Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-445

398 **'"'* országos ölés 1895. márczius 8-án, pénteken. 28. paragrafusából un* tartatik meg. Uray t. képviselőtársam tegnapelőtt a szabadelvű párt általános helyeslése közt, miután az 1891-iki rendeletről volt szó, és miután ő hangoztatta, hogy a katholikus papság ellenszegült ennek a rendeletnek, azt hangoztatta az önök tapsai közt, hogy az utolsó levitától az esztergomi érsekig be kell esukatni azokat, kik a törvényt nem tartják meg. Én, t. ház, a legünnepélyesebben kijelentem, hogy a miniszterelnök úr s az egész kormány ebből a, törvényből egy árva jottát nem tart meg, és hogy mi történjék vele, a, t. ház, belátására bízom. (Élénk derültség.) T, ház! Még egy egyéni álláspontomat akarom Helfy Ignácz t. képviselőtársammal szemben igazolni. (Halljuk.

1 Halljuk/) ílelfy Ignácz t. képviselőtársam az én fellépésemet a parlamentben a hétfői ülésben egész másként tüntette fel, mint a hogy az tényleg van. T. ház! Erős meggyőződésem az, hogy az ország nagysága, jóléte, boldogulása a benlakó nemzetiségek teljes egyetértésével érhető el. Ez az ok az, a mely engem a passzivitás ellenére rábírt, hogy ide jöjjek. Legfőbb czélom az ország közállapotainak az ország előtt a maguk valóságában feltüntetése, és akkor, n mikor Helfy Ignácz t. képviselőtársam az én fellépésemet más szinben akarja feltüntetni, én nem akarok sem a visszautasítás, sem a re krimin áezió jogosultságával élni, hanem bátor vagyok azt mondani, hogy a mint erkölcsi erőm volt a passzivitás ellenére idejönni, épen annyi erőm van népemnek, a román népnek jogosult sérelmeit előadni, és szükségesnek tartom azt hangsúlyozni, hogy én nem vagyok annak a legújabb iskolának sem a tagja, sem a híve, a mely egyrészt úgy adja magát, mint a Kossuth Lajos palatínusa, és másrészről mint a 67-iki alap támogatója. (Zaj és ellenmondások a szélső haloldalon.) Molnár Antal jegyző: Ivánka Oszkár! Ivánka Oszkár: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én csak egy pár igen rövid megjegyzésre fogok szorítkozni, mert valóban nagyon nehéz és czéltalan a vitatkozás akkor, a midőn azt látjuk, hogy egyes kiváló tehetségű férfiak abban összpontosítják erejüket, hogy a világos és tiszta álláspontot elhoniályosísák, hogy az őszinteséget meggyanúsítsák, (Helyeslés a hal- és szélső haloldalon.) és ezek mögött áll egy nagy tömege a képviselőháznak, a mely vagy nem tud, vagy nem akar látni. (Zaj. Felkiáltások a baloldalon.) A mai szónokok közül Helfy Ignácz t. képviselő úr feladatául tűzte ki azt, •— a mit különben úgy ő, mint a másik felszólaló képviselő úr, Tisza István, egész konzequeneziával, hosszú időre, úgy látszik, legfőbb politikai feladatnak tűztek maguk elé, — hogy az általam előbb jelzett irányban gr. Apponyi Albert inkonzequencziáit és helytelenségeit kimutatni igyekezzék. Helfy t. képviselőtársam, hogy igazolja az ő egyházpolitikai támogatásukat, felolvasta gr. Apponyi Albert azon beszédét, melyet a közigazgatás államosításának alkalmával elmondott. Hát engedelmet kérek, én ezt a beszédet előbb nem olvastam, akkor a háznak tagja még nem voltam; de az itt felolvasott beszédből megragadta figyelmemet két dolog. Az egyik az, hogy gr. Apponyi Albert ezen javaslatok támogatását egyenesen attól tette függővé, hogy vájjon a közszabadság kellő garancziáival lesz-e a reform megvalósítva, (Igaz! Ügy van! balfelől. Ellenmondás a szélső baloldalon.) tehát a támogatás nagyon is, és pedig olyan feltételhez volt kötve, melyhez kötni országos és hazafias szempontból neki kötelessége volt. A másik dolog pedig, a melyet ugyanazon beszédében mondott, hogy ezen javaslatok megvalósulását már kezdetleges stádiumukban nem fogja ellenezni, ha tőle függ az, hogy azok megvalósuljanak, vagy pedig igen kezdetleges ellenzéssel egyszer s mindenkorra útját vágja a reformnak, és beláthatlanúl hosszú időre tolja azok megvalósulását. Tehát támogatta a javaslatokat mindaddig, a mig reménye volt, hogy azok a közszabadság kellő garancziáival felruházva fognak életbe léptettetni. A mint meggyőződött arról, hogy ez nem történhetik meg, nem tehetett mást, mint a mit tett. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Hogy ki a hibás, a ki korrekt támogatásra hajlandó, vagy a ki egy helytelen czélnak megvalósítását nem támogatta, hát a ki egyáltalában judicziummal bir és azzal élni akar, alkossa magának a véleményt. De különben is azt hiszem, hogy a parallel át megvonni ilynemű és azon támogatás közt, a melyet a t. urak behunyt szemmel gyakoroltak az egyházpolitikánál, nem lehet. (Igaz! Úgy van! balfelől. Ellenmondások a szélsőbalon.) Vannak a támogatásnak különféle nüanszai, olyanok is, melyekkel nagyon bajos foglalkozni, mert vannak sötét dolgok, melyeket megpiszkálni igen kényes. Csak egyre figyelmeztetem a t. túloldalt, hogy akkor, mikor az elnökválasztás történt, mikor a kormánypárt jelöltjével szemben az urak akkori pártelnöke, Justh Gyula képviselő volt felállítva, tényleg több szavazat adatott a kormánypárt jelöltjére, mint a hány kormánypárti képviselő a házban jelen volt. Többet ezzel a dologgal foglalkozni nem kívánok, (Zaj a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! balfelől.) valamint hogy nem kívánok foglalkozni azzal a talán ugyan újabb keletű, de úgy látszik, hogy benső viszonynyal, a melynek következménye az, hogy az igen t. miniszterelnök úr Eötvös Károly t. képviselő úrral számos órákat