Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet • 1895. márczius 13–márczius 30.

Ülésnapok - 1892-453

453. országos ülés 1805. márczius 27-én, szerdán. 95 tudja, hogy ez nem lehetséges. Vannak indítványozási büntettek, melyeket a sértett vagy károsult fél tehet vizsgálat tárgyává; varinak hivatalból üldözendő bűntények, melyeket a királyi ügyésznek kell vád tárgyává tennie, de önvád alapján való büntető vizsgálatnak a mi eljárásunk szerint helye nincs. E ténynyel szemben áll a miniszter úrnak ma tett, és meggyőződésem szerint, az események higgadt megítélése szempontjából, igen fontos nyilatkozata, a mennyiben most már azt a konczessziót is megteszi, hogy bejelenti a parlamentnek, hogy ő hajlandó az odavaló közigazgatási bizottság helyett más közigazgatási bizottságot delegálni. (Felkiáltások balfelől: A liontü?) Midőn higgadtan és objektíve akarok egy kérdést kezelni, nem akarom a belügyminiszter úrról feltételezni, hogy mentális rezerváezióval élne, és holmi honti vagy hasonló bűnökben sűrűn leledző központi választmányokat akarna ez ügyben kirendelni. (Felkiáltások a szélsőbalon: A somogyit! A borsodit!) Ez a kormány álláspontja e kérdésben. A harmadik tény, melyet konstatálnom kell, az, hogy Helfy Ignácz í. képviselőtársam beadott egy indítványt a parlamenti bizottság kiküldetése iránt. Köztudomású dolog, hogy parlamenti bizottság kiküldetését az a párt is óhajtotta és annak kérését el is határozta, melyhez tartozni szerencsém van. Midőn tudomást szereztem arról, hogy Helfy Ignácz képviselő úr szándékozik ez indítványt megtenni, a legnagyobb örömmel vettem tudomást arról, hogy épen ő teszi meg, mert azon tényben, hogy ő teszi meg az indítványt, nem csak dezavuálását láttam azon mozgalomnak, mely megindult némely hírlap hasáb jain oly irányban, hogy ama képviselőket, kik Nyitrára mentek, hogy ott legszentebb alkotmányos kötelességüket teljesítsék, megpellengérezze, hanem fontosságot tulajdonítok annak azért is, mert a Tarnóczy Gusztávhoz legközelebb álló társadalom is megnyilatkozott, ós ezen alkalmat felhasználta arra, hogy ezen eljárást külön válaszsza minden egyéni összeköttetéstől, és tisztán a közjog és az alkotmány szempontjából vegye. Már most a diíFerenczia itt köztünk az, legyen-e parlamenti vizsgáló bizottság, vagy le gyen egy delegált közigazgatási bizottság az ő fegyelmi jogkörével? Mielőtt az én théinám jogi és hisztorikus fejtegetésébe fognék, igyekezem meggyőzni a t. házat arról, hogy az esetben, midőn a kormány kijelenti, hogy ő a maga részéről ezen választási aktussal szemben semmiféle szolidaritást nem vállal, a hol tehát a képviselőháznak hozandó határozata abszolúte nem érinti a képviselőháznak a kormánynyal szemben való álláspontját, midőn a kormányra nézve a képviselőházban keletkezendő szavazat semmiféle parlamentáris konzequencziával nem járhat, talán helyes, vagy sőt ildomos is, hogy ezt a kérdést minden pártérdektől menten] beszéljük

1 meg, úgy, a hogy az a törvények szerint és a haza jól felfogott érdekében teljesen megoldható. Mielőtt erre rátérnék, egy kérdést lehetetlen figyelmen kivűl hagyni, (Halljuk! Halljuk!) s ez az, hogy a t igazságügyminiszter úr végighallgatott egy proklamácziót, a melyen alá vau írva a törvényszéki elnök s egy törvényszéki bíró; végighallgat egy választási, korteskedési czélból a választókhoz intézett gyülekezési felhívást, a melyen alá van írva a törvényszéki elnök és egy törvényszéki bíró. Én az igazságügyminiszter urat hiába keresem e teremben; (Igás ! Úgj van! a baloldalon.) ő elpárolog, a helyett, hogy itt az országgyűlés sziue előtt nyilatkozzék, vájjon az ő végrehajtó hatalmi köre alá tartozó tisztviselők ezen magaviseletéről van-e tudomása, és mi az ő álláspontja? Én nem akarom elhinni azt, — bármiféle számtalan és számtalan visszaélés fordult is elő egy választásnál, — hogy Magyarország igazságügyi székében oly férfiú ül, a ki a törvény iránt tartozó tisztelet ily durva megsértését bármelyik közege részéről helyeselni tudná. De lehetetlen feltennem azt is, hogy a t. miniszter úr ne tartaná kötelességének, hogy a törvény rendelkezésének megfe. lelően itt a képviselőházban a legszigorúbb megtorlást kilátásba ne helyezze, és ezt a maga részéről el ne Ítélje. Hogy ezzel a thémával végezzek, ennél a választásnál a büntetésre méltó és a törvény által üldözendő cselekmények egész légiója forog fenn, a melyekről a bünteti) törvénykönyv 178. és következő szakaszai rendelkeznek. Talán egyetlenegy pontja sincs azon szakaszoknak, a melyek ez eset alkalmával durvábbnál durvábban meg ne sértettek volna. Hogy képzelhető már most az, t. ház, hogy ezen büntetésre méltó cselekményekkel, ezen választási visszaélésekkel szemben a nyitrai királyi törvényszék, mint büntető bíróság az illetékes fórum lehessen az eljárásra akkor, a midőn részes a választási visszaélésekben. (Igaz •' Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha nekem a t. igazságügyminiszter úr azt fogja válaszolni, hogy az, a mit gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam itt felhozott, apokrif, valótlan: szívesen fogom azt tudomásul venni. De addig, míg az ország színe előtt ez a tény áll, elvárom Magyarország igazságügyminiszterétői, hogy bíráinak ilyetén viselkedése felett, a törvény által tiltott ilyen visszaélés elkövetése felett legalább egy kárhoztató és elitélő nyilatkozatot tegyen a házban. (Helyeslés a bal- és szélső haloldalon.)