Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-533

558. országos ülés 1896. :. janaár 15-én, szerdán. 127 vont impressziók szerint zsüriszerüleg ítél. Ismétlem,^ hogy e gondolatnak jogtudományi szempontból való megokolása és keresztülvitele abban a törvényjavaslatban a legnagyobb elisme' rést érdemli. De, én megvallom, azt a törvényjavaslatot első sorban abból a gyakorlati szempontból vizsgálom, hogy tartalmazza-e elegendő garancziáját annak, hogy a választások tisztaságának és szabadságának hathatós előmozdítója legyen. Én az utólagos judikaturára igen nagy súlyt, sőt nagyobb súlyt fektetek, mint sokan mások, a kik különben a czél tekintetében, a választási szabadság biztosítása tekintetében, velem egyetértenek, sőt nálamnál talán még messzebbmenő szándékot táplálnak. Én azért fektetek nagy súlyt a judikaturára és az ítélkezésnek egészen kielégítő szervezésére, mert tudjuk tapasztalásból mindnyájan, hogy a mikor a politikai szenvedély hullámai magasra emelkednek; mikor politikai pártok, néhol csak egyéni ambicziók összecsapának, akkor ezek hajlandók szembeszállani mindeuféle veszélylycl, hogy czéljaikat biztosítsák. Hiszen láttuk, hogy egész vagyonokat költöttek e] korteskedési czélokra; láttuk, hogy az emberek egész a vakmerőségig kiteszik magukat a büntetések elszenvedésének. Ezzel a szenvedélylyel szemben tehát, a mely mindent eltúrni, mindent koczkára tenni kész, csakhogy czélját elérhesse, csupán egy orvoslás van, és ez az, ha magának a czél nak elérése legalább is kétségessé tétetik, ha a választások érvénye felett oly fórum ítél, mely az emberekben azt a meggyőződést ébreszti, hogy hiába követnek el látszólagos sikerrel törvénytelenségeket, az ítélet napján, mikor az ő törvénytelen tevékenységük eredményéről kell dönteni, fáradozásaik, erőszakoskodásaik, visszaéléseik egész eredményeit elvesztik. A politikai küzdelmek lélektana szerint tulajdouképen itt van igazi fordulópontja az ügynek. Ezen a szirten törik meg a politikai szenvedélyességtől súgalt visszaélésnek vakmerősége. Azért legnagyobb súlyt kell fektetnünk arra, hogy ennek az ítélő fórumnak megállapítása teljesen kielégítő legyen. Tartok azonban tőle, t. ház, hogyha abban a keretben maradunk, a melyet a ház asztalára letett törvényjavaslat megtart, ezt a hatályos garancziát — legalább kielégítő mértékben — nem értük el. Mindenki tudja, milyen nehéz bizonyos visszaéléseknek, ha azok még oly általánosak is, számszerinti eredményét konstatálni. Nagy viszszásságnak tekintem azt, hogyha például valaki 200 szavazattal megválasztatott s köztudomású tény, hogy a legnagyobb korrupezió uralkodott a kerületben, de történetesen csak 199 esetben lehet beigazolni a vesztegetés tényét, hogy akkor a kúria kénytelen vagy a választást igazolni, vagy magát inkompetensnek nyilvánítani, és a választást a ház ítélkezésének átadni. Még tovább megyek. Mikor sikerülhet a bizonyítás anyagát megszerezni, mikor legtöbb kilátás van arra, hogy a számszerinti bizonyítás sikerüljön? Nemde akkor, mikor a hatóságok a bizonyítási anyag beszerzését megkönnyítik és előmozdítják. Holott ellenkező esetben, ha a közegek arra konspirálnak, hogy a bizonyítást lehetőleg megnehezítsék, sőt lehetetlenné tegyék, erre semmi kilátás. Micsoda ennek gyakorlati eredménye? Az, hogy minden megtámadott ellenzéki választás a kúria kérlelhetlen ítélkezése alá kerül, holott minden megtámadott kormánypárti választás a képviselőház enyhe és barátságos légkörében fogja elintézését nyerni. Ha azt mondom, hogy »minden« talán túlzással éltem, de hogy ez a legtöbb esetben így less?, annak veszélye komolyan fenforog. Már most, ne méltóztassék engem félreérteni. En semmi kifogást nem teszek az ellen, hogy az ellenzéki jelölt megválasztásával befejezett választások a legszigorúbb ítélet alá vonassanak. Semmi kifogást nem teszek az ellen, sőt kérem és követelem, hogy az ellenzéki választók részéről elkövetett minden visszaélés ép oly szigorúan sújtassák, úgy az egyes tény megfenyítése, mint a választás érvénytelenítése terén, de súlyt fektetek erre a szóra : hogy »ép oly szigorral«, súlyt fektetek arra, hogy egyenlő mértékkel mérjünk, súlyt fektetek arra, hogy a szigornak ugyanazon mértéke függjön, mint Damokles-kard, minden választás felett, legyen az akár kormánypárti, akár ellenzéki győzelem. Nekem pedig erős kételyem van az iránt, hogy először egyáltalán sok esetben fog-e a kúria a vissznéléseknek ezen második csoportjában ítélni, ha a számszerinti bizonyítást követeljük; másodszor erős kételyem van arra nézve, hogy ez az ítélkezés azután egyenlő mértékbea fog érvényesülni a hatalom birtokában lévő és a hatalom birtokán kivül álló jelöltek v'álasztási eseteiben. Hát, t. ház, mi nekem ezzel szemben álláspontom? Az én álláspontom, a melynek t. elvbarátaim a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat tárgyalásira kiküldött bizottságban is már kifejezést adtak, egyszerűen az, hogy az angol törvénynek mintája, ez az úgynevezett bifurkácziója az ítélkezésnek egyszerűen mellőztessék. Kérvénynyel megtámadott minden választás fölött, és minden alapon a kúria ítéljen. De hát, t. ház, ha én mereven ehhez az állásponthoz ragaszkodnám, előre elzárnám magamat attól a reménytől, hogy ezzel czélt érjek. Én tehát a törvényjavaslat álláspontja-