldalon.) Hát, t. kép­viselőház, az a liberalizmus, az az állameszme, melyet vad erőszakkal, a törvények lábbal tip­rásával oly férfiak védelmeznek, a kik az ó' egyéniségükben nemcsak a magyar állameszmét kompromittálják, de a hivatalnok személyébe vetett pártatlanságí hitet is súlyosan kompro­mittálják és lerántják a poesolyába, oda a részeg kortesek közé, azt az embert, a ki a magyar állameszme igaz szentsége érdekében egy hozzá nem férhető piedesztálon kellene, hogy álljon; (Ügy van! ÍJgy van! a szélső baloldalon.) magyar állameszme, t. képviselőház, és az a liberalizmus nem érdemli meg, hogy védelmez­tessék. (Ügy vm%! Ügy van! a szélső baloldalon.) De hát, t. képviselőház, hol volt a világon a történelemnek gyászos lapja, a hol visszaélé­seket, törvénytelenségeket magasztas elvekkel védelmezni ne tudtak volna? Midőn már az em­berek kifogytak mindenből, a vallási fanatizmus nevében hirdetett harczokban Torqueinada, az isten nagyobb dicsőségére, gyilkoltatni is ké­pes volt. De, t. képviselőház, arra, hogy törvényte­lenségek követtessenek el, arra, hogy botrányos visszaélések űzessenek, nincs az a nemes-pasz­szus, nincs az az útlevél, a mely bárkinek lelki­ismeretét szalválhatuá, vagy a későbbi nemzedé­kek előtt neki mentségül szolgálhatna. (Ügy van! Ügy van! a seélsH baloldalon.) És, t. képviselőház, itt van a kátyú, a melyen az egész transzakczió, legalább meggyő­ződésem szerint, még azon szempontból is kell hogy meghiúsuljon, hogy köztünk béke legyen és a magyar nemzethez méltó tárgyalások foly­tattassanak. Nem képzelhetem, t. ház, hogy ez számítás nélkül történt; nem képzelhetem azért, mert a mint oda van állítva a tétel, hogy »én a nemzetiségi vidékeken és a néppárttal szem­ben, tehát az isten nagyobb dicsőségére a haza­szeretet és liberalizmus nevében tovább is csi­nálni akarom ezt a mesterséget, s ebben a kér­désben vele szóba nem állok,« épúgy kizárt­nak kell tartanom gróf Apponyi Albert t. kép­viselőtársam felől, a kit hosszú évtizedeken át tisztelni és becsülni tanultam azt, hogy ebben a kér­désben bármiféle transzakezióra hajlandó lehes­sen. Hát, t. képviselőház, a kik ilyen korlátokat állítanak fel, ha szándékosan teszik, természe­tesen elvágták útját annak, hogy ezen békés hajlamok magva bármiféle termékeny talajra hullhasson, bármiféle gyümölcsöket eredményez­hessen. Nem fog tehát más hátramaradni, t. kép­viselőház, mint a harcznak azon fegyvereit vá­lasztani, mint a harcznak azon fegyvereit meg­forgatni, a melyek a helyzethez méltók. Hát, t. képviselőház, ma én magam tartózkodom attól, hogy ezen fegyvereket akár érvényesítsem, akár csak jelezzem is. Tartózkodom tőle, nem ok nélkül, hanem mert nem szándékom legalább addig, míg egészen kétségen kivííl nem áll, hogy az én ítéletem a helyes, a helyzetet bármi tekintetben felbolygatni, és mások czirkulasait óvatlanul, vagy avatatlanul megzavarzni. Türe­lemmel várok, de, t. ház, arra nézve, hogy mennyire jogosultak az innen emelt panaszok, hogy mennyire jogosult különösen az, hogy épen a mélyen tisztelt belügyminiszter úr ellen bizalmatlanságunkat a legnagyobb mértékben necsak kifejezzük, de azt meg is okoljuk, néhány adattal kívánok egészen tárgyilagosan szolgálni. (Halljuk! Halljuk! a szélső bal­oldalon.) Nem ok nélkül fűzöm ezt az eszmemenetet a t. belügyminiszter úr személyéhez. Nem ok uélkííl fíízöm azért, mert az ő miniszterségének genezise engem erre bizonyos mértékig nem­csak jogosít, de kötelez. Köztudomású dolog, hogy midőn a Bánfty- minisztérium alakításáról volt szó, a belügyi tárczát báró Bánffy Dezső jelenlegi miniszterelnök úr magának szándéko­zott megtartani; azonban az ő főispánkorabeli nemzetiségi reminiszczencziái talán felülről, ta­lán csak oldalról, vagy lehetetlenné tették ezen szándékának végrehajtását, vagy legalább óva­tosságra kötelezték őt, hogy ezt ne cselekedje. Az utolsó órában határozta el magát b. Bánfly Dezső miniszterelnök úr arra, hogy a belügyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom