Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-472

m R 472. országos illés 1895. május 6-án, hétfőn. esetre kötelessége lett volna vagy az utazást, i mint időszerűtlent elhalasztani, vagy magát az iránt biztosítani, hogy magyarországi tartózkodása nem fog politikai kellemetlenségeket maga után vonni és nem fog pártezélokra kihasználtatni. Kész is vagyok, a mennyiben a magyar kormány ezt kívánatosnak tartja, a császári és királyi nagykövet útján a szentszéknél a nuneziusnak ezen, a jelen helyzetben határozottan tapintatlan fellépése és beavatkozása ellen, a mely alkalmas Magyarországon az izgatottságot csak még fokozni, felszólalni s panaszt emelni és azon álláspontot elfoglalni, mely a pápai nuneziusnak belpolitikai viszonyokba és harezokba való bármilyen beavatkozását kizárj a.« T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy ezen jegyzékek teljes bizonyítékát szolgáltatják annak, hogy a dolog lényegét illetőleg, tudniillik, hogy a nunczius utazása alatt hatáskörét túllépni látszott, és hogy e miatt a szentszéknél felszólalás történjék, telj'es egyetértés volt a közös külügyminiszter úr közt és én közöttem, (Helyeslés jobbfelöl.) és hogy az egyetértés a külügyminiszter úr részéről semmiféle még teljesítendő feltételtől függővé nem tétetett, sőt ő jött a magyar kormány e részbeni óhajának elébe. A mi pedig, t. ház, azon kérdést illeti, hogy megtörtént-e a hivatalos felszólalás Rómában: kijelentem, hogy miután a in;;gyar kormány az itt felolvasott második jegyzékre válaszát a külügyminiszterhez április 27-én felküldte, joggal tételezhettem fel, hogy május hó 1-én, midőn én Terényi képviselő úr interpellácziójára feleltem, a diplomácziai jegyzék Bécsből Rómába már elküldetett. (Mozgás a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ez ugyan, t. ház, mint utólagosan konstatáltatott, akkor még nem történt meg, (Mozgás és felkiáltások a baloldalon! Akkor miért mondotta? Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) de kijelentem, hogy erre vonatkozó álláspontját a kormány most is változatlanul fentartja. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Végűi biztosítom a t. házat, hogy úgy ez alkalommal, mint mindenkor kötelességemnek fogom ismerni a miniszterelnöknek törvénybiztosította jogait, nemkülönben a magyar kormány tekintélyét minden irániban megóvni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen válaszomat tudonrásin venni. (Hosszantartó, zajos helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Gróf Apponyi Albert képviselő ráfog szólani. (Nagy mozgás. Halljuk! Halljuk!) Kérem a képviselő urakat minden oldalon, hogy ne konverzáljanak, és hogy az interpelláló képviselő úr válaszát ép oly csendben és nyugodtan hallgassák meg, mint a hogy meghallgatták a miniszterelnök urat. (Helyeslés. Derültség a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi,Albert: T, képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) En nagy köszönettel tartozom a t. elnök úrnak barátságos közbelépéseért, de ez az egész ügy annyira szenzáczionális természetű és a miniszterelnök úr részéről adott felvilágosításokat ebben a házban oly nagy kíváncsisággal vették, hogy egyáltalában nem tartom azt csudálatosnak, hogy a válasz meghallgatása után a képviselő urak annak tartama fölött szinte ellenállhatlanúl egymás közt eszmecserébe bocsátkoztak, (Helyeslés.) és én szívesen vártam be ezen igen természetszerű mozzanat lefolyását. A mi már most az én nézetemet illeti a miniszterelnök úr válaszáról és az egész ügyről, bátor leszek azt tőlem telhető rövidségo-el előadni. (Halljuk! Halljuk!) Először, t. ház, a miniszterelnök ár nem válaszolt az interpellácziómban foglalt első kérdésre, tudniillik arra, hogy minő súlyt, helyesebben szólva: minő autenticzitást kell tulajdonítanunk a »Politische Correspondenz«-ben megjelent ama általános feltűnést keltett közleménynek. (Mozgás jobbfelöl. Zaj.. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek itt a jobboldalon. Gr. Apponyi Albert: Az adott körülmények között a miniszterelnök úr hallgatását az interpellácziónak ezen első pontjára nézve nem lehet máskép magyaráznom, mint úgy, hogy a közvélemény nem tévedett akkor, midőn a »Politische Correspondenz«-nek nagy feltűnést okozott közleményét magának a közös külügyminiszter úrnak tulajdonította. Ha pedig ez így állj, akkor a miniszterelnök úr válaszának azt a részét, mely a magyar miniszterelnök és a közös külügyminiszter közt kifejlődött differeneziára vonatkozik, nem tarthatom kielégítőnek; sőt a miniszterelnök úr erre a pontra nézve válaszában semmi érdemleges nyilatkozatot nem találok. Mert az az általános kijelentés, hogy a miniszterelnök úr az ő állásának méltóságát és tekintélyét minden tényezővel szemben fel fogja tudni tartani, ez az általános kijelentés nem elegendő olyan pillanatban, midőn ez állásnak tekintélye tényleg megtámadásnak volt kitéve, és midőn nem látjuk azokat a rendszabályokat, nem látjuk azoknak eredményét, a melyek az ekképen megtámadott állás tekintélyének helyreállítására tétettek. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És itt tisztáznom kell azt a helyzetet, a melyben én, mint ellenzéki képviselő vagyok, és a melyben ilyen és az ehhez hasonló esetekben az egész ellenzék magát találja, tudniillik azok a képviselők, kik a kormány iránt bizalommal