Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

62 481. orimágos Kló* IMS; febrair lő-é«, piftteke*. oldja-e meg a szeszmonopólium kérdését, mielőtt az a határidő lejár, a mely határidőhöz a kizárólagosság kötve van. (Halljuk!) Ha egy ily ideiglenes intézkedésnek az eshetősége fenforogna, akkor én megfontolás végett a t. pénzügyminiszter úr figyelmébe egy pár momentumot volnék bátor ajánlani. (Halljuk!) Én tudniillik abban a véleményben vagyok, és ez kalkulativ alapon nyugszik, hogy ez az ideiglenes segítség csökkenteni fogja lényegesen, legalább arra az időre, a míg a monopólium életbe lép, az ország bevételeit; mert nem hiszem, hogy a szeszfogyasztási adó, a szeszitaladó, és az italmérési adó együttesen kihozza azt a végösszeget, a mit ma a kizárólagosság alapján álló bérlet az állam számára eddig biztosított. Ezt én tisztán lehetetlennek tartom. Miért, t. képviselőház? (Halljuk!) Miben állott ma a szeszitalmérési adónak nagy jövedelme? A kizárólagosság tényében. (Úgy van! balfelöl.) Kihúzták a többletet a publikumon, és mert ott kihúzhatták, haszonbér czímén az állam számára is többet juttattak. Ha most már tisztán a legális térre megy vissza a jövedelem, visszamegy egyfelől az adótételek terére, másfelől az illeték terére, lehetetlennek tartom, hogy ez rezultálja azt a jövedelmet, melyet az állam eddig- élvezett. Miután pedig én az állam jövedelmét csonkítani nem akarom, tehát ezt egy olyan mozzanatnak tartom, melyet a t. miniszter úrnak szives figyelmébe kell ajánlanom. Egy másik mozzanat, t. képviselőház, az, hogy én ma nem birom megmérni, és ezért nem is volnék hajlandó egy ilyen ideiglenes intézkedésbe nyugodtan beleugrani, hogy a két adónem összecsapása milyen befolyással lesz magukra a szeszárakra. Mert az tiszta sor, hogy mentől inkább van közteherrel sújtva valamely produktum, azt az illegális többletet, a melyre utóvégre legálisan törekszik mindenki, hogyha üzletet köt, rendszerint azon veszi meg, a kitől vásárol, alkuszik, nem pedig attól, a kivel nem alkudhatik, tudniillik az államtól. Attól tartok tehát, hogy ilyen intézkedések lényegesen befolyásolni fogják a szeszárakat, melyek ma a szesztermelés egyik főbaját képezik. Azután, t. ház, kifejlődhetik egy nagy konkurrenezia is. A kizárólagosság jogával legalább körülhatárolhatta a volt államkormány a fogyasztási területet. Ha tehát ezután a fogyasztási terület valamely körűlhatárolási intézkedésnek hatalma alatt nem áll, tartok tőle, hogy a csempészet nagy mérveket fog ölteni, mert hisz ez a kizárólagosság igénybevétele — legalább az utóbbi időkben, tudniillik a t. volt pénzügyminiszter úr nyilatkozata szerint is — miben lelte indokolását? Abban, hogy biztosítani akarta a magyar állam területe számára a szeszfogyasztást. Ha tehát a kizárólagosság köteléke felbomlik, világos, hogy ez az indok megszűnt, és bekövetkezik az a baj és veszedelem, melylyel szemben behozatott a kizárólagosság. Azt sem szabad figyelmen kivűl hagyni, hogy a konkurrenczia e téren — a termelés érdekét véve figyelembe — mindig veszélyesebben nyilvánulhat és fejlődhetik. Mert meglehet, t. ház, hogy a kisebb adótétel melletti kontingens helyessége mellett is a kisebb szeszgyárak elpusztulnak, mert a hatalmasabbak a gyengébbekkel szemben olcsóbban adhatják a szeszt, és míg egyik mindent eladhat, a másiknak minden a nyakán marad, és nem érjük el azt a czélt, hogy a közjövedelem fentartása mellett a termelés érdekeire is figyelemmel leszünk, mely szintén igen nagy érdek, főleg a mezőgazdaság érdekeivel kapcsolatban. Hát, t. ház, magam is azt tartom, hogy mindezen szempontokkal szemben csak egy segítség van, igen sajnálom, hogy e kérdésben Ugron Gábor t. barátom felfogásától el kell térnem; ez a monopólium helyes alakban való megvalósítása. Én, t. ház, a monopóliumoknak általában barátja nem vagyok semmiféle terén, ezen a terén sem. Hiszen sok intézmény van az állam életében, a minek barátai nem vagyunk, de a melyet a gyakorlatban mégis elfogadunk, mert lehetetlen előlük kitérni az állam súlyosabb károsodása nélkül. Ki a barátja ebben a házban például a védvámos rendszernek? Én legalább nem hallottam ilyen felszólalást, és mégis kénytelenek vagyunk rátérni, mert ha minden állam elzárkózik, ha minden állam védi a maga területét, minden állam úgy termelésileg, mint alózásilag saját érdekét meg akarja oltalmazni, lehetetlen, hogy akadjon valaki e házban, a ki csakis a magyar államot akarná a princzipium kedvéért kiszolgáltatni az egész világ prédájául. A viszonyok és a körülmények s a betegség kényszerűsége az, a mely bevéteti az emberrel azt az orvosságot is, a melyet különben elutasítana. De mert a helyzet és a viszonyok olyanok, hogy csak azt engedik meg, hogy a nagyobb vagy kisebb rossz közt válaszszunk, a szeszadó tekintetében is, véleményem szerint, a monopólium az egyedüli, a melylyel ez a kérdés szanálható, még pedig úgy pénzügyileg, mint gazdaságilag. Némelyek a szeszmonopóliummal kapcsolatban felvetették a gazdasági szabadság eszméjét. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a termelés szabadsága mégis az a főszempont, melynek itt dominálnia kell. Hát, t. ház, a fenforgó körülmények kö^t ez nem áll. Hisz niiben áll a termelés szabadsága? A termelés szabadságának ethikája az, hogy a termelő megéljen, prosperáljon és ter-