Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

531. országos ülés 189<í. január 16-áu, csütörtökön. 155 Apponyi Albert itt tegnap elősorolt, igaz, hogy ' alkalmasak lehetnek a kedélyek lecsillapítására, alkalmasak lehetnek arra, hogy itt mélyreható és minden tekintetben a magyar nemzet ezredéves múltjához méltó tárgyalások folyjanak, de nem lehetnek elégségesek arra, hogy megalkossák az alkotmánynak azon védbástyáit, melyek szükségesek arra, hogy ez a nemzet ne csak a mostani ezredévet ünnepelhesse meg, hanem a jövő ezredévnek alapköveit biztosan letehesse, hogy azokon épülhessen. T. ház! Lehet az szép dolog, ha egy nemzet nagy pompával felvonul a müveit nagy világ előtt, hogy kultúrai, ipari és gazdasági haladását bemutathassa. De én, t. ház, az ezredéves ünnep nagyobb vívmányának tekinteném azt, ha e nemzet saját egységét, alkotmányának biztosságát, jogállapotainak rendezettségét, és közigazgatásának tiszteletreméltó voltát tudnák a nagy nemzetek előtt bemutatni, mert ez igazán tiszteletet parancsol. Én, t. ház, barátaimmal együtt ezen táborhoz csatlakozom. Szívesen és örömmel vennők tudomásul, ha egy, csupán csak a tárgyalások békessége érdekében keresztűlvitt transzakczió mellett mi is hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy ezek a tárgyalások csakugyan egy nemzeti ünnephez méltók legyenek; de akkor sem vagyunk hajlandók lemondani azon követeléseink folytonos hangoztatásáról és érvényesítéséről, melyektől e nemzet biztosabb jövőjét ia;az hittel és magyarhoz illő reménységgel várjuk és óhajtjuk. (Helyeslés a bah és szélső baloldalon.) T. ház! Ha már most ezen szemüvegen át taglalva, bírálatom tárgyává teszem a miniszterelnök úr tegnapi nyilatkozatát, és ha mérleget akarok venni a tegnap eredményeiről arra, hogy miként ítéljem meg a tegnap lefolytakat, úgy én mélyen elszomorodva kell, hogy itt álljak, a t. ház előtt. Megengedem, hogy talán a szavak mögött más gondolat rejlik; legyen úgy, hogy a jobbat kell hinnem, de az előttem fekvő világos tényekből, t. ház, úgy áll a helyzet, hogy az általam egyénileg igen t. kormányelnök úr a békesség érdekében kínált kegyes óhajtásokat is oly ridegen, hogy ne mondjam, mogorván és durván utasította vissza. (Ellenmondás a jobboldalon.) Ugron Gábor: No hát önökhöz mérve nem volt durva ! (Derültség a szélső baloldalon. Elnök csenget.) Polónyi Géza: Hát, t. ház, a mi a hangulatot illeti, azt nehéz sztenografálni, fotogiafirozni sem tudják még, előírni sem lehet. Nem is a beszédnek organikus hangját értem én, hanem annak tartalmát, irányzatát; és akkor, t. ház, ha önök szívükre teszik kezüket, mit tapasztalnak ? Ha önök ily ünnepélyes pillanatok csendjét figyelemmel kísérték más alkalommal, midőn nagyobb enuncziácziók történtek itt a házban, sohasem tapasztalhatták azt, t. ház, hogy az, a ki kibékülni akar, vádaskodjék, és egy vádlotthoz illő tagadásnak modorával kezdje azt. -(Mozgás jóbbfelől.) Én, t. ház, azzal igazán nem is akartam foglalkozni, hogy a miniszterelnök úr tegnapi védekezése mellé klasszikus tanúul odaállítsam Berzeviczy Albert t. képviselőtársamat, a ki ha újévi beszédét, melyet nagy élvezettel olvastam, elolvassa, fog találni benne olyan passzust, mely a szt.-ágostoni konfesszió bizonyos neme, s a mely engem teljesen kielégített az iránt, hogy a gnóti szeautón ismeretes nagy elvénél fogva a javulás már megkezdődött, mert beláttuk azt, hogy mi is hibáztunk. A javulás útjának kezdete pedig tudniillik az, hogy az ember maga beismerje, hogy részéről is hiba van. De hát, t. ház, én nem a hangnak tulajdonítok súlyt, hanem méltóztassék figyelembe venni röviden, mi van abban a nyilatkozatban, melyet tegnap a miniszterelnök tett. Az mondatik, hogy elővétetik a közigazgatási és a kúria bíráskodásról szóló törvényjavaslat. Mind a kettő elővétetni szándékoltatik. Akkor előállnak a peticzióval, hogy vegyük előbb a kúria bíráskodásáról szóló javaslatot. A miniszterelnök úr ezt noli me tangere-nek jelenti ki azzal a megokolással, hogy hiszen a közigazgatási bíróságokról szóló javaslatot előbb kell elővennie, mert — itt jön a mert — az úgy sem lesz mindjárt törvény, azt előbb a bizottsághoz kell utasítani. Hát, t. ház, ha az ember a jóhiszeműség forrásait kutatja, kérdem, mi akadályozhatja a miniszterelnök urat és pártját abban, hogy ezen nagy nemzeti békesség elérhető legyen olyan áldozat árán, — nevezzük annak, — hogy a sorrend megfordíttatik, hogy előbb vegyük elő a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot, azután a másikat? És ha még az visszautasíttatik, akkor, t. ház, mi lehet az, a mit az ellenzéki pártok jóhiszeműsége az alkotmányos institucziók alakjában öuöktől kérhet, midőn a napirend kérdésében, holott maguk beismerik, hogy mind a kettői tárgyalni akarják, még ebben is kívánják a tranzakcziót? (Úgy van! balfelöl.) De, t. ház, még engem ez nem is aggaszt. Utóvégre is az szubordinált jelentőségű' kérdés lenne, -—vegyük annak, — hogy mikor tárgyaltatik az egyik javaslat, és mikor a másik. De a mi engem mélyen aggaszt, az már egy pozitív tény tekintetében adott miniszteri nyilatkozat, melyet a szabadelvű párt nagy tüntetéssel helyeselt, meg is tapsolt, sőt azt hallom, hogy emlékére bankett tartása is terveztetett. (Derültség a szélső baloldalon.) 20*