Képviselőházi napló, 1892. XXVI. kötet • 1895. szeptember 26–november 16.

Ülésnapok - 1892-492

493. országos ülés 1895. október 23-án, szerdán. 9t tatnak találni, hogy a külföldi útlevél az állami szuverenitásnak jelképe, és nincs Európában egy ország is, mely ha nem bir teljes szuverenitással, útlevelet adhat ki. Bulgária nem adhat ki útlevelet. Szerbia, Románia úgyszólván már teljesen függetlenek voltak, de még az európai hatalmak által nem voltak elismerve, sohasem adtak útlevelet, csak török útlevéllel utazni. Horvátországban az útlevélügyet belügynek tekintik, holott ez külügy, és a bán horvát útlevelet ad, melyben először magyar nyelven egy szó sincs, és melynek titulaturája^ nem azt mondja, mint a magyar útlevél: 0 Felsége a császár és apostoli magyar király, hanem azt mondja: O Felsége, ausztriai császár, Magyarország, Horvát- Sziavon-Dalmátországok apostoli királya. Ez foglaltatik az útlevélben, és a külföldön minden horvát, a ki azzal utazik, azt mondja: Hisz én horvát állampolgár vagyok s hogy ezen állampolgár vagyok, itt azigazolványom, és lehetetlenség a külföldet meggyőzni, mert olyan dokumentumokkal áll elő, a melyek minden érvet halomra döntenek, (Úgy van! a szélső baloldalon.J Igenis, horvát barátaink mindent elkövetnek arra, hogy ők az egész világ előtt mint szuverén állam álljanak. Nem akarják azt elismerni, hogy ők Magyarországnak nemcsak kiegészítő része, a magyar birodalomnak tartománya. Ok mint regnifikált fél akarnak szemben állani velünk, és azt a viszonyt akarják velünk folytatni, a melyet mi folytatunk Ausztriával. (Úgy van! a szélső halóidalon.) De mi szuverén állam vagyunk, és Horvátország nem szuverén állam. Horvátország egy igenis nagy autonómiával ellátott, de mégis tartomáuy. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez a visszás helyzet, t. ház! Ehhez járul az, hogy a horvát bánnak az állása nálunk korrekten definiálva nincsen, de síit 28 évi praxis folytán a bán, mintegy a magyar miniszterekkel koordinált, nem pedig nekik szubordiuált állami közeg viselkedik és úgy gerálja magát. Törvényeink e tekintetben hiányosak, mert nem preczizirozzák egészen ez állás természetét, csak azt mondják, hogy a horvát bánt a magyar miniszterelnök előterjesztésére nevezi ki ő Felsége. Azt is mondják, hogy a Felséggel ő a horvát miniszter útján érintkezik. De nem mondják azt, hogy miesoda viszonyban áll a horvát bán a miniszterelnökkel, mert a miniszterelnöknek és a horvát miniszternek érintkezése ő Felségével egészen más. Mindezen zavaros állapotok okozzák azt, hogy Horvátországban nagy a különálló országos érzés, a melynek alapkövét — valljuk meg őszintén — 1848-ban rakták le, és a melyet azóta az osztrák kormányok tágítottak, hogy ez a széthúzás Magyarországról ott, mint egy dogma ma is nemcsak létezik, hanem mindinkább nagyobb mérveket ölt. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ne méltóztassanak maguknak port engedni hintetni a szemükbe; nem Starcsevicscsel, nem a starcsevicsizmussal van itt dolgunk, (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem a horvátizmussal. Horvátország, kevés kivétellel, a Starcsevics elvét vallja. Bátor leszek most áttérni a konkrét dologra, és az igen t. háznak bebizonyítani, hogy a Horvátországban, illetőleg Zágrábban a múlt héten előfordult dolgok nem hevenyészett, nem gyermekek által csinált, hanem igenis meggondolt, megfontolt, tervszeríüeg előkészített dolgok voltak. (Sálijuk! Halljuk!) Mindenekelőtt térjünk arra a kérdésre, hogy jött a Felség voltaképen Zágrábba. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, mert a lapok közölték, hogy a horvát bán a magyar miniszterelnököt és a magyar kormányt meghítta, hogy jöjjenek Zágrábba. Akkor a lapok ezt a meghívást kritizálták, a mennyiben azt mondották, hogy a horvát bán nem híhatja meg a magyar kormányt, mert hiszen a magyar kormány otthon van. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Már maga ez a tény mutatja, hogy valaminek kellett történnie, a mi vagy kikerülte a magyar kormány figyelmét, vagy talán a magyar kormány tudtán kivül történt és csak utólagos jóváhagyásával ment végbe. Tény az, hogy a Felség bejött oda sub titulo, hogy a horvát kultúra előmenetelét, a horvát kultúrintézmények fejlettségét lássa. Szinházat, egyetemet, múzeumot s más efféle intézetet inaugurált. Nékem ez ellen semmi kifogásom nincs, mert én a horvátoknak szívből és lélekből kívánom kultúrájuknak előmenetelét, és ha magam részéről e tekintetben valamit valaha tehetnék, megtenném. De szerintem a felség odajövetelének e része csak hivatalos czírn, mert a mit csakugyan akartak, az volt, hogy bemutassák ő Felségének azt, hogy Horvátország ma is azt a dinasztikus szellemet vallja, és hogy épúgy áll ma is a dinasztiával szemben, mint állt 1848-ban. (Helyeslés a szélső baloldalon.) hogy bemutassák azt a Horvátországot, azt az irredenta Horvátországot, melynek zászlójával Jellasich ide bejött, mintegy főpróbát tartván, hogy ha valaha szükség volna egy Horvátországra, melyet ki lehetne játszani Magyarország ellen, ezt ma is készen lehetne találni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az intézkedések, melyek a rend fentartására történtek, nem a rendet voltak hivatva fentartani, mert azok már magukban rejtették az egész demonstrácziót. Van