Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

4*1. országos ülés 1895. február 15-én, pénteken. g5 Tény az, hogy a bankkérdés megoldását szoros összefüggésbe hozni azzal a szereppel, melyre az osztrák-magyar bank a valutarendezés kérdésénél hivatva, utalva van, nem a legszerencsésebb dolog. Mert vagy egyiknek kell szenvedni, vagy a másiknak. A kettőt együtt, hogy az országnak minden irányban való érdeke megoltalmazva legyen, kielégíteni alig lehet. Meg kellett volna oldani, vagy a bank kérdést megelőzőleg, tekintet nélkül a valutarendezés kérdésében elfoglalandó szerepére a banknak, vagy megfordítva, és ez lett volna a helyesebb. Az osztrák-magyar banknak a valuta rendezésében partiezipáczióját a bankszabadalom lejárta előtt is, preezizirozni és igénybe venni kellett volna; de a két kérdést egymással összeköttetésbe hozni, nem tartom szerencsésnek. Mert félek, hogy annak idején, midőn az erre vonatkozó javaslatok a ház előtt fognak feküdni, konstatálni fogjuk, hogy ezen kérdéseknek együttes megoldása vagy az egyik, vagy a másik törekvésnek válik a hátrányára. De bármikép álljon a kérdés, azt gondolom, hogy a valutarendezés kérdése nincs abban a stádiumban, hogy a miniszter úr azt mondhatná, hogy ráfogás minden olyan feltevés, vagy minden olyan hirdetés, mintha a valutarendezés kérdése megakadt volna. Ha a t. miniszter űr ahhoz a szóhoz, hogy megakadt, fűzi a maga felfogását, abban konczedálok. Miért"? Egyszerűen azért, mert a valutarendezésnek be kell következnie, annak be kell fejeződnie. A kérdés csak az, hogy mikor fog az történni, és épen a lassúság a baj. Mert, t. ház, azt az ázsióterhet viselni mindaddig, míg a valutarendezés kérdése meg fog oldatni, a mely ázsióterhet épen az elkövetett hibák következtében vagyunk kénytelenek viselni, azt gondolom, nem válik magának a műveletnek előnyére. Mert, t. ház, ki érti azt meg, hogy valakinek az ő 84 aranykrajczárja, négy krajczárral vagy hárommal, vagy annyival, a mennyit azon műveletnek nem helyes keresztülvitelénél fogva fizet, kevesebbet érjen, vagyis az ország lakói valutaszabályozási adót fizessenek? Pedig az ázsió a pénzértékének leszállításával jár. Ám méltóztassanak ennek eredményét megnézni az internaezionális forgalom végösszegében, és látni fogják, hogy ez bizony nagy összegre rúg. Megkisérlette a t. pénzügyminiszter úr bennünket megvigasztalni két dologgal. Az egyikben azt mondja, hogy Németország 1873-ban alkotta meg ezen törvényt, mely a németországi valntarendezésnek nem zárköve, hanem mégis alapköve volt, — gondolom, az 1871-iki törvényt azért hagyta figyelmen kivííl, mert az csak a pénzrendszert állapította meg, — és ime a kuráns ezüstpénz sorsa még ma is függőben van, tehát a valutarendezés KÉPVH NAPLÓ. 1892—97. XXII KÖTET. nincsen befejezve, már pedig ki mondhatná, úgymond, hogy Németországban a valutarendezés nem sikerült. Bocsánat, de ez összefüggésben sem áll a dologgal. Németországnak valutája rendezve van, s rendezve lett abban a pillanatban, a mint kész fizetéseit felvette. Hogy annak Schönheits-Fehlerje, hogy ezüst kuranspénz van, ez semmi "néven nevezendő jelentőséggel nem bir, de nem is birhat. Miért? Mert először a német forgalom telítve van aranypénzzel annyira, hogy a kurans-pénznek sorsa, rendeltetése egyáltalán nem zavarhatja meg az aranypénz forgalmát. De másodszor azért sem, mert Németország vezető ország Európában, és körülbelül az egész világon is olyan diszponáló ország, a mely, ha baja is keletkeznék, maga gyógyítja meg, holott megfordítva mi ezen a téren nem vezető ország vagyunk, hanem nagyon vigyáznunk kell, hogy olyan eljárást ne kövessünk, a mely épen ezen országokkal szemben az aranyforgalmat megzavarja. Vagy talán azt hiszi a miniszter úr, hogy a kurans-pénznek sorsa ott, mint baj valahaiéi fog vettetni? Naiv gondolat. Nem fog felvettetni azért, mert az aranyforgalmat nem zavarja; másodszor, mert Németországban azon törekvések, a melyek még mindig bimetallisztikus természetűek, olyanok, a melyeknek semmi olyas pénzrendszerből származó alapjuk nincs, a melyeknél fogva a kérdés elementáris erejénél fogva tolulna előtérbe. Ez az ottani agráriusok kérdése? Az nevezetesen, hogy a súlyos aranynyal eladósodott birtokokat egyrészt könnyű ezüsttel tehermentesítsék, másrészt, hogy szaporítsák a pénzmennyiséget, mert részben ebben találják az orvosságot az agrárbajokra. Itt van Amerika példája. A legutóbbi események mutatják, hogy Amerikában, a hol az ezüst rehabilitácziójára óriási erőfeszítések tétettek, hogy mily módon és mily áron, arra nem akarok utalni, mert nem tartozik ide, hogy azt vizsgáljuk, vájjon milyen eszközökkel jött az létre. És ime, a törekvés teljesen csütörtököt mondott, nemcsak, de egyfelől az északamerikai államok kénytelenek lehetőleg óriási áldozatok árán az orvosszerekről gondoskodni, másfelől pedig ez a törekvés volt okozója azon gazdasági bajoknak, amelyek Amerikában bekor étkeztek, és a melyek szoros összefüggésben vannak azon pénzrendszerrel, a melyek maguk után vonták úgy a republikánusok, mint a demokraták azon ballépését, a mely úgy oldotta meg az ezüstkérdést, a mint megoldotta. Ilyennel tehát ne méltóztassék bennünket vigasztalni. Azzal se méltóztassék vigasztalni, hogy a függő adósságok egy része már beváltatott, vagy hogy ezen beváltási proczesszus legközelebb bevégzetté válik. Mert kérdem, hogy a valutarendezés keresztülvitelére milyen jelentőséggel bir ez ? Abszolúte semmivel. 9