Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-495

196. országos Illés 1895. lasza Bujanovics Sándor képviselő úr interpellá­cziójára. Erdély Sándor igazságügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A háznak folyó évi október hó 5-ikén tartott ülésében Bujanovics Sándor t. képviselő úr a következő interpellá­cziót intézte hozzám: (Olvassa.) » Tisztelettel kérdem az igazságügyminiszter urat, szándékozik-e a kuriális zsellér-viszony Szabályozása tárgyában készült törvényjavaslatot még a jelen ülésszakban a háznak előterjesz­teni?* (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Mindenekelőtt előre kell bocsáta­nom, (Halljuk!) hogy törvényjavaslat erre a kérdésre vonatkozólag még készen nincs; van egy előadói tervezet, a melylyel azonban én még eddig tüzetesebben nem foglalkozhattam. Minthogy azonban ennek a kérdésnek a szabályo­zását, ismerve a viszonyokat, igen sürgős szük­ségnek tartom, ennek a munkának a teljesítését munkaprogrammomba első helyre vettem fel; (Helyeslés.) és mihelyt a fizikai idő és egyéb, még sürgősebb elfoglaltságon; meg fogja en­gedni, e törvényjavaslat megalkotására töre­kedni fogok. (Helyeslés.) Határozott időt azon­ban arra, hogy mikor terjesztem be, nem álla­píthatok meg. Én ezt a törvényjavaslatot nagyon fontos­nak tartom; sok kényes kérdést keli benne megoldani, és sok körülményre tekintettel lenni; egy ilyen törvényjavaslat elkészítése sok gon­dot, érett megfontolást igényel. Nem akarok valamit tenni, hogy tenni látszassam, esnem aka­rok egy minden tekintetben meg nem felelő tör­vényjavaslattal a ház elé jönni. Nem tehetem ezt épen az érdekeltekre való tekintettel és az ügy érdekében, mert hiszen preczedens van arra nézve, hogy nem minden tekintetben megfelelő törvényjavaslat nem vitte közelebb a kérdést a megoldáshoz, hanem azt inkább évekre elodázta. Szóval a képviselő úr által hozzám intézett kérdésre kijelentem, hogy igenis, hatá­rozott szándékom van e törvényjavaslatot még ebben az ülésszakban a t. ház elé teijeszteni, (Helyeslés.) és remélem, hogy ezt a szándéko­mat meg is fogom valósítani. Kérem válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Bujanovics Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én az.igen t. miniszter úr válaszát és igéretét, hogy a törvényjavaslatot még a je­len ülésszakban beterjeszteni szándékozik, azon reményben, hogy az ígéretet tett is fogja kö­vetni, tudomásul veszem. Ez alkalommal csak azt kívánom megjegyezni, hogy én ez interpellácziót nem a saját egyéni kíváncsiságom kielégítése végett intéztem a t. mi­niszter úrhoz, hanem az érdekelt feleknek, úgy a perlő zselléreknek, mint a földbirtokosoknak október 26-án, szombaton. ]gg tájékoztatása érdekében. Az igen t. miniszter úr bizonyára tudja azt, hogy a mióta a magyar kir. kúriai ítéletek a kuriális zsellérföldek megvált­hatóságát egyes esetekben bírói ítélet útján ki­mondották, azóta az egész megyében ezen perek a kuriális zsellérek részéről folyamatban vannak. Azóta a legfeszííltebb viszony uralkodik a zsel­lérek közt, a kik magukat jogaikban a föld­birtokos által korlátozottaknak, sértetteknek és megrovidítetteknek érzik, másrészt a birtokosok kebelében, a kik ezen ítéletek következtében tulajdonjogukat megtámadva látják. Ezen kérdés törvényhozási elintézése a hozott kúriai ítéletek folytán szükségessé és elodázhatatlanná vált. Ezen törvényjavaslatnak törvényerőre emelése szükséges úgy a birtoklási viszonyok biztonsága, mint a munkáskérdésnek megoldhatása szem­pontjából, (Helyeslés a baloldalon.) mert addig, míg ezen kuriális zsellérviszonyokról törvény intézkedni nem fog, egyáltalában a jelenlegi helyzetet megváltoztatni nincs is hatalmunkban, A perek, mint mondtam, folyamatban vannak, a bírói szemlék, a különféle peres eljárást meg­indító lépések a legnagyobb költséggel sújtják épen az illető jogkereső zselléreket. Azért kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék teljes erejével odahatni, hogy ezen, különösen a fel­vidékre nézve oly fontos javaslat, -- melynek be­terjesztésétől, és a melyre vonatkozó törvény meg­alkotásától függ annak a lehetősége, hogy helyre­állíttassék ott a birtoklási viszonyok iránti bizalom, ós lehetővé tétessék a gazdasági munkás­kérdés megoldása, — lehetőleg még ez ülésszakban beterjesztessék. (Élénk helyeslés balfelöl.) Tudomásul veszem a miniszteri választ. (Helyeslés balfelöl.) Erdély Sándor igazságügyminiszter: T. ház! Volt szerencsém a t. képviselő úrnak kérdésére egész határozottan kijelenteni, hogy szándékom van a törvényjavaslatot beterjeszteni. A t. képviselő úr mégis a körülmények felsoro­lásával jónak látta engem újból sürgetni, és sürgősen figyelmeztetni annak elkészítésére. Én, t. ház, többet, mint a mennyit mondtam, nem tehetek, és ezen további sürgetést — bocsánatot kérek — nem tekintem egyébnek, mint a nyi­tott ajtó betörésének. (Mozgás halfelöl.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelöl.) Bujanovics Sándor: Bocsánatot kérek, t. miniszter úr, a miket mondtam, tájékozta­tásául említettem fel azoknak, a kik e kérdés­ben érdekelve vannak, távol minden egyéb szán­déktól, (Helyeslés balfelöl.) ezt pedig tenni jogom és kötelességem. (Helyeslés balfelöl. Zaj.) Várady Károly:.. . Rágalmaz! .. . (Zaj.) Elnök: Várady képviselő urat rendre­utasítom. (Mozgás a stéUö baloldalon.) 21*

Next

/
Oldalképek
Tartalom