Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-447

442 **7. országos ülés 1895. márczius 11-én, hétfőn. Hát, t. ház, gróf Ápponyi Albert beszédjében nincs egy szemernyi államférfiúi gondolat. Már most méltóztassanak ezzel szembeállítani báró Bánffy Dezső miniszterelnök

1 úr beszédét. Nem azt kritizálom én báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr beszédében, a mi nincs benne, (Derültség balfelől.) sem nem azt kritizálom benne, hogy ő nem szónok, tehát nem képes itt szónoki erővel, a beszélő képesség teljes súlyával érvényre juttatni az ő politikai lelki világát. Nem ezt kritizálom én benne; hanem azt, t. ház, hogy nincs beszédében egyetlen egy gondolat, egyetlen egy eszme, mely innen is, túl is egyformán felemelne bennünket, mely azt bizonyítaná, hogy ennek az államférfiúnak agyában gondolatok vannak, melyeknek révén legalább valamely irányban, legalább csak egy lépéssel is előbbre vezetheti a fejlődés útján a nemzetet. Hát, t. ház, azt gondolom, hogy azzal, hogy mi ezt itt kimondjuk, azzal, hogy mi kritikát gyakorolunk a kormány politikája fölött, azzal, hogy báró Bánffy Dezső miniszterelnök urat és Beöthy Algernon t. képviselőtársamat is szembe állítjuk itt ezen az oldalon szereplő nagy politikusokkal és nagy tehetségekkel, azzal mi ennek a parlamentnek a tekintélyét nem járatjuk le. Sőt őszintén és igazán szólva, s önök is hiszik azt, hogy ha pusztán csak báró Bánffy Dezsők seregéből állana a magyar parlament, akkor ennek a parlamentnek, mint parlamentnek, abszolúte nem volna semmi politikai tekintélye. De, t. ház, az uralkodó konfúziónak egy igazán szomorú és megdöbbentő jelensége az is a mai helyzet moralitásában, hogy lapok, melyek az új kormány megjelenésekor azt írták, hogy láttára a karzaton a cziiinderekbe huhogtak az urak, most előállnak, és azt mondják, hogy az ellenzék lejáratja a parlament tekintélyét, mert a kormány eljárását nyilt és tárgyilagos bírálat tárgyává teszi. Teszszük ezt, és most inkább fogjuk tenni, mint eddig, mert ebben a kormányban sem a nemzeti aspirácziók szempontjából, sem az általános körvonalakat véve, programm tekintetében, nincsen egy szemernyi gondolat arra nézve, hogy ez a nemzet válságos helyzetéből kiszabadíttassék, és ha egyebet nem, mint a túloldalnak nemzeti törekvésekkel szemben elfoglalt zárt álláspontját veszem : ez nemcsak jogunkká, hanem kötelességünkké teszi a legerősebb, legkitartóbb, rendületlen harczot folytatni ama kormánynak a megbuktatására, a melynek vezérletében semmi nemzeti irányt nem látunk. (Úgy van! a szélső hal oldalon.) A mi különben a nemzeti szellemet illeti, miután itt benn van szerencsém láthatni gróf Andrássy Gyula képviselő urat; az általa elmondottakra vonatkozólag csak annyit jegyezhetek meg, hogy az a szellem, a melyet ő és társai képviselnek, itt a parlamentben minden időkben képviseletre talált Magyarországban a régi rendi korszakban is. Már 1834-ben gróf Széchenyi István, a kit a magyar állam függetlenségének kivívása érdekében folytatott harczokban politikai túlzással abszolúte nem lehet vádolni, egy olyan beszéd után, a melyet itten gróf Andrássy Gyula és Tisza István képviselő urak elmondottak, a következőleg jajdúlt fel: (Olvassa.) »Hiszed-e külföldi, bárhol legyen is hazád a Hebridek fagyos határaitól le a forró övig, hogy ilyes e földön történhetik? S lásd, ilyes az én hazámban megtörtént. Esedezett egy rész, melyet ezért ábrándozónak — ez a gróf Apponyi pártnak szól — »csúfoltak, nem idegen, nem külföld, de honunk szülte anyaföldünk táplálta vérrokonunk köre előtt, nemzeti nyelvünk teljes érvényesülését ne tagadná nemzetünkből ki. De hasztalan. A tagadók része gúnykaczajra fakadt,« — mint abban a'táborban szoktak — »és szánakozási mosolygással tajtékzá be a legszentebb nemzeti vágyakat«. T. ház! Azon nemzeti irányzat és eszmei tartalom, a melyet a túloldal képvisel ma, megtalálta apostolait a régi rendi korszakban is. Azonban egy nemzet, melynek politikai Önezélja van, de legkivált ez a párt, melynek nagy nemzeti czéljai vannak az nem szűnik meg ostromolni önöket mindaddig, a mig a nemzeti aspirácziók számára utat és tért nem nyitnak. És mi küzdeni fogunk önök ellen, sőt lehetetlenné igyekszünk harczaink által tenni az önök kormányzását mindaddig, a mig tért nem nyitnak mindazon vágyaknak, követeléseknek, a melyek legalább a létező alapokon a magyar nemzeti vágyakat kielégíteni hivatva vannak. Küzdeni fogunk azért legnagyobb hévvel és kitartással, mert mikor ezt elértük, arra a lépcsőre tettük lábunkat, melyen a mi politikai elveink érvényesíthetéséért, Magyarország önállóságáért nagyobb térfoglalással küzdhetünk. S itt számolnunk kell egy, a sajtóban is többször hallatszó kritikával. Azt mondják, ez az oldal, mely most harczra készen áll a kormánynyal szemben, majd szelídebb húrokat penget, ha a gróf Apponyi-párt jut uralomra. Nem, t. ház. Mi egész erőnkből fogunk küzdeni, hogy gróf Apponyi upalomra jusson, hogy pártja érvényesítse azokat a nemzeti aspirácziókat, melyeket képvisel, s ezek elérésében támogatjuk őt; de azután ellenük fogunk küzdeni, és ép úgy, ép oly hévvel, mint most önök ellen. Különbség csak az, hogy annak a kormánynak, melyet nemzeti aspirácziók érvényesítése vezérel, e nemzeti követelések megvalósítása érdekében, lelkünk egész erejével támogatást fogunk nyújtani.' (Nono! a szélső haloldalon.) Kérem