Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-485

485. országos ülés 1895. szeptember 80-ä.n, hétfőn. 22 njos filozofikus eljárás szerint cselekedjék az életében, kérdeni, hogy minő független erkölcsi eszme adta az impulzust ahhoz az eljárásához, hogy rövid másfél év alatt kétszer gázolt keresztül kegyeletlenül a nemzeti sötét gyász finom fátyolán? (Élénk derültség jőbbfelöl ) Tudom azt, hogy a miniszterelnök úr az ilyen kérdésekre nem felel; hiszen megmondotta ő már szilágysomlói beszédében is, hogy meddő pole miákba nem fog bocsátkozni. Nos, kérem, nagyon különös fogalmai vannak a miniszterelnök lírnak áilapotbeli kötelességeiről. (Élénk derült ség.) Ezt is a vallás tárgy;dja. (Zaj.) Bocsánatot kérek, ha valaki felelős miniszterelnöki állást vállal, akkor felel meg kötelességének, ha az egyes feltett kérdésekre felel, nem pedig nagyúri gőggel elhárítja magáról a felelősség köteles ségét. Az ember ott kezdődik, a hol a kötelességét teljesíti; ha pedig valaki előre el van szánva valamely állást elfoglalni, a nélkül, hogy el volna szánva az azon állással járó kötelességeket is teljesíteni, akkor ennek az úrnak az eljárásában nincsen őszinteség, nincsen egyenesség, de igazság legkevésbbé. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kérdem továbbá az igen t. miniszterelnök urat, hogy minő független valláserkölcsi eszme adta az impulzust ahhoz a másik elegáns gavallér eljárásához, hogy itt a római szentszék követét megtámadja, a nélkül, hogy a támadásra alapúi szolgáló tárgyat, a nélkül, hogy a támadás fundamentumát megnevezné, csupán a látszat látszatának ködfátyolával lengeti itt a levegőt. (Derültség.) Ez megint nem volt a magyar miniszterelnöki méltósághoz illő eljárás és legkevésbbé illő ezzel az egész Európát kaezagtaíó óriási kudarczczal itt még házalni megyéről-megyére és ezt mint valami diadalt feltüntetni. (Úgyvan! a szélső baloldalon.) Gavallér ember olyanokat nem bánt, (Nagy derültség. Zaj.) a kik a hantáimat meg nem torolhatják és a kik sokkal védtelenebbek, mint egy nő. A nő, ha bántódást szenvedett és jogtalan sérelmet, megtorolhatja férje, fivére vagy atyja; egy pap, a kinek a háta mögött nincsenek szuronyok, sokkal védtelenebb helyzetben van, mint egy nő; és ő szentségét, mivel nem áll rendelkezésére százezer számra szurony és nem indít mindjárt hadat, azt gondolja a miniszterelnök ár, hogy egy ilyen mégis lelki nagyhatalmasságot bántatlanul lehet persziflálni? Nagyon téved. Az eljárásának átka és bűnhődése meg volt mindjárt eljárása után; mert feltüntették a dolgot úgy, mint egy óriási sérelmet Magyarország ellen, hogy a szentszék Bécsben székelő követe beleavatkozik a mi ügyeinkbe. Ezen óriási sérelmek orvoslásának föltételeit is ismertették. A feltételek ezek voltak: egy jegyzék küldése Rómába, a belügyeinkbe beleavatkozó római követ visszahívása. Hát ment-e jegyzék Rómába? (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy eltér a szőnyegen levő tárgytól. (Nagy zaj. Helyeslés jobbfelől.) Yajay István: Őszinte tisztelettel veszem az elnök úr kijelentését, de kénytelen vagyok a nélkül, hogy szándékom volna az ő megjegyzésére kritikát gyakorolni, csupán azt megjegyezni, hogy én illusztrálom azt a tételt, hogy egyes emberek tettei, de különösen nyilvános tettei a legszorosabb összefüggésben vannak az illető valláserkölcsi érzülete és elveivel. És minthogy itt az a tétel is tárgyaltatik, hogy a vallásra csak műveletlen, szegény embernek van szüksége, és hogy egyáltalában az, hogy valakinek van-e vallása, vagy nincs, a jellemre nemesen, alakítólag, vagy béiiítólag hat: ezt az életből és a »közéleti erkölcstan nemes kultuszában* ragyogó férfiak példájával illusztrálom. Hogy tehát az illusztráczió fonalához visszatérjek, az a két tétel volt felállítva, hogy addig a megsértett magyar miniszterelnöki tekintély reparálva nem lesz, — mert időközben egy szép bizonyítványt állítottak ki erről a szomszéd birodalom fővárosában, — míg jegyzék nem megy, s a nunczius vissza nem hivatik. Hálaistennek, a nunczius jó egészségnek örvend Bécsben négy hónap múlva is, jegyzékről nem tud senki sem Rómában, sem Bécsben sem Budapesten. T. ház! Ugyancsak a miniszterelnök úrnak egyik nagyon markánsan jellemző tenyéré akarok rámutatni, hogy akkor, midőn a miniszterelnöknek reprezentálnia kell tetteiben a felsőbb erkölcsi és igazsági eszméket, azért, hogy a tömegnek el ne veszszen hite a magyar jogállam és jogszolgáltatás igazságossága és a magas polezon levő férfiak igazságérzete iránt, felhozom azt az esetet, mikor egy förtelmes, a polgári jogot durván eltipró eset után itt egy rendkívül viharos tárgyalás volt s el lett ítélve az a szerencsétlen, megtévedő férfiú, a ki a magyar alkotmányjogon azt a durva sérelmet elkövette, hogy százakat megfosztott szavazati joguktól, kik jók voltak adózóknak, de nem szavazóknak : a miniszterelnök úrnak egy elítélő, helytelenítő, megbélyegző szava nem volt ezen eljárásra nézve, hogy látta volna az ország népe, hogy íme, a miniszterelnök úr legalább nem ért titokban egyet ily durva, alkotmányellenes, gyalázatos eljárással. (Nagy saj.) Elvárja az ember az ily esetek alkalmával, hogy a magas polezot elfoglaló férfiak lesújtó ítéletükkel legalább a reményét tartsák fenn a nagy tömegben annak, hogy van még a földön is igazság. Ha úgy végigmegyek, t. ház, más kabineti tagok nyilvános eljárásán, bizony talá-