Képviselőházi napló, 1892. XXV. kötet • 1895. április 1–május 29.

Ülésnapok - 1892-465

465. országos ülés 1895. április 26-án, pénteken. 103 egészítő részét képezi az egész egyházpolitikai reformakcziónak, mely épen a vallás- és lelki­ismereti szabadság megvalósítását és törvénybe­iktatását tűzte ki egyik ezéljáúl, (Úgy van! jobbfelöl.) De szükséges a főrendiház által törölt sza­kaszok teljes épségben hagyása ágy a jog­rend, mint a gyakorlati élet szempontjából is. Mert az országnak már idáig is nagy számban voltak és vannak reczipiált felekezethez nem tartozó polgárai; és ha valósággá válik a tör­vényjavaslatnak már a főrendiház által is elfo­gadott 5. szakasza, mely szerint valamely fele­kezetből kilépnie mindenkinek szabad, akkor a kilépettek viszonyainak a társadalom és állam­hoz való szabályozása a törvényhozásnak két­ségtelenül egy olyan feladatát, sőt kötelességét képezi, a mely elől nézetem szerint még a fő­rendiház legfelekezetiebb tagjai sem zárkózhat­nak el. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) A baj és zavar, mely a törvényjavaslatnak megcsonkításából keletkezett, tulajdonképen on­nan van, hogy a főrendiház többsége, a midőn a törvényjavaslat 1. és 5. szakaszának meg szavazása által egyik kezével hozzájárult a val­lás- és lelkiismereti szabadság törvénybe ikta­tásához, a másik kezével a törvényjavaslat III. fejezetének kihagyása által a hitkényszernek egy nemét állította fel. (Ellenmondás halfelöl. Igaz! Ügy van! jobbfelöl.) De, t. ház, vallásszabadság és hit- vagy felekezeti kényszer nem járhatnak együtt, és a ki az elsőt, tudniillik a vallásszabadságot hon­czedálja úgy a logika kérlelhetetlen szabályai, mint az elvhüség követelményei, (Élénk derült­ség balfelöl és felkiáltások: Elvhüség !) szerint kell, hogy a törvényjavaslatnak az úgynevezett fele­kezetnélkűliségre vonatkozó szakaszait is elfo­gadja és magáévá tegy r e. (Élénk helyeslés jobb­felől.) Hiszen a főrendiház többsége úgy is elfo­gadta már a felekezetnélktíli házassági jogot és a felekezeti szempontokat szintén mellőző állami anyakönyvezést. Most, hogy hozzájárult a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavas­latnak különösen 1. és 5-ik szakaszaihoz, két­ségbevonhatatlanul magáévá tette már a vallás­os lelkiismereti szabadság nagy és magasztos princzipiumát is. (Úgy van! jobbfelől.) A főrendi­ház többsége tehát a szabadelvüség legdöntőbb kérdéseiben már is szakított a felekezetiség merev szempontjaival, és így, a midőn kérjük, hogy az úgynevezett felekezeméiküliségre vonat­kozó rendelkezéseket is tegye magáévá, talaj­donképen esak azt kívánjuk tőle, hogy világosan és határozottan elfogadott elvi álláspontjának már most vonja le gyakorlati konzequeneziáit is. (Helyeslés jobbfelől.) Én részemről teljesen lehetetlennek tartom, hogy a ki megszavazta a kötelező polgári házasságot és megszavazta a vallásszabadságot is, elvi okoknál fogva, vagy komoly meggyőződésből megtagadhassa a fele­kezetnélküliség konczedálását és szabályozását; s ha mégis megtenué, ezzel csakis annak adná bizonyítékát, hogy nagyobb súlyt fektet a párt­politikára és a párttaktika érdekeire mint az elvek, a meggyőződés érvényesülésére s az ország békéjének és nyugodalmának oly nagyon szükséges helyreállítására. (Zajos helyeslés jobb­felöl.) T. ház! Az országnak nincsen ma fonto­sahb és sürgősebb érdeke, mint az, hogy az egyházpolitikai reformakczió végre-valahára be­tetőztessék és ezzel az e körfíl folyó harczok is megszűnjenek. E harczok folytonos izgalomban tartják a nemzetet és megbénítják a törvény­hozás tevékenységet, de használni legfeljebb oly elemeknek használnak, a melyek az izgatásból élnek, és a melyeknek megerősödése és meg­izmosodása nézetem szerint nagy szerencsétlen­ség volna az országra nézve. (Úgy van! jobb­felől.) E harczok és izgalmak pedig erős meg­győződésem szerint nem szüntethetők meg más­ként, mint úgy, hogy a főrendiház a még el nem intézett egyházpolitikai kérdésekben is mielőbb magáévá tegye a képviselőház álláspontját. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) A főrendiház többsége ezt elvi álláspont­jának sérelme nélkül teheti meg, sőt az általa már elfogadott elvekből kifolyólag következe­tesen cselekszik, ha megteszi ; míg ellenben a képviselőház csakis határozott elvtag'idással járul­hatna a törvényjavaslatnak egy olyan megcson­kításához, mely jelenlegi szervezetében nemcsak a gyakorlati élet és a jogrend szükségleteit, de kétségtelenül a korszellem követelményeit is egy­aránt ignorálja. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Tovább megyek. (Halljuk! Halljuk!) Ha a képviselőház óriási többsége a főrendieknek alig néhány szónyi többsége előtt meghátrálna, a képviselőház ezáltal csak arra alkotna precze­denst, hogy a döntés súlypontja ne a nemzet választott képviseletében, hanem máshol legyen. (Úgy van! jobbfelől.) Ehhez azonban a népképviselet háza nem járulhat hozzá, s azért kérem méltóztassék az igazságügyi bizottság javaslatát elfogadni. (Álta­lános, élénk helyeslés.) Hévizy János jegyző: Gróf Szapáry Gyula! Gr. Szapáry Gyula: T. ház! Azon mó­dosításokat, melyeket már tegnap jeleztem, és a melyeket a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnál kívántam benyújtani, már tegnap indokoltam is. (Halljuk! Halljuk!) Nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom