Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-508
508. országos ülés 1895. november 19-én, kedden. 15 í vát-Szlavon-Dalmátországokat mind a törvényhozás, mind a végrehajtás körében teljes önkormányzati jog illeti. Azt is említette t. képviselőtársam, hogy furcsán hangzik, hogy Zágrábban és Horvátországban az a felfogás uralkodik, hogy Zágrábban székel a horvát kormány ; hozzáteszi: »tudjuk, hogy ez csak a báni kormány, de szerintük ez egészen szuverén kormány.« Én nem akarom a zágrábi, a horvát-szlavon-dalmát országos kormány szuverenitásának mértékét megállapítani, vagy vita tárgyává tenni; arra azonban kötelességem figyelmeztetni a t. házat, kogy a kiegyezési törvény 45. szakaszában van megállapítva az, hogy a központi kormány mellett még Horvát-Szlavonországok külön kormány nyal is bírnak, s hogy a kiegyezési törvény 47. és 48. szakaszai alapján teljes autonómiájuk van a beligazgatási, a vallás- és közoktatásügyi, valamint az igazságügyi tárgyakra nézve, s így csakugyan szuverén állami funkcziót régez. Ezenkívül még oly ügyek végrehajtása is van a horvát-szlavón kormányhoz utalva, melyeknek törvényhozása közös. Ezek pedig: az iparügy rendezése, az állampolgárság, honossági ügyek, honosítás. Azt hiszem, úgy az állampolgárságot, mint a honosítást illetőleg csak egy szuverén államhatalom intézkedhetik. Hogy tehát minden szuverenitást Horvát-Szlavonországtól le lehetne tagadni, gondolom, ez nem állíható, hanem szerintem csakis arról lehet szó, hogy a közös kormánynyal szemben a szuverenitásnak milyen mértéke illeti meg a horvát-szlavón kormányt. Végül pedig kiemeli a t. képviselő úr, hogy a kifogásolt tankönyvek szerint a király aláírja a horvát nyelven szerkesztett esküt, hogy a horvát alkotmányt meg fogja védeni minden ellenségével szemben, de megjegyzi, hogy a koronázási eskü nemcsak nem mondja, hogy a horvát alkotmányt védi meg, hanem egyszerűen ki sem emeli a horvát alkotmányt, hanem Magyarország alkotmányát, de ez úgy van falzitikálva, mintha lenne külön horvát alkotmány, melyre ő Felsége külön esküt tesz le, hogy megvédi minden ellenségével szemben, és elismeri a t. képviselő úr, hogy ez nincs benne a könyvben, hanem azt mondja: ez sub rosa értetik. Azt tartom, nem lehet azt bírálat tárgyává tenni, hogy sub rosa mit ért egyik vagy másik könyv, s ebből következtetést vonni egy egész ország és nemzet hangulatára abszolúte nem lehet. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Miután pedig úgy állítja oda a dolgot a t. képviselő úr, hogy Horvátországnak nincs külön alkotmánya, kötelességemnek tartom a 2. §. 2. bekezdésének rendelkezéseit, melyek e tekintetben egészen világosan és félreérthetetlenül intézkednek: >E koronázási oklevele — tehát a királyi eskü — »eredetije azonban a magyar szöveg mellett horvát nyelven is szerkesztendő, Horvát-Szlavón- és Dalmátországnak is kiadandó, s abban Horvát-Szlavon- és Dalmátországok integritása és országos alkotmánya is biztosítandó. E mellett tehát kétségtelen, hogy a közös állami alkotmányon kívül Horvátországnak még egy külön országos alkotmánya is van, melyre a király az esküt együttesen leteszi, nem mint kizárólag magyar király, hanem, mint a kiegyezési törvény mondja: Magyarország s Horvát-Szlavon és Dalmátországok királya. Megemlítette még Pázmándy t. képviselő úr, hogy a horvát képviselők nem hirdethetik nyíltan véleményüket, mert mihelyt azt teszik, a horvát nemzeti párt azonnal leczitálja őket, és hivatkozva a klub-szabályok 22, §-ára, követeli lemondásukat. En nem vagyok hívatva e részben nyilatkozni, és részemről örvendek, hogy ez úgy a mentelmi bizottság elé utasíttatott, mert legalább ez úton hivatalosan győződhetik meg a képviselő úr e részben való informácziójának helytelenségéről. A közhangulat kárhozatos voltára történt még következtetés azon körülményből is, hogy a néhány zágrábi ifjú által elkövetett cselekmény büntetőjogi negtorlásán kívül, semmi néven nevezendő méltányos elégtétel nem adatott. Erre nézve a túloldalon [ülő t. képviselőtársaktól csak azt kérdem, hogy ha elismerik azt, miszerint Horvát-Szlavonországok Magyarországgal egy és ugyanazon állami közösséget képezik, s ennek folytán Horvát-Szlavonországok fiai egy és ugyanazon államnak ép oly jogú és kötelezettségű polgárai, mint a milyenek a Magyarországiak, miért követelnek az állami szuverenitás jelvénye ellen, az előbbiek által elkövetett büntetendő cselekményért a megtorláson kivűl még oly módon elégtételt, a milyent csak a nemzetközi érintkezésben idegen állampolgárral szemben szokás követelni? (Helyeslés jobbfeiól.) Ennek valóban csak akkor volna helye, ha nem lenne az a zágrábi polgár egy és ugyanazon államnak polgára, mint például a budapesti polgár, s így az a megsértett zázló nem volna a zágrábi polgárnak ép úgy az állam szuverenitását képező jelvénye, mint a budapesti polgárnak. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Ez a theoria igen veszedelmes volna, mert ennek felállításával Magyarország ismerné el azt, hogy Horvát-Szlavónia vele szemben csakugyan külön önálló ország. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon !) De, t. ház, ha mindezek mellett figyelembe