Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-514

178 514. országos ülés 1895. november 26-án, kedden. dött az államháztartás, a melynek tükrében, a hatalmas állam kifejlődésének összes alakjai tünedeznek fel előttiink«, nyomban reá ismét: »azonban, ha félrevezettetni magunkat nem akarjuk, éber figyelemmel kell kísérnünk államháztartásunk fejlődését, a kereteket össze kell vonnunk.« Tovább megy, és azt mondja, fruktifikálólag hat minden tétele ennek a költségvetésnek", majd ismét: „de ne higyjük, hogy adóképességiink hasonló arányban emelkedik." Azt mondja, hogy ez a budget elég biztosíték arra, hogy fejlődésünk minden irányban kielégítve legyen, de utána teszi, hogy nem biztosíték arra, hogy túl ne lőjjünk a ezélon. Sőt itt fekszik előttünk maga a jelentés, még pedig nem első és egyetlen, mert mindenkor ezt az irányt, és eljárást fogjuk azokban megtalálni. Azt mondja egyik tételében: »Egy pillantás a kiadásokra vagy csak azoknak imént kiemelt csoportjaira: meggyőzhetnek mindenkit arról is, hogy folyton kedvezőbb arányt nyer államháztartásunkban a kulturális és közgazdasági működés.* Tovább megy és azt mondja: »Nem is zárkózunk el szüksége és jogosultsága elől, mit bizonyít az, hogy megszavazásra ajánljuk; de a bizottság mégis a legnagyobb óvatosságot ajánlja e részben úgy a kormánynak, mint a tisztelt képviselőháznak.« Sőt tovább menve azt is mondja: »Az államháztartás egyensúlyának és az adózók erejének érdekében tehát kötelességünk figyelmeztetni a kormányt és a közvéleményt, hogy szabjanak szűk korlátokat, úgy a szükségnek, mint az aspiráczióknak; mert a személyi kiadások sem meddők ugyan, — hisz hasznos és a nemzeti fejlődést biztosító tevékenység eszközei, — de a mérleget és az adózók anyagi erejét ezekért túlterhelni még sem szabad.* T. ház! Ez egy iskola, megengedem jogosult, sőt hozzáteszem a t. előadó úr elég nehéz helyzetében ezirkumspektus is. Érzi épúgy, mint én, hogy az államháztartásban baj van, -— nem a budgetben, mert a budget be fog válni, de baj van az államháztartásban, ez pedig különböző két dolog. Az ország anyagi erejét közel Y

2 milliárd költségvetésre veszi igénybe a nélkül, hogy azok az igények kielégítve volnának csak részben is, melyek egy országot erőssé, nagygyá és hatalmassá tesznek; pedig állítom, hogy ez az ország nem bírja el a 1

J2 milliárdos költségvetést a mai közgazdasági és anyagi helyzetben, a mire még majd később rátérek. A t. előadó úr tehát, hogy ebben a nehéz helyzetben legalább a jövőre fedezze magát, hogy ime én figyelmeztettem minden alkalommal, —- él azzal az óvatossággal, hogy beleiktatja a jelentésbe azokat a tételeket, melyeket idézni bátor voltam, de nem vonja le belőle a konzequeneziát. Inteni a kormányt, hogy ne terjeszkedjék túl; szép és platonikus dolog, de reális dolog csak az, hogy ha le is vonjuk a konzequeneziát és a mit hiszünk, vallunk, meg is valósítjuk a költségvetésben. Ez az az eljárás, melyhez sohasem szegődöm. Vagy-vagy. Vagy jól megy minden s akkor rezervátákkal ne éljünk, vagy nem, 8 akkor útját kell állani annak, a mi az országra káros, s be kell bizonyítani, hogy nem elvek és elméletekben, hanem reális igazságok szolgálatában akarjuk az országot kormányozni. (Élénk helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) A t. előadó úr épen mai beszédére utalva nem is elégszik meg a frázisokkal, hanem igyekszik a létező aggodalmakat eliminálni azzal, hogy hisz az ország pénzügyeinek fejlődésében minden jól megy, és e szempontból ez alkalommal, ez idén, ennek a költségvetésnek tárgyalásánál egy speeziális ideát ragad ki. Rávetette tudniillik magát annak a kérdésnek vizsgálatára, hogy vájjon államháztartásunk fejlődésében megvannak-e a helyes arányok. Nézzük, milyen tételekkel dolgozott a t. előadó úr a múltkor és a mai nap. Kiragadott három tételt; átnéztem a költségvetést és mondhatom, hogy kiváló ügyességéről tesz tanúságot, hogy a legkedvezőbb három tételt szakította ki. Az egyik a központi igazgatás. Konstatálja, hogy 1886-tól 1896-ig lényegesen emelkedtek ugyan a központi igazgatás költségei, de a budget fejlődéséhez mérten ezen emelkedés még sem tesz többet mint 0-04%. f Hát erre a válaszom, t. előadó ur, először az, hogy a zárszámadás ezt a számítást kineveti, mert ha a t. előadó úr nem a költségvetésre, hanem a zárszámadásra alkalmazza a quotienst, egészen más °/o-ok fognak kijönni. Igaz-e, vagy nem? Hegedüs Sándor előadó: Nem tudom! Horánszky Nándor: Dehogy nem tudja a t. előadó úr. (Derültség a baloldalon.) Másodszor a t. előadó úr ezen arányok megállapításának keretébe bevonja az üzemeket is. Próbáljunk meg egy másik számítást, — majd tovább is fogok menni, — vegyük ki ezen üzemeket az 1886 — 1896-ik évekből, a mely utóbbiban az üzemek rendkivűi emelkedtek bizonyos okoknál fogva, és akkor azt fogja látni a t. előadó úr, hogy ezen arányok lényegesen megváltoznak, mert az arány 0'10°/o fog lenni. Hogy miért, arra egy igen frappáns bizonyítékot fogok idézni. 1893-ban az előirányzati!ag megállapított összkiadás nagyobb volt, mint az idei, és pedig azért, mert abban 74 millió frt