Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-455

1^0 455. országos ülés 1895, márczius 29-én, pénteken. ziv erőt, mely akár a csendőrségre, akár a Pázmándy Dénes t. képviselő úr által hangoztatott állami rendőrségre állapítja az o működését, hanem értheti azt a belső nemzeti tartalmat és azt a belső erőt, a mely egy évezred fejlődésén keresztűlmenve, erős gyökereket vert ezen állam létében, s a mely mindig oly erősen fogja éreztetni hatását a többi nemzetiségekre, hogy képes lesz ezen nemzetiségeket kulturális, művelődési irányban a magyar állam egyeteméhez hozzáfűzni és hozzácsatolni. (Igás! Úgy van ! balfelöl.) És, t. képviselőház, annál inkább szükséges ezt hangoztatni, mert az igen t. miniszterelnök úr az ő beköszöntő beszédében egy látszólag tetszetős, de azért szerintem veszedelmes elvet proklamált. Tudniillik, a mint méltóztatik tudni, Magyarország annpk idején, az újabb alkotmányos élet első fellendülésének idejében a nemzetiségekkel való rendezkedés czéljából egy törvényt alkotott. Ezen törvény ma is ott van törvénytárunkban. Hogy mennyiben lett ez végrehajtva, azt én most bővebben körülírni nem akarom, csak egyet akarok hangsúlyozni. A t, miniszterelnök úr azt mondta, hogy ezen törvény azon határig fog végtehajtatni, a meddig azt a magyar állam érdeke megkívánja. Nem lehet semmiféle hazafinak kifogása az ellen úgy általánosságban, hogy a mngyar állam érdeke mindenütt és minden körülmények között respektáltassék. És ha a t. miniszterelnök úr azt mondta volna, hogy olyan politikát fog csinálni, olyan akcziót fog indítani a nemzetiségi kérdésben, a mely a magyar állam érdekének mejrfelel, ezt minden honpolgár szívesen vette volna. De mit jelent az, t. ház, hogy a kormánynak a feje, egy a törvénytárba beiktatott törvényről azt mondja, hogy az állam érdekeinek szempontja szerint bizonyos határig fogja azt végrehajtani ? Hol van itt a magyar államra nézve az ellenőrzés? Nem a mindenkori kormányelnök és a kormányok szubjektív felfogása lesz-e döntő, és sajno3 tapasztalatok után nem kell-e arra a meggyőződésre jönnünk, hogy midőn egy pártkormánynyal állunk szemben, akkor bizonyára ezen államérdek csak névleges államérdek, de mindenkor hatalmi érdek lesz? (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen kijelentés nem jelent egyebet, mint ezt a latitude-öt, melyet magának az igen t. kormányelnök úr biztosítani akar a nemzetiségekkel szemben, hogy hol szűkebbre, hol tágabbra ereszsze a korlátokat a szerint, a mint érdekei megkívánják. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Jogállamban, t. ház, azt mondani, hogy egy törvényt bizonyos határig fog egy kormány végrehajtani, ez nem a jogszerűséget, hanem az önkényt jelenti, ez nem egy törvénynek tárgyilagos végrehajtását, hanem annak a szubjektív és a mindenkori egyén és hatalmi érdekek által befolyásolt határokig való végrehajtását jelenti. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) És épen azért, t. ház, akármilyen irányban fog igyekezni a magyar törvényhozás a nemzetiségi kérdést megoldani, addig, míg a törvénytárba egy törvény van beiktatva, a melyből a nemzetiségek bizonyos jogokat — és igen helyesen, mert a törvény törvény, a törvény hatálya kiterjed mindenkivel szemben és minden körülmények közt érvényesítendő — vélnek maguknak formálni, de a mely törvény sem végrehajtva, sem törvényszerűen módosítva vagy megváltoztatva, sem hatályon kivűl helyezve nincs, hanem tisztán hatalmi szempontok szerint yan függőben tartva, addig a teljes béke és egyetértés — fájdalom — a magyar állam és nemzetiségek közt létre nem jöhet. S épen azért ismételten hangsúlyozom, — a mi különben programmja azon pártnak is, melyhez tartozni szerencsém van — hogy ezen törvényt, mint minden törvényt, mely ő Felsége által szentesítve és a törvényhozás által törvényszerűen meghozva van: végre kell hajtani, és azért — a mi, mint mondám, programmunk — mi csak azt követelhetjük, hogy a nemzetiségek jogait biztosító törvény is a maga teljességében hajtassék végre. Igen természetes, t. ház, hogy ha a magyar állam ezen törvényben nem találna kellő biztosítékot arra nézve, hogy feladatait kellő módon megvalósítsa, akkor ezt teljes nyíltsággal meg kell mondani, akkor nem lehet rejtett utakon haladni, de akkor is a törvényhozás van hivatva arra, hogy ezen változtasson. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Hogyha a napirenden lévő kérvényeket közelebbi figyelemre méltatjuk és tartalmukat szemléljük, úgy egy igen sajnálatos tapasztalatra kell jutnunk. Mindnyájan érezzük és tudjuk, hogy a nemzetiségeknek mozgalma mindazokat, a kik a magyar államnak egységét, létét óhajtják, és azt további évezredekre is biztosítani akarják, szóval Magyarország hazafias közönségét a nemzetiségek túlzásai és izgatásai megrendítik, és bizonyos hazafiúi kötelességek teljesítésére utalják. De ha ezen kérvények tartalmát elolvassuk, lehetetlen, hogy bizonyos fájdalmas érzés ne töltsön el bennünket. Mert mit látunk, t. képviselőház? (Halljuk! Halljuk/) Azt, hogy már-már oda jutott a magyar közvélemény, hogy a szabadságjogok kivételes korlátozásában hiszi a nemzetiségi problémákat megoldhatni. Most már azt látjuk, t. képviselőház, hogy a magyar kormányok részéről hosszú évtizedeken át tapasztalt tehetetlenség a törvényhatóságokat már arra bírja, hogy a leg-