Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

534. országos ülés 1896. január 6-án, csütörtökön. 1.57 tárczát nem vállalja el, hanem reábízza azt ' Perczel Dezső igen tisztelt miniszter úrra. A nemzetiségi kérdésen kivűl akkor, midőn báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr a megbízatást megnyerte, midőn tehát már komolylyá vált az ő miniszterelnöksége, az ellenzéknek összes árnyalatai, minden előre való megbeszélés nélkül, egy szomorít jövőnek látóképét festették meg a nemzet előtt, azt mondván, hogy a mit a kormányelnök úr tehetséggel keresztülvinni nem tud, vagy nem képes, azt erőszakkal pótolni nagyon alkalmas, mert anynyiszor és annyiszor bebizonyította, hogy a választásoknál miként tudja a polgárságot terrorizálni, és őket az ő saját hatalmi érdekének szolgálata alá terelni. Szóval a nélkül, hogy vádat kellene emelnem, vagy azzal identifikálnom magamat, méltóztatnak emlékezni, hogy a Bánffy-kabinetnek megalakulásánál igazán mélyre ható és minden oldalról felhangzó panasz volt az, hogy nyilvánvaló, hogy következik most egy korszak, mely a választási visszaélések tekintetében forrpontra fog emelkedni. Hát, t. ház, csodálatos, hogy e tekintetben a t. miniszter úr hogyan verifikálta ezt a tényt. (Derültség a bal- és szélső haloldalon. Halljuk! Haljuk! a szélső balfelöl.) Nem akarom azt mondani, a mit mások mondanak, hogy ezt a szolidaritás révén a miniszterelnöki székből tett óhajtások folytán teszi a belügyminiszter úr; de azt már állíthatom, hogy választások vezetése tekintetében csodálatos módon megtalálta a miniszterelnök úr azt a férfiút, a ki az ő intenczióit nagyon jól megérti és vele teljes szolidaritásban van. (Úgy van! Ügy van! a balés szélső baloldalon.) Mióta a t. belügyminiszter úr azt a széket elfoglalta, azóta oly mértéke merült fel a választási visszaéléseknek, melyeknek reprodukcziójátóí csak azért tartózkodom, mert ismétlésekkel hosszadalmas lenni nem kívánok. De, t. ház, említettem már beszédem első részében, hogy én nemcsak a választási visázaélések körűi sajnosán felszaporodó jelenségeket látom, melyek megingatják magát a nemzet hitét az alkotmányban; nemcsak azt látom különösen és sajnosán, hogy ez oly vidékeken ismétlődik, a hol ezzel egyúttal a magyar állami eszmét is súlyosan kompromittálják, hanem látok egy mást, a protekcziónak világosan konstatálható oly nemét, a mely azóta folyik, mióta Perczel Dezső úr foglalja el a miniszteri széket. Én még ilyet nem láttam. Már, t. ház, nem szándékozom a messze vidékre kalandozni; nem szándékozom összegyűjteni azon adatokat, melyek légió számra állnak rendelkezésre és az illő helyen be is mutattatnak, s a melyek egyes főispánoknak nem a törvények keretében vívott kiizdeldelmeit tüntetik elő, hanem [ide megyek a fővárosba, (Halljuk! Halljuk! a ssélső baloldalon.) az ország szivébe, a hol nagy ellenőrzés alatt, nagy nyilvánosság alatt áll és nehezen leplezhető bármiféle intézkedés; elmegyek ide ebbe a fővárosba, a mely minden más világvárostól különállólag szinte exezellál a kormánypártiságban, szinte hivalkodik szabadelvííségével, szinte nem is hozzá illő módon készséges és alázatos a kormányintézkedéssel szemben. Hát mit észleltünk itt rövid idő előtt? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Természetesen csak olyan tényekre szorítkozom, a melyek adatszerűen fektisznek előttem, és a melyeket hivatalos orgánumból fel is olvashatok és támogathatok. T. ház! Talán nem is veszik észre, — s a korszellemnek egyik stigmája, hogy nem veszik észre, — hogy az a be

1 ügy miniszter úr, a kinek tárczáját tárgyaljuk, az ország fővárosának, ennek a szabadelvűségében nagy és exczelláló fővárosnak egy súlyos vádja alatt ül itt a nélkül, hogy az el volna intézve, a nélkül, hogy az csak tárgyaltatnék is. Hiszen a t. miniszter úr az alkotmánysértésnek olyan konkrét alakban formált vádja alatt áll a t. ház előtt, a melyet mellőzni, vagy elhallgatni abszolúte lehetetlenség. Ezen vádnak nem szabad, nem lehet a papírkosárból a választások után előkerülő kérvények sorsára jutnia, e vádnak itt fel kell említtetnie és a t. miniszter úrnak védekeznie kell az ellen, hogy milyen indokokból követett, el a nyilvánvaló protekczió érdekében alkotmánysértést akkor, mikor a főváros érdekét jogtalanul, törvényellenesen nemcsak megsértette, de magát az önkormányzati jogot is konfiskáíta. (Halljuk! Halljuk!) Itt fekszik a főváros felirata kezemben; csak azokat az adatokat fogom esetleg felolvasni, a melyek kétségessé tétethetnek valaki által. Miről van szó? Azt mondják, hogy illemhelyekről beszélni nem illik; (Derültség.) de illemhelyekért törvényt lábbal tiporni még kevésbbé illik. (Derültség a szélső baloldalon.) Budapet főváros törvényhatósága akkor, mikor az ezredévi ünnepélyek alkalmából gondoskodni kívánt minden irányban, hogy a nagyközönség jogos igényeit kielégítse, illemhelyek felállítását határozta el. Ezen illemhelyek felállítására az önkormányzat kebelében alkotott szabályrendelet szerint pályázatot, verseny-ajánlati tárgyalást írt ki. Ez a versenyajánlati tárgyalás először eredményre nem vezetett. Másodszorra beérkezett két ajánlat. Az egyik valami Petz Vilmos bécsi embernek az ajánlata volt. Ez az ajánlat nem felelt meg az ajánlati feltételeknek, s a városra nézve hátrányosnak tartatott. Ennélfogva a főváros törvényhatósága mindkét beérkezett ajánlat mellőzésével elhatározta azt, hogy házilag fogja az