Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-508

32 508. orsaágos ülés 1895. november 19-én, keiden. veszsztik, hogy Horvát-Szlavonországok városi törvényhatóságai, a melyek a közhangulatnak legintelligensebb s ennek folytán legértékesebb kifejezői, minden ellentmondás nélkül vetélkedtek abban, hogy a zágrábi cselekmények felett mély sajnálatukat fejezzék ki, ha figyelembe vesszük azon körülményt, hogy HorvátSzlavonországok autonóm hatóságai lázas sietséggel iparkodtak az állami jelvény ellen elkövetett merénylet elkövetőit á lehető legszigorúbban megbüntetni, úgy ebből másra, mint a közhangulat teljesen korrekt voltára, csakis uagyfokú jóindulat hiányában lehet következtetni. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Ezek épen nem kicsinylendő körülmények, mert, ha egyebet sem mondok: qui cito dat bis dat! A ki, t. ház, Horvát-Szlavonországokat hosszabb-rövidebb időre gyakran látogatja, az bizonyára meggyőződhetik arról, hogy a legutóbbi zágrábi események kútforrása nem a bánban, sem pedig az őt támogató pártban nem rejlik, s az egyáltalán ezen országok területén belül nem is keresendő. — Forrásukat kivűlről merítik. — Nem akarom azokat ez alkalommal közelebbről érinteni, hisz, a ki figyelemmel kísérte a legközelebbi napokban a zágrábi törvényszék előtt lefolyt tárgyalásokat, az megtalálhatta azok egy részét a legilletékesebb forrásból, az elítélt ifjak nyilatkozataiból is. Mindezek alapján befejezésül még azon kérést intézem úgy a ház tagjaihoz, mint az összes magyar sajtó és közvéleményhez, ne kisebbítsék soha a horvát nemzetet és intézményeit, ne iparkodjanak soha ezen mód felhasználásával saját nagyságukat kimutatni, hanem emeljék fel azokat mind magasabbra, fűzzék szeretetreméltósággal, igazságossággal, ha szükséges, még áldozatok árán is a legszorosabb testvéri kötelékbe, (Mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon) mert csak is így érhető el azon ezé], a melyet az 1868: XXX. t. ez. bölcs alkotói tűztek ki feladatukul, s ne feledjék, hogy a horvát nemzet lehet egykoron egy egér, a mely a netán hálóba került oroszlánt majdan kiszabadíthatja, A költségvetést egyébként elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj.) Hévizy János jegyző: Issekutz Győző! (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, foglalják el helyüket, hogy a szónok megkezdhesse előadását. Issekutz GyÖZÖ: T. ház ! Nemcsak a parlamentáris illemnek, hanem politikai kötelességérzetemnek is teszek eleget, ha a közvetlen előttem felszólalt két képviselőtársam beszédeinek mindenikére rövid reflexióimat megteszem. (Halljuk! Halljuk!) Vajay István t. képviselő úr volt a sorrendben az első, a ki, elismerem, a saját szempontjából talán látszólag indokolt, de mint törvényhozótól, semmiesetre sem indokolható, sőt nem is menthető oly két állítást tett ebben a törvényhozási teremben, melyet, miután a közvetlen utána következő szónok, Josipovich G-éza képviselő úr kijelentette, hogy az általános politikai helyzettel nem foglalkozik, én hallgatással nem mellőzhetek. (Halljuk! Halljuk!) Hogy a t. képviselő úr a néppártnak a megalakulásához gratulált, az az ő egyéni dolga; mihez joga is lehet, de, engedelmet kérek, a midőn képviselő lír azután a törvényhozás termében hivatkozva a magyar népnek történelmi múltjára, mely a szabadságért képes volt vérét ontani, ugyanakkor ezen történelmi reminiszczencziákat felelevenítve, a magyar népet a felekezeti ellenállásra akarja buzdítani, felakarja pedig buzdítani azzal a hozzáadással, hogy rögtönítélő bírósággá átalakuljon : oly nyilatkozat, melyet visszautasítás nélkül nem hagyhatok. (Halljuk! Halljuk!) Soha egy törvényhozó, annál kevésbbé annak, a ki a szeretet vallásának a szolgája (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) ilyet mondani nem lehet helyes, és én kérem őt, hogy mint magyar ember, gondolja meg, nincs-e ennek a magyar hazának magasztosabb, fontosabb törvényhozási alkotása, (Igás! Úgy van! a szélső' baloldalon.) lényegesebb állami feladata, mint az, hogy a felekezeti harezot késhegyig vigyük. Most, t. ház, kötelességszerűen teszem meg Josipovich Géza t. képviselőtársam beszédére megjegyzéseimet. (Halljuk! Halljuk!) Őszintén mondhatom, az ő beszédéből kidomborodó lojalitásért, hazafias érzületért, azt hiszem, nemcsak a saját, hanem a ház minden igaz tagja legmelegebb elismerését tolmácsolhatom. (Helyeslés a baloldalon.) De, engedelmet kérek, midőn elismernem kell azt, a mi elismerésre, a mi tiszteletre méltó, egyúttal kötelességem megjelölni azon tételeket beszédében, a melyek az én igénytelen felfogásom szerint közjogi tévedésen alapúinak, a mely tételek rögtöni czáfolat nélkül e házban nem maradhatnak. (Helyeslés balfelöL) És a midőn a t. képviselő úr a Pázmándy képviselő úr interpellácziójában idézett tankönyvek veszélyes volta ellen tette meg megjegyzését, felfogásom szerint a legnagyobb tévedést ott követte el, hogy azon tankönyvek tartalmát megismerni magának a fáradságot nem vette. Ha áll, t. képviselőház, hogy ott a tankönyvekben vannak lerakva oly elvek, a melyek alkalmasak arra, hogy a Magyarország és Horvát-SzlavonDalmátországok közti közjogi kapcsolattal ellentétes és a fennálló törvényes rendelettel szemben álló felfogásokat a közvéleménybe mintegy be-