Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-510
74 810. országos ttlés 1895. november 81-én, csütörtökön. tett rendeleteiben nem foglaltatik semmi olyan rendelkezés, mely a katonatiszteknek vagy katonai tisztviselőknek a cultus disparitas esetében a házasságkötést megtiltaná; nem foglaltatik abban olyan rendelkezés sem, mely a katonatisztet és katonai tisztviselőt az 1894: XXXI. törvényczikk hatályának területén az egyházi kötésre kötelezné. E tekintetben, t. ház, elegendő hivatkoznom a rendeleteknek itt e házban már felolvasott szövegezésére. Ezen szövegezés alapján, melyhez a mmiszteritanács hozzájárult, határozottan kijelenthetem, hogy a hadügy miniszteri rendeletekben semmi törvényellenes intézkedést nem találok, a minthogy azok szövegezésekor annak idejében hozzá is járultam. Arra, hogy a jövőben felmerülhető konkrét esetekben a rendeleteket miként fogják értelmezni, különösen hogy ezen a téren mi a lehetséges és mi nem lehetséges, ki nem terjeszkedhetem, mert ezeket előre nem tudhatom. (Zaj és mozgás a szélső baloldalon.) l)e azt a föltevést, mintha e rendeletek a törvénybe ütköző módon is nyerhetnének alkalmazást, jogosultnak el nem ismerhetem. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Miért?) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jóbbfelól. Nagy znj és mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Polónyi Géza: T. hát! Minthogy nagyfontosságú és nagy horderejű közjogi elvnek helyes alkalmazásáról van szó, tartózkodom attól, hogy a támadási jelleget magán viselő beszédet mondjak, inkább kizárólag, mint jogász kívánok a kérdéshez hozzászólni, legfőként azért, hogy, -— mint legközelebb tartandó beszédem fonalán is szándékom, — Apponyi grófot is meggyőzzem arról, hogy azon kiegyezési törvény értelmében milyen mértékben van kipróbálva a közös hadseregnek az országhoz való jogállása és az alkotmányosság keretén belül. Voltam bátor az interpelláczióm megtétele alkalmával az 1867: XII. törvényczikk 14. §-ára való utalással konstatálni azt, hogy a midőn 1867-ben az akkor még magyar hadseregnek nevezett közös hadseregnek alkotmányos állása megállapított, ki lett mondva a í4-ik §-ban, hogy a hadsereg szolgálati kötelékében álló egyének tekintetében azok csak szolgálati viszonyaikat illetőleg eshetnek a közös hadsereg illetékes fényerőinek megbírálása alá. Minden egyéb, azoknak polgári és magánjogi viszonyait érintő kérdések tisztán a magyar kormányzat hatáskörébe tartoznak. Márpedig ezen fundamentális törvényes rendelkezés mellett kell megvilágítani az 1889: VI. törvényczikknek azon határozmányát, mely sxerint a hadsereg kötelékébe tartozó egyénekre nézve a házassági engedélyek tárgyában a katonai hatóságnak előzetes engedélye megkívántatik. Álláspontom az volt — és ma is az — hogy a törvény ezen szakaszára való hivatkozással, hogy a mikor ezen engedélyezés a hadsereg részére fentartatik, azt tiBztán és kizárólag az 1867: XII. törvényczikk 14. §-ának keretén belül vehet jogot arra, hogy házassági engedélyt katonai szempontból vonjon megbírálás alá, de semmiféle magánjogi viszonyok mellett korlátozást, a melyet a magyar törvények külön állapítanak meg, nem eszközölhet. Értem ez alatt azt, hogy a katonaságnak joga lehet, miután ott az úgynevezett első és másodosztályú házasságot ismerik, a létszám szempontjából meghatározni, hogy mennyinek engedi meg a nősülést és mennyinek nem. Szolgálati viszonyok szempontjából jogot lehet adni a közös hadseregnek a tekintetben, hogy például abnormális viszonyok közt vagy fontos várparancsnokságára kiterjeszkedőleg az illetőre nézve ezen szolgálati viszonyból kifolyólag a házassági engedélyt korlátozza, vagy megvonja. De nem lehet a házassági engedélyeket olyan feltételekhez kötni, a melyek az illetőnek polgári vagy magánjogi viszonyait érintik, a miknek törvényhozási korlátozása kizárólag a magyar törvényhozásnak van fentartva magyar honosok tekintetében, (Igát! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ebből a szempontból kiindulva, előttem kétségtelen az, hogyha a közös hadsereg orgánumai ezen kereteken túl bármely materiális feitételhez kívánjuk kötni a házasság feltételeit, már túllépik hatáskörüket és az alkotmány keretén kívül állanak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) ilyennek tekintem az alkotmány keretén kívííl állás szempontjából azt is, ha akár a »Standesgemäss Ehe«-t tekintjük, az egyenrangú házasságot, akár azt, hogy a menyasszony polgári viszonyait, családi leszármazását, vagyoni viszonyait jogosítva érzik magukat puhatolni és kutatni, mert ezekhez katonáéknak, a mi törvényeink alapján, a melyeket idézni szerencsém volt, semmi közük nem lehet. (Ügy van ! a szélső bololdalon.) Már most az igazságtigyminiszter úrhoz intézett kérdésem messze túl menvén e kereten, azt teszi vita tárgyává, lehetséges-e, hogy a közös hadsereg, mint seperatum corpus, az alkotmányon kívül, vagy a fölött álló testület legyen-e, mely a létező törvények világos kijátszásával megakadályozhat oly házasságot, melyet a magyar törvény megkötni megenged, s illetőleg a mennyiben az illető felek mégis megkötnék a házasságot, az rájuk nézve azzal a konzequencziával járna, hogy a férj kénytelen a hadsereg kötelékéből kilépni. E kérdésemre a miniszter úrtól két irányban kaptam választ. Először azt mondja a miniszter úr, hogy a kérdéses rendelet nem tartalmaz olyasmit, a mi törvényeinkkel ellenkezik,
