Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

431. országos ülés 1895. február 15-én, pénteken. 7 \ hátrányba ne jusson Becsesei szemben, és hogy maguk a szolid üzletek meg ne akadályoztassanak, meg ne béníttassanak. Mert hiszen ne méltóztassanak feledni, hogy a mai korszakban akármilyen nagy kifogásai is lehetnek ellene, a mint tényleg vannak is ezen intézmény ellen, ez egy malum necessarium oly időben, midőn száz és száz milliónyi üzleteket kell létrehoznia magának az államnak, mert e nélkül nem lehetne sem a rentéket, sem más nagyobb műveletet létrehozni. Ez tehát egy malum necessarinm; de ebből nem következik az, hogy kedvezményekben részesítsük minden más üzleti ággal szemben. Igaz, hogy a tőzsdeadó sehol valami fényes pénzügyi eredményt nem szült, de mindenesetre elegendő eredményt mutat arra, hogy Magyarországon ne mondjunk le róla. Francziaországban 1881-tői tavalyig másfél millió frankról kilencz és fél, körülbelül tebát tíz millióra emelkedett a tőzsdeadó. Sokkal nagyobb emelkedés van még Németországban. Igen gyönge volt az eredmény Olaszországban, a mi talán megmagyarázható onnnan, hogy egyik-másik országban nem annyira fejlődött ki a tőzsdei élet. Németországban nagy tőzsde van. Maga a párisi tőzsde oly óriási intézmény, mely versenyez három más országnak összes tőzsdéjével. Szerintem, t ház, mindenesetre igazságos, méltányos, hogy ezen ága a gazdasági életnek akkor, midőn mindent megadóztatunk, adóztatás nélkül ne maradjon. Hogy milyen rendszerhez fog nyúlni a t. pénzügyminiszter úr, igen természetesen, ez komoly megfontolás dolga, mert hiszen minden országban más-más rendszer van alkalmazva. De, hogy visszariadnia a t. kormánynak és a í. szabadelvű pártnak sem szabad ettől az eszmétől, arra nézve megnyugvást találok, és még inkább kell, hogy megnyugvást találjanak önök abban, hogy önöknek egyik jeles nemzetgazdásza, a volt államtitkár, — Matlekovits Sándor képviselő úr, — a múlt év végén egy felolvasást tartott az országos iparegyesűíetben, a melyben kijelentette, hogy daczára annak, hogy a tudomány szempontjából egészen definiálni nem lehet a tőzsdeadót, mindazáltal azt behozhatónak és behozandónak ismerte. Ez igen érdekes tanulmány, ajánlom a t. pénzügyminiszter úr szíves figyelmébe. Hátra van még az utolsó politikai szempontból a legfontosabb határozati javaslat, melyet Molnár József t. barátom és képviselőtársam nyújtott be a miniszteri nyugdíjakra nézve. Itt mindenekelőtt engedelmet kérek a t, pénzügyminiszter úrtól, a ki tévedett, mikor csodálkozását fejezte ki a felett, hogy épen erről az oldalról jön egy ilyen indítvány. Engedelmet kérek, de nézetem szerint akkor kellett volna a t. miniszter úrnak csodálkoznia, ha nem erről az oldalról jött volna, mert ne méltóztassék feledni, hogy mi 1885-ben, midőn ezen törvény törvényjavaslat alakjában a ház előtt feküdt, azt a legerélyesebben megtámadtuk. (Úgy van! balfelöl) Padig akkor is ismertük azokat a demokratikus indokokat, melyekhez sok oldalról a mellett felhozni szoktak. Elleneztük azt különösen egy szempontból, mely előttem ma is mérvadó, s ez az a szempont, hogy nem szabad a miniszteri állást tisztviselői állássá degradálni. Az a miniszter, a ki magát államtisztviselőnek tekinti, abban a perezbeu megszűnt miniszter lenni. A miniszter eszményi dolog keresztülvitelére vállalkozót; ő egy politikai eszmének, egy politikai elvnek megvalósítására törekszik. Ez az ő feladata, s a mikor ezt keresztülvitte, befejezte feladatát, és nyugodt lelkiismerettel vonulhat vissza. Nem szabad tehát sem őt, sem a majdnem miniszteri misszióval bíró államtitkárt összehasonlítani az állami tisztviselővel. Megvallom, hogy máskép áll a dolog a főispánokra nézve. Igaz, hogy nagyon helytelen ezeknek a nyugdíjazása is, de fájdalom, nem lehet tagadni, hogy a főispán a mi törvényeink szerint máris teljesen ki lett vetkőztetve lábból a természetéből, melylyel az ősi magyar alkotmányban birt. A főispán dignitárius volt hajdanában ; önök pedig csakugyan tisztviselővé, (Felkiáltások a szélsőbalon: Kortesvezérré!) vagy hogy a törvény szavaival éljek, a kormány bizalmi férfiává tették. Én nem tagadom, hogy a főispán ezen minőségében olyan kemény, és kegyetlen munkát végez,, hogy ő méltán tarthat igényt a nyugdíjra. Részünkről, a kik az adminisztráczió terén az abszolút önkormányzati rendszer alapján állunk, a kik a főispánban sem akarunk egyebet látni, mint politikai főnökét, vezérét a megyének, mi őt,

1 a rendes állami tisztviselők sorába nem iktathatjuk, a miért teljesen hozzájárulok a javaslat azon részéhez, hogy úgy a miniszter mint az államtitkár és a főispán nyugdíja teljesen töröltessék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Azt mondta az igen t. miniszter úr, hogy ezt a demokráczia szempontjából kell fentartani, hogy lehetővé tétessék a szegény embernek is, hogy esetleg miniszterré lehessen. Hát nemcsak mi vagyunk demokraták a világon, hanem vannak más demokratikus országok is. Olaszország eléggé demokratikus, Francziaország, pedig feltétlenül az, és még sincs miniszteri nyugdíjok. És mit látunk ezen kivűl? Azt, hogy épen azon országban, a melyre nem lehet ráfogni, hogy a demokratizmus képezi főjellegét: Angliában van nyugdíj. Megvallom, hogyha nálunk a miniszteri nyugdíjazás eszméje — ha lehet annak nevezni — xígy fejlődött volna,