Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

7 fi 431. országos ülés 1885. február 15-én, pénteken. árát, hanem veszünk például egy 8—9 forint közötti árt, akkor méltóztassanak tekintetbe venni, hogy az ország egy nagy részének lakóira és azokra nézve, a kik ma a sót kedvezményes áron, négy forint ötven krajczáron kapják, igeu terhelő intézkedés, és igen nagy igazságtalanság lenne, ha négy forint helyett nyolcz forintot lennének kénytelenek fizetni a sóért. Miután pedig, t. ház, kedvezményes sóárban részestíl Liptó-, Túróezmegye lakossága, ebben részesül egész Marmaros, ilyenben részesül Erdély, ilyen sót élvez Horvátország egyrésze, a katonai határőrvidék, ... (Felkiáltások a szélsőbalon; Miért ? A magyar Alfödnek nem adnak !) Thaly Kálmán : Csak a tótoknak adnak ! Lukács László pénzügyminiszter:.. azt hiszem, ezekre nézve egyáltalán nem lenne méltányos intézkedés a sóárak emelése. Megjegyzem különben, hogy a sóárak egyenlősítését majdnem lehetetlenné teszi még az a körülmény is, hogy nálunk a szállítási költségek igen különbözők, mintán a sót különböző pontokon kell elárusítani. Azt pedig, hogy az ország minden pontján egyenlő legyen a szállítási költség, keresztülvinni nem lehet. Ez az oka, t. ház, hogy ezt a határozati javaslatot legnagyobb sajnálatomra szintén nem tartom elfogadhatónak. (Helyeslés jobbfelől.) Kötelességem azonban ez alkalommal a marhasó kérdésében is nyilatkozni, habár erre nem hivattam fel. (Halljuk! Halljak!) Nem akarok, t. ház, azon argumentumok felsorolásába bocsátkozni, a melyek az eddigi kormányt gátolták abban, hogy a marhasó kérdésében kedvező állást nem foglalt el. Ismeretes a t. ház előtt, hogy ezen argumentumok főleg abban vonhatók össze, hogy olcsó marhasó forgalomba hozatala a szegényebb osztályokra, tehát azokra, a melyek leginkább rá vannak szorulva, oly csekély előnynyel jár, hogy az egyáltalán nincs arányban azzal a kárral, a melyet az államkincstárnak a csempészet lehetővé tétele következtében okoz. Ki lett számítva, t. ház, hogy alapúi a maximális fogyasztást véve, azon adatok szerint, melyeket az erdélyi gazdasági egyesület szolgáltatott egy olyan gazdának, kinek van két ökre, egy tehene, két lova, négy juha és két sertése, és azokat a legnagyobb mennyiségű sóval látja el, mely ily czélokra használtatik, körülbelül ötven kilogramm sóra volna szüksége. Ha pedig a marhasónak ára. úgy, a minő az Ausztriában van, öt krajczárban állapíttatik meg kilogrammonkiut, nagyon könnyű kiszámítani, hogy ha még a kezelési költségeket elejtjük is, mely ma fizettetik a só után, még akkor is két forint néhány krajezár azon összeg, mely egy esztendőben megtakarításként i jelentkezik ilyen gazdánál, a ki nem tartozik a legszegényebbek közé. Azonban, t. ház, időközben megtörtént, hogy Ausztriában egy törvény alkottatott olcsó marhasó forgalomba hozatala tárgyában. Megalkottatott 1893. év végén, életbeléptettetett 1894. január 1-én, és effektuáltatni megkezdetett 1894. február 1-én, tehát körülbelül majdnem egy évi tapasztalataink vannak már az 1894. év végéig ezen törvény hatásáról. A törvény úgy volt kontemplálva, hogy 500.000 métermázsa sónak marhasó ezímén eladása engedélyeztetett a kormánynak olcsó áron. Az összeírás, a mely az ausztriai marhaállományról készíttetett, azt mutatta ki, hogy ha nyolcz, illetőleg négy és két kilogramm só számíttatik egy felnőtt vagy fiatalabb kis-marha részére, akkor az egész mennyiség, meíy szükségeltetni fog, az ausztriai marhaállománynak megfelelőleg tenni fog 300.000 métermázsát egy évben. Az eredmény nagyon meglepő volt, a mennyiben az év végén konstatáltatott, hogy olcsó marhasó ezímén az év végéig 80.000 métermázsa vétetett igénybe, tehát egy hatoda sem azon mennyiségnek, melyre a törvény a kormányt felhatalmazta, és körülbelül egy negyede annak a mennyiségnek, a mennyit igénybe kellett volna venniök, ha a gazdák ezen kedvezményt igénybe akarták volna venni. Ez csakugyan nem valami biztató előjel ezen kérdés fölvételére. (Halljuk! Halljuk!) Mindazonáltal, t. ház, én egyáltalán nem akarok elzárkózni ezen kérdés fontossága elől, és mert az eddigi adatokat nem tartom elégségeseknek arra, hogy ezen kérdés felett véglegesen ítélhessek, s minthogy meg vagyok győződve arról is, hogy ha sikerül gazdáinkat ahhoz szoktatni, hogy marháikat kellő mennyiségű sóval lássák el, ez sok állati betegségnek kitörését vagy terjedését lesz képes megakadályozni: annyira fontosnak tartom ezen kérdést, hogy egyáltalán nem kívánok abban ez alkalommal végleges álláspontot elfoglalni, hanem arra, kérem a t. házat, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezt a kérdést Ausztriában a legnagyobb figyelemmel kisérjem, és a mennyiben a mi viszonyaink közt lehet valamit tenni ez ügyben, kötelességemnek tartom a t. házuak javaslatot és előterjesztést tenni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Visontai t. képviselő űr egy határozati javaslatot nyújtott be, melyben utasíttatni kívánja a kormányt, hogy a tőzsdejáték korlátozása és a budapesti árú- és értéktőzsde illetékességi és hatáskörének megszorítása iránt tegye meg az intézkedéseket. Hát én igen sajnálom, hogy a t. képviselő úr nem azon tárczáknál hozta fel ezen határo-