Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-511
86 511 « or*z*g«* ülés 1895. november 28-én, péníektn. gépre mutat.) onnan származott, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja meg a névjegyzékek összeállítása körül felmérőit visszaéléseket, az egy mélyreható jelenség. A jövő parlament képe táráit t. képviselőtársam szeme elé és megborzadt attól az alaktól, a mely fenyegeti az országot. Hogy pedig ez ne következhessek be, tette indítványát, mert látta, hogy a kormány tényei, a kormány cselekedetei nem az ország és a parlament érdekeinek előmozdítására, hanem az ő élete, az ő indokolatlan itt ülésének tovább folytatására s megerősítésére szorítkoznak, (Igazi Úgy van! a bal' és szélső bal oldalon.) Komoly megfontolást kivan az az indítvány, melyet t. képviselőtársam előterjesztett. Itt nap-nap után felhozatnak a kormány visszaélései. Mit miivel a kormány a vármegyékben ? A törvényt hajtja végre? Nem, hanem a jövő választások esélyeit készíti előre; semmi egyebet. (Igaz! Ügy van! a hal- és szélső baloldalon.) Egész tevékenysége abba fekszik, hogy mely kerületben, miképen jöjjenek létre a választások? A kormány rendezi az egész vonalon a kortes-csoportok beosztását, rendezi választási battériáit. Nem az a főczél előtte, hogy ezen országnak bajait enyhítse, hogy törvényalkotások jöjjenek létre. Az intézmények elhanyagolva állanak előttünk. Ez a legkisebb gondja neki; legfőbb gondja csak az, hogy miniszterelnöki székében, mint választási főkortes, megmutassa, hogy kell a választásokat vezetni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr kéjeleg azon tudatban, hogy itt Magyarországon egy • deczemberi államcsínyt fog végrehajtani. Hát készítse elő ezt az államcsínyt a t. miniszterelnök úr, mi látjuk az ő tényeit és látja az ország is, hiszen már megtörténtek az előkészületek, csak azt nem tudja még, hogy a miniszterelnök ár, melyik pillanatban adja ki a jelszót. De Napóleon sem mondta meg előre, hogy deczemberben fogja a parlamentet feloszlatni és széjjelverni. Kisértse meg a t. miniszterelnök úr, az az államcsíny sikerült, hátha sikeríil az az államcsíny is a t. miniszterelnök úrnak, hogy az ország parlamentarizmusát a választási vérbe és a visszaélések szenyjébe belefojthatja. (Igaz! Úgy van! a bal- és sgélső balon.) De tudja meg a t. miniszterelnök úr és tudja meg mindenki, Láng Lajos t. képviselőtársam is, a ki múltkori beszédében felemlítette azt, hogy a függetlenségi párt mily megritkult sorokban fog itt megjelenni, hogy a pártonkivtíliek és mások miként fogják magukat a választás kövében agyonütni, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) sőt talán már azt is tudják, kik azok, a kiknek el kell veszniök a választás porondján — mondom, jegyezzék meg maguknak jól, hogy azért lesznek itt is, a kik ki fognak állani a küzdőtérre, a kik, mint egykor Baudin a barrikádon, meg fogják menteni a haza becsületét, ha kevesen is, hogy emlékük maradjon fenn a történelemben lelkesítő példájául a jövendőnek. (Helyeslés a sxélsőbalon.) A t. miniszterelnök úr nyugodtan ül székében, hiszen egy nagy párt támogatja a háta mögött, azt mondja ő, az ország többsége. Hát valóban így van, ez t. képviselőház, de midőn én e helyzetet látom, nekem is eszembe jut, a mit gróf Apponyi Albert képviselőtársam és mások ismételtek, hogy Mayer, mintha már hallottam volna e nevet, mintha ezt a mai képet, mely ma előttünk áll, már láttam volna valahol a történelemben. Az 1820—1825 és 1830-as időből Horváth Mihály ekként ír : (Olvassa) »A kormány e végett — tudniillik hogy szándékait keresztfílvihesse — mindenek előtt kettőt lát vala szükségesnek: hogy az önállóbb, függetlenebb, hazafiúi buzgalmukról s alkotmányos érzelmeikről ismeretesb fő- s más jobb módú nemesek a megyei gyűlésektől elidegenítessenek ; és hogy a megyei igazgatás egy engedelmes, minden rendeletet hódolattal fogadó tiszti kar kezébe játszassék. E czélok elsejét a megyei főnökök által vélte elérhetni a kormány. Főispánokká vagy főispáni helytartókká, a függetlenebb hazafiak mellőzésével, oly egyének neveztettek ki, a kikről eleve is fel lehetett tenni, hogy akár szűkebb vagyonállapotuk, akár nagyravágyásuk által indíttatva, a kormány czéljainak valósítására minden körülmények közt segédkezet nyújtandanak.* (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, e 25 évvel ezelőtti esemény nem a mainak képe-e? (Igán! Ügy van! a szélső baloldalon.) Vörösmarty látva az ország állapotát, akkoron következő keservben öntötte ki lelke fájdalmát : »Vándor állj meg, korcs volt anyja vére, más faj állt a kihűlt helyére, gyönge fővel, romlott, szívtelen. A dicső nép, mely tanúit izzadni s izzadás közt hősi bért aratni, névben él csak, többé nincs jelen.« (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt mondta a költő. Az államférfiak hogyan keseregtek. Mintha csak ma írnának. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Gróf Dessewffy József 1820-ban ekként irt Kazinczy Ferenczhez : »Mind az ég, mind a föld mindent elkövetett érettünk, valamint azok, a kik minket igazgatnak, mindent elkövetnek ellenünk. Sokszor gondolkoztam ezen méltatlan végről és csak a történetek sorában, nem pedig nemzetem lelkében találok reménységet. Nem tudom, min csudálkozzam jobban: azon-e, hogy sanyargatóink még nem unták el