Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-492

492. országos ülés 1895. október 28-án, szerdán. SS van, minden ünnepi alkalomból kihagyták és soha sem dekorálták; most azonban az összes zágrábi díszítéseknek központja volt. (Ellenmondások a jobboldalon.) Ezen szobor a legeslegszebben volt zászlókkal és mindenféle lampionok kal kidíszítve, ágy, hogy magának ennek a szobornak díszítéséért 6000 forintot fizetett a báni kormány. (Ellenmondások a jobboldalon.) Ha kell, a kontót is megmutatom. (Felkiáltásod a szélső baloldalon: Szomorú dolgok !) A 16-iki esemény tehát, a midőn a magyar zászlót elégették, hódolat volt a báni rendeletre szépen kidíszített Jellasich-szobor előtt. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Gyalusat!) És azután mi történt? Azt méltóztatnak gondolni, hogy előállt egypár fiatal ember és elégetett egy trikolort? Nem! Azt megelőzte az egyetemi gyűlés ; a fiatalság összejött, vitatkozott és elhatározta, hogy el megy in corpore és eléget? a magyar zászlót. Ezek nem suhanezok és nem inprovizált dolgok voltak. Nálunk is előfordult, hogy egy újságot, egy esti lapot elégetnek az Athenaeum elő'lt, de az egy előre kifundált, organizált dolog volt. (Igaz! Úgy van! a szél-ö baloldalon.) Ugyanazok a fiatalok, kiket felöltöztettek a kormány pénzén, (Közbekiáltások a szélső baloldalon: Magyar pénzen!) azok a 48-iki zászlónak elővitele mellett elmentek a Jellasiehszoborhoz, a mi programmszerííleg történt, mert a felvonulás fél tizenegy órára volt mondva és mindössze három perezet késtek a fiatal emberek. Nagyon szép publikumuk is volt; mert a tér nagyon nagy lévén, mintegy 10.000 ember állott spaliert, a kik között zászló után jöttek a fiatal emberek a díszruhában, hátúi pedig a hatóság közegei: a rendőrök. (Felkiáltások a szélső baloldalról: A bán rendőrei!) így vonultak a szobor elé, ott kirántották a fiatal emberek kardjaikat, míg a többiek katona-glédában állottak és tisztelegtek addig, míg négy lehajtotta a kardját, rátették a zászlót és alulról meggyújtották, ezt kiabálva: »Zsivio kral hrvatski, pereat magyarski!« Miisdenki hallotta; (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) azután épúgy, a mint valami gála - előadáson szokták, a hős-tenor és az első szereplők a legnyugodtabban, a nélkül, hogy valaki azon hallgatóságból csak a kisújját is mozgatta volna, a nélkül, hogy valaki a dolgot megakadályozta volna, ott szép rendben, katonai pompával visszamentek ugyanazon rendőrnek a lépéseitől követve, a ki azután a főkapitányhoz ment és jelentett; én azt hiszem, azt jelentette: uram, megtörtént minden a maga rendje Szerint. (Nagy derültség és tetszés balfelől. Nyugtalanság jobbfelől.) Mégis híre ment ennek a dolognak és történetesen ott voltak a magyar miniszterelnök úr is és a miniszterek. A bán akkor jó messze kocsikázott, mert a dolog topográfiája úgy meg volt csinálva, hogy akkor onnét fél kilométerre ment a király és a bán. (Egy fomg a szélső baloldalon: Hát a magyar miniszterelnök hol volt ?) A magyar miniszterelnök a főispánnál volt, jelentést tettek neki és — meg kell mondanom — a magyar miniszterek összejöttek és elhatározták, hogy itt mégis kell valamit tenni. Szerintem a rendezők többet tettek, mint a, mit talán a főrendező akart és most összejöttek, a hogy keressük a bűnbakokat, és akkor nekimentek ezen fiatal embereknek és letartóztatták. De a letartóztatásnak is két alakja van, mert daczára annak, hogy ezek harminczketten voltak, a rendőrök, a roppant szorgos kutatások után is, az első napon csak hetet tudtak letartóztatni, másnap letartóztattak tizenegyet. Az egyik rendező Belováron volt, a midőn értesült, hogy kollégáit letartóztatták, önként jelentkezett, hogy »én is itt vagyok*. Ezeket elzárták, és most megindult a vizsgálat. Hát engedelmet kérek, mit deríthet ki ez a vizsgálat? Az a vizsgálat nem deríthet ki semmi egyebet, mint azt, hogy ezek az emberek mint rendezők oda voltak híva, hatóságilag autorizálva voltak, és ezek csináltak egy exezesszust, a mely talán kissé túlment a határokon, de a mely bizonyosan megfelelt azon szellemnek, azon czélnak, azon intencziónak, melylyel ezen fiatal embereket a rendezésbe bevonták. Hát kérem, akkor a Felség bárom vagy négy szóval többet mondott, mint a mi előre ki volt csinálva, egypár ember nem kapott dekoráeziót, a főkapitány nem kapta meg a Ferenez-József-rend kiskeresztjét, de, azt hiszem, hogy ezek az emberek nyugodtan várhatnak, mert a kis kereszt helyett majd jön a nagy kereszt. (Élénk mozgás jobbfelől.) Szomorú, t. ház, hogy ilyenek történnek a kiegyezés huszonhetedik vagy huszonnyolczadik évében azon régime alatt, a melyről azt mondották, hogy Horvátország paczifikálva van, hogy Horvátországban minden nyugodt, Horvátországot ellepte a magyar szellem. (Derültség a szélső baloldalon.) Mikor nekünk tizenkét esztendőn keresztül a báni kormány port hintett a szemünkbe, egyszerre felébredünk arra, hogy nagyobb a veszély, mint valaha; mert í883-ban is letépték az ott kitett magyar czímert a pénzügyi palotáról, a melyen — megvallom — éu igazán nem is szeretem azt ott látni, mert a hol a horvátok adót fizetnek, mindenütt ki vannak téve a közös czímerek; mert ott az adószedő azt mondja, nézzétek a magyar czímert, a pénzt Magyarország részére kell szedni, mert Horvátországban a mi exekueziót teljesítenek, a mi fizetést szednek, azt mind a magyar állam nevében teszik; de ott kitették mégis a czímert, azután kirukkolt a katonaság, szóval kitették, mondom a czímert, igaz, hogy felírat nélkül 13*