Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.
Ülésnapok - 1892-466
4=66. országos ülés 1895. április 27-én, szombaton. 129 mégis van vallása? Hát nincsenek atheisták, nihilisták, anarchisták, a mely két utóbbi nem kizárólag felekezeti fogalom ugyan, hanem magában rejti a felekezeíiség fogalmát is, mint olyat, melynek romjai alapján akarja elérni a másik czélt, a destrukcziót. És ha nem is volnának olyanok, a kik nyíltan azt mondják, hogy nekem semmiféle hitem és vallásom nincs s ezért lépek ki felekezetemből, ezért nem akarok új felekezetté szervezkedni, vájjon nem önként folyik-e ez magából a tényből ? Én nem hiszem, hogy t. képviselőtársam meg merné koczkáztatni azt a nézetet, hogy a ki tényleg semmiféle pozitív valláshoz nem tartozik, annak mégis van vallása. Hisz ez volna a legnagyobb vallási kényszer, mert t. képviselőtársam ezekre akaratuk ellen rádiktálná azt, hogy nekik vallásuknak kell lennie, daczára annak, hogy ilyen nincs, mert hiszen az ő belső lelki világuk ezt tartja jónak. Annak igazolására, hogy a kik valamely felekezethez nem tartoznak, még azért nem vallástalanok, az igen t. képviselő úr három gyakorlati példát említ. Az első a nazarénusoknak és baptistáknak tényleges létezése, a másik az, hogy külföldi vallások, melyek itt szervezkedve nincsenek, tényleg léteznek és tényleg felekezeten kívül állanak, de azért vallásuk van; a harmadik az, hogy egyes felekezetek, a melyek ilyenekké akarnak szervezkedni, de a melyeknek szervezkedését az állam bármely oknál fogva ellenzi, szintén felekezeten kivfíl állanak, de azért vallásuk mégis van. Ez, mint bizonyíték, nagy falláczia, mert ezek nem állanak felekezeten kivííl; ezek felekezethez tartoznak, csakhogy törvényesen szervezve nincsenek. (Úgy van! balfelől.) Ezekre tehát hivatkozni egészen téves. Ezekre hivatkozni csak akkor lehetne sikerrel, ha magát azt a tételt tudná a t. képviselő úr bebizonyítani, hogy azoknak, kik semmiféle felekezethez nem tartoznak, és pedig azért, mert ők nem ismernek belső hitéletet és vallást, mégis van vallásuk. Ekkor igen is lehetne sikerrel hivatkozni arra, hogy felállíthassa azt a tételt, hogy itt tévedés van. így azonban ez, az én felfogásom szerint, sem a tényeknek, sem a logikának meg nem felel s mindaddig, mig ez nem igazoltatik, ezt kiindulási pontúi elfogadni helyesen, logikusan és úgy, hogy az meg is állhasson, nézetem szerint nem lehet. (Helyeslés a baloldalon.) De, t. ház, kikről van és lehet szó akkor, midőn a felekezetnélküliség törvénybe iktattatik ? Szó lehet többek közt a Sehöngeisrokról, a filozofokról, a kik az ő maguk erkölcsi világában elmélyednek, a kik nem törődnek azzal, van-e vallás, van-e hit, s vannak-e ennek formái, van-e KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97, XXV. KÖTET. szerkezete, és mert a tényleg létező felekezeteknek egyikéhez sem tartoznak, és szervezkedni nem is akarnak, és másfelől olyan kötelékbe, mely az ő bölcseleti elmélkedéseiknek útját állani alkalmas, beállani nem is óhajtanak, és azért kilépnek minden felekezetből, ott állanak maguk mint felekezetnélkííliek, a nélkül, hogy ezekre rá lehetne mondani azt, hogy ezeknek más pozitív vallása vagy hite van, mint az az erkölcsi világ, a melyet ők a maguk részére alkotnak. De képzelhető, t. ház, egy másik elem is, és itt fekszik az a veszedelem, a melytől, iigy látszik, a t. képviselőtársam is óvni akarja az államot és a társadalmat, midőn minden áron rá akarja tukmálni arra is, a ki felekezeten kívül áll, hogy vallása mégis van. Ez a második elem, a mely a felekezetből nem azért lép ki, mintha neki belső erkölcsi világa volna, lenne vagy lehetne, hanem kilép azért, mert az ő materiális czéljait csak azon az úton érheti el, hogy előbb lerontja azon akadályokat, a melyek az ő destruktív törekvésének útjában állanak, lerontja a külső és belső vallási és felekezeti akadályokat s ezért helyezkedik oly álláspontra, melyről csakugyan nem lehet azt mondani, hogy itt hit avagy vallás valóban van, hanem igenis van egy más, meszszebb menő czél, a melynek egyik akadályát a hit és a vallás képezi. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Ez ellen kivan védekezni minden valószínűség szerint az én t. képviselőtársam is, midőn azt állítja, hogy ha a felekezetnélküliség csakugyan egyenlő volna a valástalansággal és hitetlenséggel, akkor indokoltnak tartaná azt, hogy a főrendiház és azok, a kik a felekezetnélküliség elismerését törvénybe iktatni nem akarják, nem járulnak semmiféle oly intézkedéshez, a mely propagálja a vallástalanságot és hitetlenséget. Itt találkozik a mi aggodalmunk. Legalább felteszem, hogy ő is ép úgy, mint én, épen azon eshetőségekre való tekintettel, a melyekre, mint tényekre utaltam, a melyek olyanok, hogy ha ma még nem is tények, de tényékké válhatnak, védeni kivánjuk az államot és a társadalmat, és pedig nem azzal az erőszakos kényszerrel, hogy valakinek meggyőződésére, hitére, vallására és lelkiismeretére nyomást gyakoroljunk, hanem az által, hogy ha ezt el is tűrjük, de törvényesen elismerni nem akarjuk, mert igen könnyen a destrukczióra vezethet. (Élénk helyeslés a bah és a szélső báloldalon.) Hiszen ha csak arról volna szó, hogy a Schöngeistek és a filozofok, kik maguknak ily erkölcsi világot teremtenek, az állam által pozitív törvényekkel is elismertessenek, ez ellen kifogást tenni, aggodalmat táplálni alig lehetne, mert ezek ártatlan lények, kikkel az államnak 17
