Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-432

482. országos ttíés 1895. február 10-án, szombaton. HS úgy, hogy a diszázsió alig a íele annak, a mi volt 1893. év végén, vagyis 3—4% között váltakozik. Midőn tehát az, a mi kétségtelenül jelzi a bajt, sokkal kisebb mértékben van meg ma, mint volt egy évvel ezelőtt, azt hiszem, ez magában gondolkozóba ejthet az iránt, hogy azon különféle támadások, melyek a valutaügy sike­rének koczkáztatását jelentik, tényleg bírnak-e alappal ? Méltóztassék nekem megengedni, hogy azon legfőbb kifogásokat, ;t melyek a kormány eljárása ellen e téren eddig emeltettek, a maguk valódi értéke szerint bírálhassam. (Halljuk! Halljuk/) Horánszky Nándor t. képviselő úr azon hibákat, melyeket e téren a kormány elkövetett, főleg kettőben látja. Az egyik az, hogy a reláczió megállapítása után szereztük be a szükséges aranymennyiséget; a másik pedig az, hogy úgy az osztrák, mint a magyar kormány — az ő nézete szerint — nem egyöntetüleg járt el az arany beszerzésénél. Ámde azt kérdem én, hogy vájjon, ha csakugyan úgy történtek volna a dolgok, a hogyan ezt Horánszky Nándor t. kép­viselő úr ajánlotta, hogy tudniillik előbb intéz kedtek volna az aranymennyiség beszerzése iránt, és csak azután állapították volna meg a relácziót, nem akkor következett volna-e be tényleg a legnagyobb ázsiótázs? (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Méltóztassanak csak vissza­emlékezni, hogy a mikor még csak a valuta­rendezés hire közeledett, máris milyen ázsió­tage fejlődött ki a hazai és külföldi tőzsdéken. (Ljaz! Úgy van! a jobboldalon.) Ha már most nem éveken keresztül és nem a legnagyobb körültekintés mellett folyt volna az aranybeszerzés mívelete, hanem hirtelenében és azon kilátással, hogy ha majd azon mívelet be is lesz fejezve, akkor fog megállapíttatni a reláczió: kérdem, vájjon nem a legvadabb, nem a legmerészebb, lehet mondaui, legkicsapongóbb spekuláczió indult volna-e meg az arany tekin­tetében a tőzsdéken, és nem jutottunk volna-e abba a helyzetbe, hogy egyáltalában nem tudtuk volna igazságos mértékben megállapítani a relácziót? (Helyeslés a jobboldalon.) De azzal szemben, a mit a t. képviselő úr említett, hogy a kormányok nem egyöntetüleg jártak el az arany beszerzésénél, én csak azt tudom, hogy a kormányok nem egyszerre és nem egyféle módon szerezték be az aranyat; de vájjon akkor, t. ház, a midőn ily nagy mennyi­ségek beszerzéséről van szó, nem méltóztatik-e hinni a t. képviselő úr, hogy ha két kormány egyszerre és ugyanegy módon akarta volna ezen nagy aranymennyiséget beszerezni, nem emel­kedett volna e az arany ára sokkal nagyobb mértékben, mint a hogyan tényleg történt, a midőn két évi időköz alatt a létező készletek legnagyobb kíméletével történt a beszerzés? (Helyeslés a jobboldalon.) Én érteném, ha valaki a valutarendezés tekintetében azzal a panaszszal állana elő, hogy a konverziók bizonyos mértékig károsan be­folyásolták a váltóárfolyamot, mert a konverzió­val kapcsolatban tényleg megtörténhetett az, hogy bizonyos része értékpapírjainknak kül­földről hazajött. De még ha megengedném is ezt, azon kérdést kell feltennem, vájjon nem volt e a konverzióra múlhatatlanul szükség, és hogy nem a konverzió-e az, mely nekünk biz­tosította azon jelentékeny többletet, mely az egész világ e'iőtt képesített bennünket arra, hogy valutánkat tényleg fogjuk tudni rendezni? Vájjon képzelhető-e a valntarendezés másként, mint állandó és nagy feleslegekkel és rendezett financziákkal? Hogyha pedig ez így van, akkor azt hiszem, hogy oly művelet, a mely az állam­financziäkat rendezi, s a mely az államot azon helyzetbe hozza, hogy azon többkiadást, melyet a valutarendezés maga után von, biztosan tudja rendezni, még akkor is végre kell hajtani, hogyha netalán ezen művelet által a váltó árfolyama emelkedett is. Én azt hiszem, t. ház, hogy ezen kérdéssel nem foglalkoztunk azzal az elfogulatlansággal, melyet az nagy fontosságánál fogva megérdemel, hanem különösen csak azon szempontot néztük, hogy a kormányt ezen a téren miért lehet hibáz­tatni s miért nem, és nem voltunk elég figye­lemmel a gazdasági életnek összes tüneteire, pedig én azt hiszem, hogy ebben az országban, a hol még olyan kevesen foglalkoznak a valuta kérdésével, és a hol azért annak a fontosságát talán senki sem tagadhatja, nem egészen hasz­nosabb munkát végzett volna az, a ki nemcsak a kormánynak a tevékenységét figyelte volna meg ezen a téren, hanem figyelmét kiterjesz­tette volna egyáltalán az összes gazdasági életre, mert méltóztassanak megengedni, ha én szemben azokkal, a miket ezen a téren hallottam, azt hiszem, hogy magában a gazdasági életben is történtek oly változások, a melyek károsan be­folyásolhatták |a váltóárfolyamot, és ha meg méltóztatnak engedni, hogy egy pillanatra erre nézve kikérjem figyelmüket, igen röviden el­mondom, hogy nézetem szerint váltóárfolya­munknak rosszabbodását és a diszázsiónak emel­kedését egy bizonyos időben miféle más körülményeknek tulajdonítom, a melyek e házban még egyáltalán érintve — tudtommal —nem voltak. (Halljuk!) T. ház! Azt hiszem, egy elemi igaz­ság, ha azt mondom, hogy minden oly transz^ akczió, a melyek által hazai tőkék külföldre vándorolnak, kell, hogy károsan alteráija a váltó­árfolyamot; hasonlóképen ép oly elemi igazság az, hogy a gazdasági életnek minden oly maga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom