Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-523
428 523. országos ülés 1895. deezember 6-áii, pénteken. mentben is igen lax, igen kevéssé preezíz kifejezéseket hallottunk ezen a téren. De azt hiszem, ebből semmi messzebbmenő következtetést vonni nem lehet. T. képviselőtársaim, — Horváth Gyula képviselő úr kivételével, nem is a kiegyezési törvény meg nem tartására vagy megsértésére helyezték a súlyt, hanem azon körülményre, hogy a mostani zászlósértési inczidens alkalmából a közérzületnek olyan megnyilatkozását láttuk Horvátországban, a melyet mi magyarok jogosultnak nem tekinthetünk és kifogásolták azt, hogy ezen megnyilatkozott közérzülettel szemben a magyar kormány kötelességét nem teljesítette. Gondolom, kellő hűséggel reprodukálom a kérdést, úgy a mint t. képviselőtársaim felállították. Hodossy t. képviselő úr megemlékezett a közérzületnek azon megnyilatkozásáról, a melyek a törvényszéki tárgyalások kapcsán mutatkoztak és megemlékezett úgy, mint előttem szólott t. képviselőtársam, a más egyetemeken is tanuló fiataloknak szolidaritási nyilatkozatairól és a gyászbaborúit hölgj-ekről. ÍJgy látom, hogy t. képviselőtársain figyelmét a gyá a zbaború!t honleányok látványa annyira abszorbeálta, hogy ezek mellett a gyászba nem borúit honfiak képe egészen elmosódott szemei előtt. Pedig méltóztassék kiegészíteni a képet és neesak a honleányokat lássa, hanem a honfiakat is, és akkor meg fogja látni azt — és itt ismét rektifikálni kell némileg Horváth Gyula t. képviselőtársam előadását — hogy a sajtóban is adatott nyomatékos kifejezés a helyes álláspontnak a zászlóeértés ügyében, de különösen meg fogja látni, hogy a mint ezen zászlósértési kihágás megtörtént, attól kezdve Horvátországban a valóban számottevő komoly társadalmi és politikai faktoroknak túlnyomó nagy többsége egész határozottsággal elítélte azt és minden kételjt kizárólag kifejezést adott azon meg gyoződésének, hogy a magyar zászló törvényben biztosított jogait respektálni kell. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hol?) Azt kérdi t. képviselőtársam, hogy hol? Az egyes városok képviselőtestületeiben és a leghivatottabb helyen, a horvát tartománygyűlésen. Egyáltalában nem lévén szándékomban a mutatkozó bajok előtt szemet hunyni, megengedem, hogy a felháborodás ezen esemény fölött hem olyan általános, sem olyan intenzív nem volt, mint óhajtottuk volna. En is azt óhajtanám, mert azt tartanám a magyar és a horvát nemzet érdekében fekvőnek, hogy egy ilyen esemény, mely az egyik nemzetnek és a közös hazának zászlaját érinti, még nagyobb, még általánosabb reczenzust keltsen, mint most tapasztaltuk. De azt kell kérdeznem, helyes-e, ha felállítunk egy abszolút mértéket, a melyet végezélnak tekintünk, és ha azt látjuk, hogy ezen abszolút mérték ma még elérve nincs, mindjárt pálezát törünk azok felett, kik a mai eredményeket előidézték. Helyese, ha nem vizsgáljuk a dolog előzményeit, nem nézzük, minők voltak a közelmúltban az állapotok s hova fejlődtek azóta? És itt méltóztassék arra visszagondolni, hogy Horvátországban e század első felében évtizedeken át rendszeres izgatás, a gyűlölet rendszeres fejlesztése folyt a magyar nemzet ellen. Tudjuk az eseményeket, a melyeket ez előidézett, és tudjuk azt is, hogy a nagy csalódás hatása alatt, mely ez eseményeket követte, a józanabb, hazafiasabb, bölcsebb felfogás kezdett Horvátországban elterjedni. És azt hiszem, ott és itt minden gondolkodó hazafi azt a reményt táplálhatta az alkotmányos éra helyreállításának küszöbén, hogy e kiábránduláSj e helyesebb felfogás az alkotmányos élet hatása alatt folyton terjedni fog. De azt hiszem, kétségtelen az is, hogy az alkotmányos élet első másfél évtizede alatt e hazafiasabb, bölcsebb elemeket keserű csalódás érte. Mert mit látunk 1868-tól a 80-as évek elejéig? Határozott visszafejlődést, határozott romlást. És én csak bámulatomat fejezhetem ki egy t. képviselő úr mai azon nyilatkozata felett, hogy az állapotok Horvátországban ma sokkal rosszabbak, mint voltak tizenkét évvel ezelőtt. Tizenkét évvel ezelőtt katonai erőnek, királyi biztosnak kellett respektust biztosítani a magyar nemzet és a magyar czímer törvénybe iktatott jogai számára ; tizenkét évvel ezelőtt, midőn a kormány ajánlatára ő Felsége egy férfi út küldött oda, azon határozott programmal, hogy ő fenn akarja tartani a kiegyezést, hogy Horvátország érdekében is érvényesíteni akarja azon elveket, melyek a törvényben le vannak fektetve, e férfiúnak inzultusokkal kelleti megküldenie. E férfiú, mondhatni, izoláltan állt ott feladata küszöbén, s általános volt az aggodalom, hogy meg kell hogy törjék e feladat legyőzhetetlen akadályaim És ma azt látjuk, hogy az a törekvés, mely akkor oly kevesek támogatásával kezdetett meg, igenis meghozta gyümölcseit. Évről-évre szélesebb körök, évről-évre határozottabban és nyíltabban foglalnak állást a magyar nemzettel való becsületes béke és szövetség mellett, (Élénk helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás a szélső baloldalon.) Pázniándy Dénes: Nagy tévedés! Tisza István : Ezek nyilvánvaló tények, melyeket semmiféle szép beszédekkel e föld szüléről eltörülni, hála Istennek, nem lehet De el lehet törülni valami által: azáltal, ha mi akaratlanul;" saját intencziónk ellenére szolgálatába állunk azon elemeknek, kik e botrányokat ép azért inszczenirozták, hogy a maguk politikájának szolgáljanak. (Zajos helyeslés jobbfelöl.) Mert mi a magyarázata e botrányok felmerűlé-
