Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-492

96 492. országos ülés ISté. október 23-án, szerdán. ez? Azok a horvát tanácsadók, kik azt tanácsolták a foherezegnek, hogy ne tűzze ki a zászlót, ezt esak azért tették, hogy lássa mindenki, kiben van egy kis lojalitás a dinasztia iránt, hogy nem szükséges kitűzni a magyar zászlót. Ez példaadás volt, a melyért nem róhatom meg eléggé a horvát tanácsadókat. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Mert tisztán -áll a dolog: ha a főherczeg, ki egyúttal királyi herczeg és az uralkodóház tagja, mást is tűz ki, mint a családi színeket: első sorban a magyar zászlót kell kitűznie. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek voltak a 14-iki nap és az előzmények eseményei. Következik október 15-ike (Halljuk! Halljuk!) és következett a demonstráczió, belekötnek a szerb templomba és a szerb egyházi zászlóba. A szerb zászlónak azonban egészen más jelentősége van, mint a magyar nemzeti színű zászlónak. Abban igazat kell, hogy adjak én, a ki e kérdésnek egészen rigorózus obszerválója vagyok, hogy e szerb színek Horvátországban törvényes jogosultsággal nem birnak, (Élénk helyeslés a a szélső baloldalon.) semmiféle törvény ezt nem mondja. Az a magyarázat is, melyet a báni kormány erre nézve ad, magában véve is rendkívül gyenge. Azt mondja a báni kormány, hogy ezt a zászlót már 45 esztendeje használják Horvátországban, mert Horvátországnak egy része hajdan a temesi banátushoz tartozott, és akkor annak a temesi vajdaságnak hivatalos zászlója és színei a mostani szerb zászló és színei voltak. Tehát azt Horvátország egy részében már használták és azt tűrni kell, sőt annak oltalmat is kell szerezni. Hogy azután annak, hogy ez a zászló egyenlő színű a szerb királyi zászlóval, politikai jelentőségét elvegye, azt mondja a báni kormány, hogy ez a templomi szerb egyházi zászló. Ez azonban nem állhat meg a mai zágrábi viszonyok közt, mert mikor az ott levő koíostorbeli apáczák mintegy 1100 s egynehány növendékkel kirukkoltak s azoknak a pápa színeit, fehér-sárga zászlót adtak, akkor a báni kormány azonnal intézkedett, hogy a pápa színei eltávolíttassanak. Mindjárt el is távolították azt, de a szerb egyház színei hivatalos oltalomban részesültek, mert az október 15-ki ostromnak, a melyet a szerb zászló ellen intéztek, egészen más színezete van, mint a magyar zászló ellen intézettnek. Itt egészen más elemek voltak a csatatérre küldve, mert gyakorolni akarták magukat a zágrábi urak, hogy nemcsak a zágrábi diákok tudnak tüntetni. Vannak ott szeptemvirális urak is, a kik szintén tudják az ablakokat beverni. Odajöttek tehát a társadalom színe-virágából álló seregek és segítettek az ablakokat bedobálni. De nyomban megjelentek a csendőrök, mert a szerb szín a báni kormánynak kedves, hiszen a szerb képviselők Horvátországban folyton a kormánynyal szavaznak, azokat meg kellett tehát védeni. Ki is rukkolt 20 csendőr és szuronynyal védte meg a szerb templomi egyházi zászlót. Másnap aztán hatósági fedezet mellett kitűzték a szerb színeket. Különbség volt tehát a között, hogy mikép védték meg a magyar zászlót és hogyan a szerb egyházi színeket. Történt ugyanezen a napon, e hó 15-én még egy más igen kedves esemény is, (Halljuk! Haljuk!) Azokat a diákokat, a kik ily gyönyörűen követték az instrukeziókat, meg kellett jutalmazni, (Halljuk! Halljuk!) ezért o Felségét a báni kormány az egyetemre vitte és ott a nyolezvan díszruhás fiatal ember első sorba volt állítva, hátúi állott az egyetemi polgárság. Eltíl zászló volt, a melyen nem írva, de vasszámokkai a — mi lakatos munka — van kirakva 1848. Ezzel a zászlóval, a melyről mindenki tudja, hogy ez volt az egyik zászló, melylyel Jellasich hadseregével betört Magyarországba, a melyről a tradiczió és a történet is tudja, hogy az Világosnál is megfordult, és hogy ezen zászlót lebegtették ott akkor, mikor Magyarországot legyőzték. Ezen zászló alatt állott oda a fiatalság, a mely kommandószóra húzta ki kardját és kiáltotta, mintegy betanítva, kotta szerint: »Zsiyió kral hrvatski!« Egy szóval, nem mondták tehát, hogy a magyar király, hanem esak »horvát király*. A fiatalok lobogtatták kalapjaikat és oly szczénát idéztek elő, a melyről az egyik rendező azt mondotta : »Mi meg akartuk mutatni a hajdani pozsonyi jelenetnek mintájára, hogy »Moriamur pro rege nostro«, csakhogy ez a »rex« itt a horvát király. Ezzel akarták megmutatni, hogy itt van a horvát fiatalság, a mely ma is rendületlenül áll Jellasiehnak azon zászlaja alatt, melyet 1848-ban Magyarországban hordoztak, a mely ezen zászló aiatt a horvát királyért ma is kész meghalni és Magyarországba bejönni. Ez egy főpróba volt, t. ház, és semmi egyéb, azzal a jelentőséggel, hogy ha szükséges, az előadás is nyomban következhetík. (Közbeszólások a szélső baloldalról: Gsak jöjjenek!) Ezeket az 1848-iki kínos tradicssiókat nem hogy elleplezték volna Zágrábban, de mindenben kidomborították. Soha 67. óta a Jellasich-szobrot, amelyikre nemcsak az vau írva, hogy Jellasich, és a melyik nem csak Jellasich bánnak emléke, hanem a melyen az is rajta van, hogy »1848.«, a melynek az a jelentősége van, hogy ez az 1848-iki Jellasich, kinek ez a szobor szentelve