Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-473

236 473. országos ülés 1895. május 7-én, kedden. teszik ezt az időt, még akkor is bőségesen fedezve van az az ember, a ki 50 évvel ezelőtt foglalkozott íäzon találmánynyal. Hiszen ma nem 50, hanem 10 év alatt olyan változásokon megy át a technika és természettudomány, hogy a mit ezelőtt 30 évvel írtak, az ma már vajmi keveset ér. Kötelességem elismerni, hogy az egyetlen szakasz, mely magának a feltalálónak javára szól, az az 5. §., a mely kategoricze kimondja, hogy a szabadalmi jog kizárólag a tényleges feltalálót illeti, mert tudjuk, a találmányok történetéből, hogy mennyi visszaélés volt e téren. E ponttal teljes igazságot szolgáltatunk a feltalálónak. De nyomban utána következik a 6. §., e mely megint azt mondja, hogyha egy kormány, vagy magánvállalatnál alkalmazott ember talál föl valamit, arra ő nem kaphat szabadalmat, hanem fel van jogosítva a kormány, vagy az illető magánvállalat, hogy azt magának vindikálja. Engedelmet kérek, ebbe csak ügy tudnék bele nyugodni, ha hozzá volna téve »kellő kompenzáczió mellett«. Mert ha egy munkás alkalmazva van egy gyárban, és a saját szorgalmával és képességével egy találmányhoz jut, azt értem, hogy kötelessége azt főnökének bejelenteni, de hogy felhatalmazzuk az illető gyárost, hogy a szabadalmat a maga számára lefoglalja, és a feltaláló a nyereségben ne részesüljön, ez igazságtalanság. Hiszen a találmányok túlnyomó része nem a nagy úri osztályokból származik, azok az urak nem érnek rá ilyen dolgokkal foglalkozni, azokat a szegény tudósoknak és szegény munkásoknak köszönhetjük, és ezeket teljesen kizárni, hogy munkájuk gyümölcsét élvezzék, ez is olyan korlátozás, melyet helyesnek nem tartok. A 2. §. után, kétségtelenül a legsúlyosabb a Í4. §., a mely így szól: »A szabadalom hatálya annyiban is korlátozható, hogy az a kereskedelemügyi miniszter rendelete alapján a hadsereg, a honvédség, vagy a haditengerészet részére, vagy a közérdek szempontjából az államhatalom részére igénybe vehető.« Mi az a közérdek, és ki állapítja azt meg? Onkényileg a kereskedelmi miniszter; a törvényhozás elé sem kell jönnie; rendeleti úton lefoglalja a maga részére De itt legalább hozzá van téve, hogy: »Ily esetben a feltalálónnk kellő kárpótlás nyújtandó, melynek összege, ha megegyezés létre nem jön, rendes bírói úton megállapítandó.* De ez is biztosan belül, azaz úgy történik, hogy a kormány előbb ráteszi a kezét, értékesíti, és a feltaláló pörölhet. Ez is tehát olyan bizonytalan megállapodás. Mit jelent az a kellő kárpótlás? Ki tudja azt mérlegelni ? Mily bíróság, mily zsinórmérték szerint fogja megszabni, ha nincsenek ott kellő szakértők ? De a korlátozásoknak még itt sincs vége. Ott, a hol a szabadalmi jog fennáll, az ipar és a kereskedelem érdekeinek biztosítására vagy az egyik, vagy a másik módozat áll fenn: vagy arra szorítják a feltalálót, hogy bizonyos határidőn belül a szabadalmat nyert tárgyat valóban gyakorlatilag el is készítse, szóval gyakorlatba vegye szabadalmát, a mi által biztosítva van, hogy az ország ipara és kereskedelme e találmánynak minél 'rövidebb idő múlva hasznát is fogja ä venni; vagy pedig, ha bizonyos idő múlva nem veszi gyakorlatba szabadalmát, kényszerítik a szabadalomnak kellő jutalom melletti átengedésére. Nálunk mind a két kényszert be akarják hozni. A 20. §. egyfelől kimondja, hogy a szabadalom megvonható, ha a szabadalom kihirdetése napjától számított bárom év alatt gyakorlatba nem vétetett, másfelől pedig rögtön utána van téve, hogy megvonható a három év után akkor is, ha a szabadalom gyakorlatba Tétetett, és az illető kényszeríthető, hogy liczencziát adjon bárkinek, a ki ezért neki kellő kárpótlást ad. Hát mily állapot áll itt elő ? A törvény három évet enged, hogy a feltaláló gyakorlatba vegye találmányát, mi legtöbbnyire nem is sok, mert hisz tudjuk, hogy egy találmány, a mely perczben gyakorlatba vétetik, csak nagyon ritkán felel meg annak, a 'mit a feltaláló tőle várt. Rendesen javítások, módosítások szükségesek. Ha szegény munkásé a találmány, idő kell neki, a míg tőkét szerez, hogy egy kis gyárat létesítsen. Mikor mindezzel megküzdött, s esetleg a harmadik évben kezdhet gyártani, és kárpótlást remélhet sok áldozatáért: akkor majd előáll a szabadalmi hatóság, és azt mondja: most pedig kényszerítelek, bogy engedd át találmányod használatát annak, a ki szerintem kellő jutalmat ad érte. De hisz el sem lehet képzelni ily »kellő jutalmat«. Lehetnek találmányok, melyekkel egész vagyont szerezhet a feltaláló, és hogyha a hatóság megállapodik abban, hogy 50—100.000 forint rengeteg nagy összeg ezért, mégis nagy igazságtalanság követtetik el ezen az emberen. Helyeslem magát az elvet, de hogy az ismét szigorítható legyen egy irányban, és oly helytelen alakban, azt el nem fogadhatom. Van még, t. ház, sok megjegyezni valóm, de megígértem, hogy túlságosan hosszasan nem fogok e kérdéssel foglalkozni. (Halljuk!) Én egyébiránt mindezeket nem azért hozom fel, mintha én általánosságban ellenezném azt, hogy ebből a javaslatból mennél előbb törvény váljék, sőt óhajtom, hogy azzá válhassak, hiszen más-