Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-431

430. országos ülés 1895. február 14-én, csütörtökön. 53 hatalmát és működését ebben az irányban is kiterjesztjük, hacsak az nem vezeti a t. pénz­ügyminiszter urat, hogy azt hiszi, hogy a szo­czialisták meg fogják látni, hogy mily rossz a szoczializmus, hogy ha az meg van valósítva, hogy akkor korántsem törődik a polgárok javá­val, hanem csak az államhatalom fiskális érdekét szolgálja ki. Ha ezt a leczkét akarja adni a t. pénzügyminiszter úr, ezt értem; mert ez igen alapos leczke lesz. A költségvetés többi részleteivel foglalkozni nem akarok. Egyszerűen kijelentem még azt, hogy Molnár József t. képviselőtársam határo­sa kormány részéről jelen vannak: B. Bánffy Beeső, Lukács László, Perczel Dezső, Dániel Ernő, Erdély Sándor, Wlassics Gyula, gr. Festetits Andor, Josipovich Imre. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Schóber Ernő' jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat Perczel Dezső, a javaslatok ellen jelentkezőket Bartók Lajos jegyző úr fogja jegyezni. Méltóztassék hitelesítés végett a tegnapi ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Schóber Ernő jegyző (olvassa a február hó 14-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Van valakinek észrevétele a jegyző­könyvre? Ha senkinek nincs, a jegyzőkönyv hitelesítve van. Bejelentem Wlassics Gyula, a Zalavár­megye csáktornyai választókerületben megválasz­tott országgyűlési képviselő megbízó-levelét. (Éljeméi jobbfel'ól.) zati javaslatához hozzájárulok. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: (Csenget.) T. ház! Minthogy még többen vannak felírva, és az idő előrehaladt, holnapra halasztjuk a tanácskozás folytatását. (Helyeslés.) A holnapi ülésnek napirendje már meg van állapítva a ház tegnapelőtti határozatával, tudni­illik először lesznek a bizottsági választások, aztán következik a költségvetés tárgyalásának folyta­tása. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 55 peronkor.) Megvizsgálás és jelentéstétel végett kiada­tik az igazoló állandó bizottságnak. Bemutatom Braun Károly egri lakosnak Szederkényi Nándor képviselő által beadott kér­vényét az általa megvett ingatlan után a kincs­tári illeték kiszabása körűi szenvedett jogsérel­mének orvoslása iránt. Tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a ház kérvényi bizottságának. Egyéb bejelentés, t. ház, az elnökség részé­ről nincs. Következik a napirend első tárgya: t. i. a II. bíráló, a mentelmi, az igazságügyi, a köz­oktatásügyi, a pénzügyi, a földmívelésügyi és a könyvtári bizottságokban hiányzó egy-egy tagnak, továbbá a közigazgatási bizottságban, az országos képviselőválasztások feletti bírásko­dásról szóló törvényjavaslat tárgyalására ki­küldött bizottságban, továbbá az ezredéves ünnep­ségek rendezésére kiküldőt* bizottságban hiányzó két-két tagnak, végül a közigazgatási bírósá­gokról szóló törvényjavaslat tárgyalására kikül­431. ORSZÁGOS ÜLÉS 1895. évi február hó 15-én, pénteken, Szilágyi Dezső elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Wlassics Gyula megbízó-levele. — Kérvény bemutatása. — A II. bíráló, a mentelmi, az igazságügyi, a közoktatásügyi, a pénzügyi, a földmívelésügyi és a könyv­tári bizottságokban hiányzó egy-egy tagnak, továbbá a közigazgatási, az országos képviselő-válasz­tások feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött és az ezredéves ünnepségek rendezésére kiküldött bizottságokban hiányzó két-két tagnak, végűi a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságban hiányzó három tagnak megválasztása. — Lehoczky Vilmos bíráló bizottsági tag eskütétele. — Költségvetés (1895.) részletes tárgyalása, pénz­ügyi tárcza. — Napirend.

Next

/
Oldalképek
Tartalom