Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-509
509. országos ülés 1895. november 20-án, szerdán. 43 jutottam, a midőn csak le kellene vonnom a konzequenczfát, hogy én ilyen kormány irányában, a hol a bizalomnak tárgyalható alapja nincs, a költségvetést el nem fogadom, engedje meg a t. ház, hogy magam keressem a jogczímet e kormány létezésére. (Halljuk! Halljuk!) E jogczímet, vagy helyesebben ürügyet, erre én nem a miniszterelnök úrban, s nem is a kormányban, hanem azon rendszerban találom, a melyben önök a magyar parlamentet lejáratták, tönkre tették s a sülyedés azon fokára juttatták, a melyben a t. miniszterelnök úr és ez a parlament, mint egymást méltán kiegészítő alkatrészek jelennek meg az ezredéves kiállításon. És most, hogy ezt igazolhassam, azokhoz fordulok, kik az 1848-iki alkotások kivívásában részt vettek, a kik látták ama nagy idők nagy embereit, a kiknek szíve s lelke akkor még lelkesedni tudott, mondják meg nekem, azért küzdöttek, azért ontottak ennyi vért, azért szenvedett e nemzet annyit, hogy midőn végre a régi rendszer megbuktatásával a népképviseleti rendszert megalkották, a midőn a nemzet jogai s alkotmányának védbástyája gyanánt megalkották a független, felelős minisztériumot, a midőn ezzel a megalkotott alkotmányos monarchiában a korona s nemzet között a törvényhozó s végrehajtó hatalom jogköre alkotmányos megoszlását úgy eszközölték, hogy ezek mint erős biztosítékok képezzék a közszabadság, a nemzet politikai s társadalmi jogainak megdönthetlen oszlopait, és a midőn az 1867-iki kiegyezésben ezen biztosítékok megmentve lettek, úgy, a mint azt 1848-ban megalkották, mondják meg, ezért a mai parlamentért küzdöttek, ez az a népképviseleti rendszer, a melynek tagjai mi vagyunk ? És az a független felelős minisztérium, mely többé sem nem független, sem nem felelős? Mondják meg, e rendszerben hova lett az a felelősség s az a függetlenség, a midőn látunk minisztereket bukni s újak jönnek, a nélkül, hogy nemcsak parlamentáris szempontból arra elfogadható jogczímmel, de még csak ürügyet is tudnának mondani? Mondják meg, ez az a parlament és a népképviseleti rendszer, a melyben a kormány teljesen független lett a parlamenttől, a melytől függnie kellene, s függ nagyon is Bécstől, mert őket akkor küldik nyugalomba, midőn a koronának tetszik, Mutassanak nekem még egy oly parlamentet, hol nem a pártok volnának irányadók a kormányváltozásnál, ilyent még Ázsiában sem találunk. (Úgy van.) De tovább megyek, mondják meg őszintén, mivé lett az önök liberális rendszerében a magyar parlament, s minő erők képezik annak rugóit, a melyek fentartják ? Röviden jellemzem, hisz mások ehhez már elég tükörrel szolgáltak, ha azt állítom, hogy a mai parlamentünk vezetéséra nem szükséges egyéb, mint egy rizsma papiros s a villanycsengő. E rizsma papirt Bánffy miniszterelnök úr tartja kezében, a melyről leolvassa állítólagos saját gondolatait, a midőn felelősségre vonják, e papircsomó az összes kormányzati tudomány egyik alapja, a másik döntő tényezőt Perczel Béni t. képviselőtársam kezeli, a ki, midőn itt a megvitatott kérdések után határozni s szavazni kell, kétségbeesetten nyomkodja azokat a villanycsengőket, a mire a már előbb távirati úton behívott képviselők betódulnak, s nem kérdi senki, hogy miről van szó, csak nézik a miniszterelnök urat, ki ha feláll, mint egy erdő emelkednek fel mellette s szavaznak, mi pedig, szintén nem sokat törődve már azzal, hogy mi felett foly a szavazás, ha önök felállanak, okvetlen ülve maradunk. Ide jutottunk, hogy egy óriási többséggel szemben e kisebbség akármit beszéljen, akármit indítványozzon, azt el nem fogadják, de akármit tegyen a kormány, annak vakon megszavaznak mindent. Mondják meg kérem, hogy ez-e íizon parlament, a melyet az 1848-iki törvényhozás megalkotott, a mely Deák Ferencz szemei előtt lebegett, a midőn a kiegyezés kiindulási pontjául mint a nemzet féltett kincsét tekintette ? De nem fárasztom a t. házat annak vázolásával, hogy miként sülyedtünk ide; Ugron Gábor t. képviselőtársam s mások elég élénk színekkel festették ez átalakulást, a mindenhatóvá lett párturalom miként alakította áí ez intézményünket oda, a hol most állunk, s a párt többsége miként sajátította ki a nemzet összes jogait saját egyedüli uralmának biztosítására, mely mást, mint saját hatalmi érdeket, nem ignter. T. ház! Én biztosan tudom azt, hogy a mint az ellenzék, úgy a nemzet minden független gondolkozású polgára meg van arról győződve, hogy e helyzet tovább így nem tarthat, épúgy meg van győződve arról úgy a kormánypárt, mint a kormány, hogy alkotmányos úton többé az ő helyzetük fenn nem tartható, tehát rendkívüli eszközök szükségesek. A haza, a nemzet, a közérdek, ez ma már hazug frázis, ezekkel nem boldogulnak, a többség uralmának fentartása a főezól, erre pedig rendkívüli eszközök s rendkívüli egyének kellenek, és t. ház, midőn a többség erre a meggyőződésre jutott, a midőn parlamentünk ezen eddig álczázott, de ma már nyilt abszolutiz6 «
