Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-431
gg 4H. országos filés 1895. Akár tavaly, akár az idén kezdtük volna meg a függő adósságok beváltását, az magára a valutarendezés kérdésére jelentőséggel nem bír. Mert a kész fizetések felvételekori beváltás telitette volna aranynyal a forgalmat, és a függő adósságok ugyanakkori beváltása nemcsak a proezesszust meg nem zavarta, hanem lehetőleg elősegítette volna. De nem is azért váltatnak be a függő államadósságok, hanem azért, hogy a függő adósságok egy része ezüstpénzzel legyen visszafizethető, és legalább annak ezen része értékesíttessék. Egyszóval a mi a valutarendezés kérdésében eddigelé történt, ax nemcsak azt nem mutatja, hogy ezen műveletnek az a tervszerűsége, a mely a konczepczióhoz volt kötve, valósult meg, de sőt azt mutatja, hogy a valuta rendezés lényeges akadályokba ütközött, és pedig kivált annak kitolását czélzó akadályokba; másodszor mutatja, hogy az elkövetett hibák árát az ország busásan megfizeti. Wekerle Sándor: Micsoda hibák? Horánszky Nándor: Két hiba kivettetett el, nem a konczepczió lényegében, hanem a keresztülvitel módozataiban: először, hogy a reláczió megállapíttatott, mielőtt az aranybeszerzés biztosítva lett volna; másodszor, hogy a magyar kormány semmiféle biztosítékot nem szerzett arra nézve, hogy az osztrák kormány vele párhuzamosan ugyanazon lépésben fog haladni, s az egyik a másik akezióját meg nem csorbítja. Ez előrelátás hiánya volt, s ezt megfizetjük először az ázsióval, másodszor azon interkaláris kamatokkal, melyeket a beszerzett, s most a kincstárban, vagy a bankban jövedelem nélkül pangó aranyakon veszítünk. (Helyeslés balfelől.) Erre tehát hímet varrni egyáltalán nem lehet. Nem akarok hosszasan foglalkozni a vita folyamén benyújtott határozati javaslatokkal. Ezek közül különösen méltánylom Bornemisza Lajos képviselő úrét. Maga a gondolat helyes, ha nem is azon dimenzióban, s kétségtelen, hogy e téren valamit tenni kell. Azt hiszem, nem járna pénzügyi hátránynyal sem, ha e részben valami segítséget nyújtanánk, mert ha a só árát leszállítjuk, nő a fogyasztás, s így majd megtérül az ár csökkentéséből esetleg előálló veszteség. De ha járna is ez némi vszteséggel, akkor is pártolnám humanisztikus, közegészségügyi 8 azon szempontból is, hogy ne mindig azon osztályokat nyomjuk, melyek úgy is sok terhet viselnek, hanem e helyett inkább igyekezzünk más forrásokat nyitni. (Helyeslés halfelöl.) Pártolom Molnár József képviselő úr indítványát is, mely a miniszteri, államtitkári és főispáni nyugdíjakra vonatkozik. (Helyeslés balfelől.) Nem szólok arról, hogy a törvény mily irányban módosíttassák, de hogy módosítására szükség van, azt már maga az is mutatja, hogy eliruár 15-én, pénteken. a miniszteri nyugdíjra vonatkozó rendelkezések magyarázatában lényeges eltérés van. Némelyek ugyanis azt vélik, hogy egy miniszternek legalább három évig kell szolgálnia, hogy nyugdíja a magasabb összeg alapján számíttassék; holott a gyakorlatban úgy áll a dolog, hogyha valaki már más állásban szolgált, s azután csak egy napig is miniszter, már a miniszteri fizetés alapján kapja a nyugdíját. De nemcsak a magyarázat szempontjából helyeslem a törvény revizióját, hanem elvileg is. S e részben ugyanazon alapon állok, a melyen Herman Ottó t. képviselőtársam; azin tudniillik, hogy akár miniszteri, akár nem miniszteri nyugdíjnál az alapfeltételt a munkaképesség megcsökkenése képezze. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső báloldalon.) Ezen az alapon lehet alkudni, — az én felfogásomat értem, — de másképen én ezt a nyugdíjat másnak, mint prémiumnak nem tartora. (Igás! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azután ne hivatkozzék nekem senki a demokracziára. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Én, t. ház, oly demokratát, kinek az állam azért ad, viszonyítva az állam pénzügyeihez, fényes dotácziót, hogy mint arisztokrata éljen, nem tartom demokratának. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én is kénytelen vagyok ezt a szót használni, nem más ez, mint hipokrizis, (Igaz! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) Mert mikor az egyik azt mondja, hogy »a demokraeziának a szempontja az, a mely szükségessé teszi a nyugdíjat azért, hogy ezen álláshoz minden szegény emberhozzáférhessen«, a másikpedig azt mondja: »igénybeveszem ezt a nagy nyugdíjat, azért, mert nem akarom kompromittálni azt a szegény demokratát az által, hogy azt el nem fogadom,« (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) ez valóban hipokrizis. Elismerem, hogy sokkal kényelmesebb demokratának lenni, mint »Excellenc-Herr«, mint sampänyer-fogyasztó, mint bok-szivart szívó: mintsem esetleg visszatérni a munkához, a demokraczia azon alaptételéhez, hogy mindenki, a ki dolgozni tud, érvényesítse magát munka által. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez a két fogalom: demokráczia és munka, egymástól elválaszthatatlan. (Igás! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon ) Ha valakinek a miniszteri székből derogál visszamenni akár az ügyvédi asztalhoz, akár az orvosi asztalhoz, akár a tanári, akármiféle más foglalkozáshoz, melyet betölteni tud és képes is, sőt melynek betöltése azért is kívánatos, mert oda a nagyobb erő mellett még nagyobb tekintélyt is visz, a mi még hatályosabban szolgálja az elérendő czélt: (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) akkor a demokráczia árán szabadulni a munkától (Igaz! Úgy van! a bal- és
