Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-511
SÍI. országos ülés 1886, november 22-én, fenteken. 81 a sanyargatást, vagy pedig örökös elaljasodásunkon.* (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) T ház! Az a helyzet, a mely előttünk áll, nem új, csak ismétlődik. (Igaz! Úgy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) A. t. miniszterelnök ár a háta mögül szedi a példákat. Lehet, hogy ideálokat választott magának s azok után szalad; de annyi tény, hogy az, a mire törekszik, és az eszközök, a melyekkel annak elérésére törekszik, nem a haza érdekeinek mnnkálása. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Nem az ország parlamenti életének megifjodását, hanem annak elaljasodását idézik elő. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ezzel, t. ház, még nem végeztem be teljesen azt, a mit mondandó vagyok, (Halljuk! Halljuk!) majd visszatérek még ezekre a beszédem végén. Én, t. ház, azon komoly bírálatot, a mit helyzetünk és a többség fölött magamban megfogalmaztam, egészen higgadtan kívánom előadni. (Halljuk! Halljuk!) De ezt megelőzőleg az előttem szólók kifejezéseire és nyilatkozataira kell megjegyzéseket tennem. (Halljuk! Halljuk!) Végre is 17 nap alatti időközben Pap Géza t. képviselőtársam vezérlete alatt három volt államtitkár, Pulszky Ágost, Berzeviczy Albert ég Láng Lajos t. képviselőtársaim léptek elő, és mint Hock János t. képviselőtársam már megjegyezte, nem azért — ez egy érdekes szimptoma, pszichológiája a helyzetnek — nem azért, hogy a kormányt megvédelmezzék, hanem hogy nekünk szemrehányást tegyenek, és aztán egy Bzemélyes kirohanással csatát vívjanak gróf Apponyi Albert képviselőtársammal. A szemrehányás, a mit a kormánypárt ez areopágja felénk intézett, úgy hangzott, hogy mi csak befeketítjük a kormánypártot, Láng Lajos képviselőtársam ezt úgy fejezte ki, hogy az egyik keztytís kézzel, a másik keztyűtelen kézzel dobál rágalmakat, ráfogásokat a kormánypártra. T. képviselőház! Én gondolkodom fölötte, hogy mik azok, a mikkel mi a kormányt és a kormánypártot vádoltuk? Hogy képtelen a helyzetében, ezt gondolom, önök sem fogják tagadni, hogy ez a külföldön becsületünkre nem válik, azt elismerem, (Derültség a szélsőbalon.) de mi vagyunk ennek az okai ? Vagy eldugjuk fejünket a homokba és várjuk a képtelen események rohamát, a mely elsöpör bennünket. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: Czirkuszba fogják szerződtetni őket. (Derültség a szélső baloldalon.) Szederkényi Nándor: T. ház! Midőn ezt hallom, hogy mi milyen nagy btínt követünk el, ha ezeket a világ elébe feltárjuk; hogy Európa mit fog gondolni a magyar parlamentarizmusról, ha mi így beszélünk a kormány képtelenségéről, eszembe jut az a szinész, a ki fellépett és midőn Shakespeare darabjait rettentő hadonázással játszva, kinevették, elfordult a közönségtől és azt mondta: *Ti nem értitek, ti meggyaláztátok Shakespearet.« Hogy rossz színészek vannak, nevetségessé teszik magukat, az nem Shakespeare hibája ; ha a hajdú nem ért a harangöntéshez és mi megmondjuk neki, hogy ő jó hajdú-káplár, de űa gyj a a harangöntést, (Derültség a szélső baloldalon.) az nem a mi hibánk. Felszólaló képviselőtársaim akkor azután, midőn ezen szemrehányást elmondották nekünk, egész mellel rohannak gróf Apponyi Albert képviselőtársamnak Kassán és itt, e házban elmondott beszédeire, észrevételeire és megjegyzéseire. T. képviselőtársam nem szorul a mi védelmünkre, nem is vállalkozom én erre, az különben sem szorul nagy védekezésre, de mégis meg kell jegyeznem, hogy ebben a modorban is van valami feltűnő jelenség, ez is pszichologikus jelenség, egy szimptoma. Titus Livius Valerittsról, midőn tetteit elbeszélte, azt írja: »Eius virtutem milites oderant, et mirebantur«, erényeit gyűlölték és bámulták a katonák. Akkor Titus Livius megfejti, hogy mit gyűlöltek és mit bámultak a katonák. Bámulták nagy képességeit, szorgalmát, kitűnő vezető tehetségét és gyűlölték, mert a veiumiaktól elfoglalt javak árát nem osztotta fel köztük, hanem a közpénztárba adta, (Nagy derültség a bal- és szélső baloldalon.) és másodszor azért, mert Apollónak megígérte, hogy az ellenségtől elvett zsákmány egy tizedrészét neki fogja ajándékozni és hogy szavát megtarthassa, a katonáktól kellett elszednie a zsákmányt, hogy Apollónak felajánlhassa. T. ház! Ezen pszichologikus jelenségek rövid felemlítése után — mert én a párhuzamot nem kívánom megvonni Valerius története és a mai helyzet képe között — rátérek tulajdonképeni tárgyamra, majd, a mint említettem, visszatérendő még egyszer a helyzet méltatására. Mindannak daczára, hogy előttem a tisztelt túloldalon felszólalt t. képviselőtársaim bennünket azzal vádolnak, hogy mi befeketítjük, mi csak sötétítjük a helyzetet, én azért kötelességemnek ismerem, hogy e költségvetés fonalán is kimutassam azt, hogy e kormányrendszer, ez a kormányzat nemcsak hogy nem felel meg feladatának, hanem az ország érdekeit fokonkint lejebb sülyeszti, míg az végtére elmerül a semmiség tengerébe. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Erre nézve rátérek az előttünk fekvő költségvetésre. Az előttem fekvő költségvetés, úgy,
