Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

148 534. országos ülés 189í>. január 16-áu, csütörtökön. rendkívüli befolyásuk van az adminisztráezió intézésére, a qualifikáczionális törvény, tudtommal, minősítést nem kíván meg. Vagy nézzük, kérem, a közigazgatás élére állított azt a tisztviselőt, az Istennek azt a csodabogarát, a főispánt, . . . Vajay István: Ez már helyes definiczió! Szinay Gyula: ... a kinek nemcsak ellenőrzési joga van, de a ki intézkedési joggal is fel van ruházva, de a kinek, ha csupán csak ellenőrzési joga volna is, — mivel annak, a ki ellenőriz, a ki felügyel — értenie kell a dolgokhoz legalább is annyira, mint annak, a kire felügyel, a kit ellenőriz; (Ügy van! a szélső baloldo.lon.) hát mi ennek a qualifikácziója? A törvény azt sem kívánja tőle, hogy írni-olvasni tudjon. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Qualifikácziója legfölebb az, hogy a korteskedés tudományában ne legyen járatlan. T. képviselőház! A jó közigazgatásnak feltétele az is, hogy a tiszti létszám megfelelő, kielégítő legyen, feltétele a létező erőknek helyes beosztása, feltétele a megfelelő javadalmazás. Hogy a mi tiszti létszámunk az adminisztráezió szolgálatára nem elegendő, én azt gondolom, hogy ezt magyarázni, ezt bizonyítani teljesen felesleges. Alkotunk újabb meg újabb törvényeket, a melyek némelyike igen nagy tevékenységet igényel, s utaljuk a végrehajtást a közigazgatásra, a nélkül, hogy valaha eszünkbe jutna, hogy azt a közigazgatási tiszti létszámot, a melynek terheit nap-nap mellett növeljük, magát is meg kellene erősítenünk. Mostani költségvetésünkben találkozunk ugyan egy kis összegecskével, a mely a tiszti létszám megerősítésére van felvéve, de világos dolog, hogy ez az összeg oly csekély, hogy a szükséglettel távolról sem áll arányban. A mi a létező munkaerőknek helyes beosztását illeti, méltóztassék megengedni egy kis kitérést, hogy rámutassak állami igazgatásunknak egy másik ágára. (Halljuk!) A mikor a sommás eljárásról szóló törvényt életbeléptettük, akkor, t. képviselőház, tudjuk, hogy a királyi táblák munkájának nagy részét annak vállairól leemeltük és áttettük a törvényszékekre, áttettük, még pedig nemcsak abban a mértékben, a melyben onnan levettük, hanem fokozott mértékben. És vájjon jutott-e rikkor eszünkbe, hogy az így megterhelt törvényszékeknél az erőket meg kellene szaporítani, az erőket növelni? Nem. Epén így jártunk el a belügyi igazgatás terén is. Törvényt alkottunk harmadéve a hagyatéki ügyek rendezéséről. Ezen törvényben a kiskorúakat, a gyám- és gondnokság alatt állókat esdeklő hagyatéki ügyeknek kezelését, melyekbe addig a bíróságok csak akként folytak be, hogy meghozták a hagyatékátadó végzést, és ott, a hol ingatlan volt, annak telekkönyvezését elrendelték, ezen ügyek terhét a vármegyék, a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok árvaszékeiről levettük, és a bíróságokhoz utaltuk át. Én azt gondoltam, hogy miután a vármegyéknél az általános tisztújítások következnek, ezen törvény végrehajtása azért halasztatott, hogy a belügyminiszter az általános tisztújítást megelőzőleg, kellő időben fel fogja hívni a törvényhatóságokat, hogy szabályrendeleteik módosításával intézkedjenek arról, hogy a menynyiben ezen új törvény folytán az árvaszékeknél bizonyos munkaerők felszabadulnak, azok más téren használtassanak fel. Nem így történt. Egyenesen a vak véletlen dolga volt, hogy a törvény végrehajtása a tisztújítás előtt foganatba nem vétetett, a nélkül, hogy ezen törvény alkalmából a munkaerők kellő beosztására figyelem fordíttatott volna. De, t. ház, nekem a tekintetben is kifogásom van, hogy a mi közigazgatási tisztviselőink javadalmazása lényegesen kisebb a bírói tisztviselők javadalmazásánál, a minek az a következménye, hogy a jobb, képzettebb munkaerő nem a közigazgatási, de a bírósági szolgálat terére igyekszik. Tudom én, t. ház,, hogy az igazságszolgáltatás az országok alapköve; tudom azt, hogy mindaddig, a míg bíróságaink függetlenek, hozzáférhetetlenek, valami nagyobb bajról nem kell panaszkodnunk, mindazáltal én a magam részéről közigazgatási tisztviselőinket a bíróságiaknál nem kívánom alább rendelni, még javadalmazás tekintetében sem, mert nálunk a jogrend, a jogvédelem tekintetében a viszonyok nem normálisak; nem normálisak a tekintetben, hogy nálunk nem minden közigazgatási sérelem vihető orvoslás végett a bíróság elé, már pedig a mindennapi élet nyilvánulásaiban sokkal gyakrabban találkozik mindenki a közigazgatási hatóságok, mint a bíróságok működésével. De épen ezért, t. ház, mert én a közigazgatási hatóság funkezionáriusait ily magasra helyezem, kifogásolnom kell ezen funkezionáriusok közül a kiuevezetteknek a kinevezési rendszerét is, a mennyiben a kinevezés ezen módjában a közigazgatási tisztviselőkre megaláztatást látok. Mert, t. ház, míg a bírói kar legkisebb tagját, az aljárásbírót nem is a miniszter, de egyenesen 8 Felsége a király nevezi ki, addig a közigazgatási tisztviselő, a ki kinevezés alá jut, a ki pedig nagy és fontos állást foglal el, a milyen a törvényhatóság főorvosa, számvevője, a kapitány stb., nem is a miniszter, hanem a miniszternek egy közege: a