Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-511
88 811. országos ülés 1895. november 22-én, péntekem. mint az előbbi évek költségvetései még mindig bizonyos többlettel záródik. A kormány ezt a többletet mintegy álarczot vonja fölibe, holott már régen megmondotta a róka, hogy az álarcz »non habét cerebrum«, nincs agyveleje. A kormány ezen költségvetésben is folytatja a Potemkin-falvak előállítását. Én a t. pénzügyminiszter és előadó úrral szemben azt kérdezem, hogy merik-e ők az ország színe előtt azt állítani, hogy e költségvetés, úgy, a mint kellene, és van is egy rendes országban, a természetes gazdasági fejlődés és adóképesség alapján áll-e? Nyílt és világos választ kérek én. A t. miniszter úr és előadó úr számokba rejtegetett egyet-mást, de, t. ház, e számok beszélnek is és ha megszólalnak, a t. kormány ellen nyilatkoznak. Már a t. pénzügyminiszter úr reámutatott például a gazdasági fejlődésre ez országban, és úgy tudom, a dohányegyedárúság többletéből meríti ezt a tanúságot. En azt kérdezem a t. pénzügyminiszter úrtól, hogy vájjon a száz milliókkal való ugrándozás, mely a mi költségvetéseinkben mutatkozik 27 év óta, lehet-e természetes fejlődés folyománya ? így míg 1869-ben 185 millió kiadás és 177 millió bevétel volt, 1875-ben már 238 millió kiadás és 217 millió bevétel volt. Ugyan képzelhetni azt, hogy Öt-hat év alatt egy ország gazdasági ereje és adóképessége igazolja ezen emelkedés lehetőségét? Tovább megyek. 1882-ben már 328 millió volt a kiadás, az összes bevétel pedig 301 millió. A kiadásokkal nem bírt a bevétel emelkedni, itt már 29 — 30 millió deficzittel záródott a költségvetés. És ekkor végtére egy ugrás történik. 1890-ben 368 millió összes kiadással szemben 369 millió lett a bevétel. Az ugrás olyan volt, hogy nemcsak elenyészhetett a deficzit, hanem többlet is mutatkozott. A természetes fejlődés és adóképesség alapján történt-e ez? Ismétlem, meri ezt mondani a t. pénzminiszter vagy a t. előadó úr? Hiszen tudjuk, hogy micsoda eszközökkel létesülhetett ez. Ismerjük a regaleváltság történetét az országban. (Igaz/ Ügy van! a szélső baloldalon. )Ismerjtík az ital- és boradónak hallatlan mértékre való emelkedését. Hát hiszen így el lehetett tüntetni a hiányt, így azután száz milliókkal lehet emelni a bevételeket. És midőn az egyenes adóknak ugrásait bemutatom, ismét azt kérdezem, hogy míg 1874-ben az összes egyenes adóbevétel 68 millió volt, addig 1877-ben már 87 millió, 1887-ben 96 millió, 1889-ben 99 millió volt; ez is a természetes fejlődés és adóképesség következménye? Hát hogy erre már most más példákat is idézzek, (Halljuk! Halljuk!) azt gondolom, hogy a gazdasági fejlődésnek, a vagyonoaodásBak kétségkívül legjobb bizonyítéka az, vájjon azon fogyasztási ezikkek után, a melyek általánosak és nélkülözhetetlenek, a bevételek miként mutatkoznak. Azt gondolom, hogy talán a só és húsfogyasztás után befolyt jövedelmek legvilágosabb bizonyítékai annak, hogy emelkedett-e és mennyivel a vagyonosodás. A tisztelt pénzügyminiszter úr a húsfogyasztási adó bevételt már éveken keresztül egy nívón tartja, 3,300.000 frton. Itt nem igen mutatkozik a többlet és emelkedés. A belföldi sóeladás bevételénél 1894-ben 12,732.000 frt, 1896-ban 12,780.000 frt van felvéve, tehát egy szerény kis többlet mutatkozik. De van egy többlet, mely nagyon érdekes és ez a bélyegeladás. Itt a tisztelt pénzügyminiszter úr dicsekedhetik. 1895-ben 12,782.000 frt volt a bevétel, 1896-ban 13,700.000 frt. De mit mutat ez? Ez mutatja az ország visszaesését és vagyonosodásban való megcsökkenését, az ország anyagi helyzetének ziláltabbá válását, mert a hol sok a kéz, ott sok a baj. De, tisztelt ház, más példa is van erre. Méltóztassék például megnézni —- a mi igen jellemző — az országnak a kis váltók utáni bevételét, a mely szomorú jelensége annak, hogy a népnek legalsóbb rétegeiben is a váltón való nyargalás már a köz«zűkség folyományává lett. A kis váltók utáni bevétele az országnak 1882-ben 1,166.000 frt, 1889-ben 2,188.000 frt volt; ma már 3,000.000 felé jár . . . Ezek aztán az ugrások, (Úgy van! a szélső baloldalon.) de ezek szomorú jelenségei annak, hogy a vagyonosodás és az adóképesség nem előre és felfelé, hanem hátrafelé esik és síílyed. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Vagy példának okáért nézzük — a mi szintén a vagyonosodásnak tünete lehetne, de annak az ellenkezője — a tőke-kamat- és járulék«adót. 1895-ben 4,285.000 frt, 1896-ban is ugyanaz; a tisztelt pénzügyminiszter úr itt nem látta helyén valónak, hogy ebben az irányban valamely emelkedést vegyen a költségvetésbe. íme, tisztelt képviselőház, ezekkel röviden igazoltam azt, hogy az ország költségvetése nemcsak hogy nem felel meg az ország anyagi s gazdasági fejlődésének, nemcsak hogy nem felel meg az adóképesség erősödésének, (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) hauem ennek az ellenkezőjét tünteti fel. A költségvetés tehát nélkülözi azt st főkelléket, a melynek pedig meg kellene lennie, hogy tudniillik alapuljon az az ország anyagi helyzetén és annak állapotán. De van a költségvetés tételeinek egy másik kiváltsága (Halljuk!) az tudniillik, hogy a költségvetés tételei az állami organizmus élő izmaivá válván, mint megannyi erek vigyék a bevételeket a kiadások során vissza a nemzet testébe.
