Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-432

86 432. országos ülés 1895. február 16-áu, szombaton. hiszen a tőzsdével van összekötve az állami hitel elhelyezésének egész nagy kérdése. Én reflektáltam is bizonyos előlegekre, a melyeket a pénzügyi kormány nyújtott bizonyos bankoknak, és a melyek a pénzügyi kormányzattal szoros összefüggésben vannak. De, t. ház, én az előző pénzügyminiszter urnak, Wekerle Sándort, képviselő úrnak, egy kijelentésére is reflektáltam, midőn rámutattam, hogy hiszen egy konkrét ígérettel állunk szemben, a melyet Wekerle Sándor képviselő úr még pénzügyminiszter korában tett, ezt a gyorsírói feljegyzések követ kezőkép regisztrálják. Midőn tegnapelőtti beszédemben azt mondtam, hogy a volt pénzügyminiszter úr, daczára ígéreteinek, semmit sem tett, Wekerle képviselő úr ingerülten közbeszólt: »Micsoda ígéret?« Midőn pedig hivatkoztam, hogy Rosenberg Gyula egyik felszólalása alkalmával tette ígéretét, azt mondja a gyorsírói feljegyzés: » Wekerle Sándor tagadólag int.« Méltóztassék megengedni, hogy a volt pénzügyminiszter úr egyik beszédéből, a melyet 1893. április 15-én tartott, csak röviden néhány mondatot felolvassak. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja; »Nem is ktll azt megvárni, míg esetleg tágabb tért nyerne a tőzsdejáték, hanem meg kell tenni az intézkedéseket és különösen azon bankházak ellen, a melyek a tőzsdejátékot egész íízletszerííleg terjesztik az ahhoz nem értő közönség körében azért, hogy a közönség akár egymásnak kárára, akár egy harmadiknak előnyére kizsákmányoltassék. Legyenek meggyőződve, hogy, — s talán nem is tartozik ide, hogy e részletekre vonatkozólag nyilatkozzam, — ezen nem tűrhető visszaélésekkel szemben a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel el fog járni.« Ez 1893-ban mondatott, én semmiféle oly kézzelfogható intézkedésekről, a melyeket a kormány ez irányban tett volna, nem tudok, de az illetékes érdekelt körök sem tudnak. E kijelentés is bizonyítja, t. ház, hogy nem választottam meg helytelenül a teret, midőn a pénzügyi költségvetéssel kapcsolatban hoztam napirendre a tőzsdejátékot és a börzebíróságot. De azt is mondja az igen t. pénzügyminiszter úr, hogy már történt e részben a kormány részéről többféle intézkedés, hogy nem kerülte el a kormány figyelmét, hogy a tőzsdejáték rendkívüli mértékben elterjedt, és utasítások is mentek a börzekamarához, hogy tegye meg saját hatáskörében a korlátozásokat, és azt is mondja, hogy nincs tudomása arról, hogy az visszautasította volna a kereskedelmi miniszter úr javaslatait. Nem elég az, t. ház, ha a pénzügyminiszter úr, a ki azon a helyen felelősség mellett 01, és a ki tulajdonkép nekünk tartozik felvilágosítással, azt mondja: hogy nem tud róla, mintha visszautasították volna, hanem méltóztassék megmondani, hogy mik azok a javaslatok, a melyek odamentek, a melyek elfogadtattak, és egész a mai napig bármely irányban is végrehajtattak volna. De én pozitive mutatom be és bizonyítom, hogy minden irányban teljesen refuzálták a kormány előterjesztéseit Arról nem beszélek, t. ház, hogy a sajtó, a bécsi lapok, a Pester Lloyd, a magyar lapok egyformán elmondták, hogy 1894. deczember 3-án mik történtek a tőzsdetanács előtt: tárgyalták a kereskedelmi miniszternek egy rendeletét, mely arra vonatkozott, hogy a tőzsdetanács az ő emberével együtt küldjön ki valakit a tőzsdedolgokat tanulmányozni. Hogy ez a kereskedelmi miniszter részéről jó volt-e, nem volt-e jó, hogy az illető miniszteri titkárnak mi tanúlmázyoznivalúja volt, azt nem kutatom; de tény, hogy a tőzsdetanács ezt a javaslatot akkor elutasította. Itt van erre nézve a Neue Ereié Presse, a Pester Lloyd, az Egyetértés, mert hiszen én a hiteles jegyzőkönyvet nem kaphatom meg. A második, mely igen fontos, t. ház, a kereskedelmi miniszter úrnak egyik itt tett Ígéretére vonatkozik, tudniillik a képviselőházban szóba hozatott, hogy a tőzsdei visszaélések egyik nagy bázisát a papíroknak könnyű módon való kotirozása képezi, hogy bevezetik a papírokat a tőzsdén a nélkül, hogy bizonyos évi mérleg kimutatható volna. Ezen megjegyzésnek helyességét elismerte a kereskedelmi miniszter úr, és egy rendeletet intézett a tőzsdéhez, mely szerint a kormány önmagának kívánja fentartani, hogy végre-valahára vele egyetértőleg állapíttassanak meg bizonyos kotirozási szabályok a tőzsdén. Ez benne van a miniszteri rendeletben, a mely ott van az uraknál. És elfogadta-e ezt a tőzsdetanács? Nemcsak, hogy nem fogadta el, hanem méltóztassanak csak a magyar sajtónak egynéhány nap óta követett hangját figyelemre méltatni, s meggyőződnek róla, hogy épen most jegyeztek be két olyan papirost, egy vasútnak és egy hotelnek a papírjait, melyek még csak építkezés alatt vannak. Épen ma reggel olvastam ezt megbotránkozva az íVjságokban, a mi sehol a világon nem történik, mert hiszen Németországban is a »Rath der Aeltesten« szabályozta azt, hogy a kotirozandó papirnak legalább egy-két évi mérlege meglegyen, hogy a közönség azok iránt tájékozhassa magát, és itt nálunk ép most vettek be a tőzsdén két papirost, melynek még nincs is évi mérlege. Méltóztassanak tehát megmondani, elfogadta-e a tőzsdetanács a miniszter úrnak ezen határozott miniszteri tekintélyen alapuló rendeletét? Nem! hanem hivatkozva autonómiájára, egyszerűen visszautasította azt.