Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-432

Sí432. országos ülés 1895. február 16-án, szombaton. tartása, a mely megakadályozza a külföldi tökéknek a beözönlését, szintén okvetlenül olyan, a mely csak kedvezőtlenül befolyásolhatja a váltóárfolyamot; és azt hiszem, tnind a kettőre volt példa a mi gazdasági életünkben ezen utolsó időben részben a mi hibánkon kivül, de részben igenis a mi hibánkból, és épen ez az, a miért kötelességemnek tartom a t. háznak a figyelmét erre a körülményre felhívni. (Halljuk.' Halljuk!) Nemzetek és nemzetek között az értékcserének minden formáját megállapítani, méltóztatnak tudni, nem lehet. A mire nekünk adataink vannak, az egyszerűen árúforgalmi statisztika, a mely az összes értékeserének országok és országok között csak egy töredékét t

képezi. Mindazok az értékek, a melyek akár fizetésképen, akár befektetésképen, akár kamatvisszatolásképen, egyik vagy másik országból kimennek, azok a mi apprecziácziónkon kivííl esnek, azokat számszerűen meghatározni nem lehet, de igenis érezzük a hatásukat a váltó árfolyamnak az alakulásában. És ha a mi váltóárfolyamunk kedvezőtlenül alakúit, ha a diszázsió, különösen a múlt év vége felé, oly magaslatot ért el, ne méltóztassék azt azoknak ti körülményeknek tulajdonítani, a melyeket itt fel méltóztattak hozni, hanem méltóztassék első sorban annak a nagy ellenszenvnek is tulajdonítani, a mely különösen bimettallikus, és ezüstbarát körökben a mi valutarendezésünk ellen nyilvánult, és a mely különösen Németországban a mi állampapírjainknak a hitelét akkor alapjában igyekezett megtámadni. Mi volt az eredménye ennek a támadásnak? Ennek az eredménye az volt, t. ház, hogy akkor nagy mennyiségű állampapír a külföldről Ausztriába és Magyarországba visszavándorolt. És már most kérdem, egy ilyen esetben, midőn nagy összegű állampapírok jönnek külföldről vissza, vájjon miféle eshetőségek lehetségesek ? Nézetem szerint csak kettő. Vagy az történik, hogy az az ország, mely külföldről papírjait visszakapja, tényleg megvásárolja azokat, és annak következtében kell, hogy tőke abból az országból kivándoroljon, tehát kell, hogy az ő váltóárfolyama kedvezőtlenebbül alakuljon, és diszázsiója nagyobbodjék, de ezzel eléri azt, hogy államának a hitelét szilárdította és fentartotta; vagy pedig fogja követni a másik módot, azt tudniillik, hogy nem ad többet az 6' papírjaiért, mint a külföld, visszautasítja azokat; akkor ugyan tőke az országból nem vándorol ki, a váltó árfolyama nem lesz kedvezőtlenebb, de meg fog rendülni az ő állami hitele, a minek azután később még szomorúbb árát fogja megadni. Abban az időben úgy Ausztriában, mint Magyarországon azt lehet mondani, hogy a gazdasági társadalom helyesen cselekedett, midőn a külföldről beözönlött állampapírokért nagyobb árt fizetett, mint a minő akkor külföldön azon papírokért el volt érhető. Ezzel, megengedem, múlólag kedvezőtlenül befolyásolta az árfolyamot, de megerősítette a hitelt a mi állami financziáinknak és a mi társadalmunk megerősödése iránt, és a mikor ezt tette, daczára annak, hogy a váltóárfolyam kedvezőtlenebbül alakúit, azt hiszem, valóban nagy és fontos szolgálatokat tett úgy az államnak, mint a mezőgazdaságnak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De a mint elismerem társadalmunknak ezt a helyes eljárását, van egy, — és ez az, a miért különösen bátorkodtam a t. ház figyelmét kikérni, — volt a mi gazdasági társadalmunknak egy eljárása, a melyet nem lehet helyeselni, s a melynek, nézetem szerint, igen nagy részes volt abban, hogy a diszázsió kedvezőt lenül alakúit. Azt hiszem, kevés országban van meg az a nagy pesszimizmus a valuta rendezése iránt, mint nálunk; mindazonáltal a mi végletekre hajló temperamentumunk mellett akkor, a midőn a valuta-íörvéuyek életbe léptek, helyesebben mondva megalkottattak, egyszerre egy olyan vérmes reménység kapott lábra ebben az országban, és igyekezett mindenki, kicsi úgy, mint nagytőkés, egyesek úgy, miut intézetek előre eszkomptálni a már tényleg megalkotott valutát, és mindenki a lehető legolcsóbb kamatot követelte. Méltóztassanak csak visszaemlékezni, mi történt 1893. folyamán? A budapesti pénzintézetek összejöttek és a nagyobb takarékpénztárak egynek kivételével elhatározták, hogy a betéti kamatot három leszállítják százalékra. Már most kérdem, hogy egy olyan országban, a mely most akarja a valutát rendezni, a mely különben is külföldi tőkére szorul, nem volt-e nagy hiba olyan vérmes reményeket táplálni, és már akkor eszkomptálni akarni a valuta tényleges rendezését? Azóta kigyógyultunk abból, a pesti pénzintézetek visszatértek arra, íiogy nem 3°/o-ot fizetnek a betétek után. De ennek az elhatározásnak akkor kétségtelenül meg volt az a hatása, hogy az idegen tőke nem azzal a nagy előszeretettel fordult hozzánk, mert nem találta azt a kedvező elhelyezést, mint régebben. És ennek a kiábrándító hatása igen sokáig meg volt és kedvezőtlenül hatott, mert később, daczára annak, hogy a helyzet javult, és idehaza a pénzpiacz kijózanodott, és a kamatláb rezonábilis magasságra emelkedett, s igen kifizette volna magát a pesti pénzintézeteknek, ha külföldi tökét hasznosítanak, a legtöbb ezt tenni nem merte, mert félt, hogy kamatnyereségét elveszít-