Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.
Ülésnapok - 1892-445
392 445. országos ülés 1805. márczins 8-án, pénteken. annyira nem végezel, liogy minden oppoziezió többségre törekszik, hogy aztán a másik pártot, az ellenpártot, kergesse oppoziczióba. Az oppoziezió eszköz arra, hogy nagy czélokat és elveket valósítson meg. Ha tehát én arra az lítra lépek, hogy megbuktatni segítsem egy elvemet csak azért, mert azzal együtt egy kormányt is buktatok, akkor én feláldozom czélomat az eszköznek. Ezt nem tehetjük. Beöthy Ákos t. képviselőtársam — mert szeretek teljesen objektív és igazságos lenni — azt fogja nekem igen helyesen mondani, hogy miért olvasom én rá ezt a beszédet, mikor mindenki igen jól tudja, hogy ő velünk együtt ellenezte a közigazgatás államosítását. Ez igaz, de én esak arra hivatkoztam, hogy akkor, midőn gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ugyanilyen eljárást — szerintem igen helyesen — követett, (Ellenmondások a baloldalon.) akkor Beöthy t. barátom nem ítélte meg a helyzetet oly szigorúan, holott mi elvi szempontból jártunk el. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy ha ő gravament csinál abból, hogy az egyházpolitikai törvények folytán a kormány abba a helyzetbe jut, hogy 2000 anyakönyvvezetőt nevezzen ki, nohát úgy hiszem, hogy a közigazgatás államosítása által néhányszor 2000 embert fog kinevezni. (Élénk helyeslések a szélső baloldalon.) De, mondom, épen azért, mert Beöthy t. barátomra az általam idézett beszédrész nem illik, bátor vagyok néhány sort felolvasni oly okmányból, melyért ő is felelős, mely az övé épúgy, mint gróf Apponyi Alberté, mint az egész t. nemzeti párté. Az okmány a választási kiáltvány, melyet 1892. elején kiadni méltóztattak. »A nemzeti párt programmja«, ez a czíme. Ebben én ezeket olva : (Olvassa.) »A közigazgatási reform kísérletének szomorú történetét újból megírni fölösleges. Egy pillanatig úgy látszott, mintha jobb szellem hatolna be a kormány törekvéseibe, mintha meg volna a komoly hajlandóság a készségesen felajánlott jó tanáes és utógondolat nélküli közreműködés objektív méltatására; és mintha ennek folytán lehetséges volna a rosszul megkezdett reformumvet helyesebb irányba terelni. És a míg ez a remény tartott, saját pártérdekeink ellenére támogattuk a kormányt.« Ez saját programijukban foglaltatik. Végűi van még egy passzus, melyre szívesen hivatkozhatom, mert ebben szintén — remélem — találkozni fogok t. barátommal, Beöthy Ákossal : (Olvassa.) »Főelvünk a szabadság. Nemzeti politika Magyarországon más, mint szabadelvű nem lehet.« (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) E«en a téren találkozunk. (Zaj. Halljuk ! Halljuk! Elnök csenget.) Ezt hirdetjük mi is és eselekeszszük is. Mi ragaszkodunk 1884-iki programmunkhoz, más szóval ragaszkodunk Magyarország állami függetlenségéhez és az 1848-iki alkotmány törvényeiben kifejezésre jutott szellemhez a szabadság egész területén. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ennyit akartam esak elmondani. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Schóber Ernő jegyző: Tisza István! Tisza István: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Teljesen egyetértek előttem szólott t. képviselőtársammal abban, (Halljuk! Halljuk!) hogy visszaélnénk a házszabályokban formailag biztosított joggal, ha itt egy új, általános vitát akarnánk megkezdeni. Nem is lehet szándékom új anyagot vonni be a vitába vagy oly kérdésekkel foglalkozni, a melyekkel első felszólalásomban az általános vita alkalmával nem foglalkoztam. Azonban talán természetesnek fogja a t. ház találni, hogyha azokra, a mik az általam az általános vita alkalmával elmondottakra válaszképen adattak, lehető rövidséggel egynéhány észrevételt teszek. (Halljuk! Halljuk!) Egyetlen egy észrevételem van Ugron Gábor t. képviselő úr tegnapi beszédére, melynek többi részével ezen most említett elvből vagy álláspontból kifolyólag ezúttal nem foglalkozom. A t. képviselő úr tiltakozik az ellen, hogy úgy, a hogy azt én tenni akarnám vagy tenném, egy idegen eszmébe, idegen tényezőbe, idegen állami életbe vezettessék bele a magyar nemzetnek ereje, (Halljuk! Halljuk!) s azt mondj a, hogy a mi erőinket csoportosítani, fejleszteni, Ausztria mellett küzdelembe vinni kell a pragmatikaszaukcziónál fogva, de Ausztriába beolvasztva nem. Hát engedje meg a t. képviselő úr, nekem ilyen állításokat csakis beszédem világos értelmének elferdítése mellett lehet tulajdonítani. (Úgy van! tlgy van! a jobbóldalon.) Éu semmi egyebet nem állítottam, mint azt, hogy a magyar nemzeti politikának követelménye, a magyar nemzet létérdekei kívánják meg azt, hogy a monarchia nagy legyen, hatalmas legyen, konszolidált legyen, azért, mert a monarchia akcziójára mi döntő befolyást gyakorolhatunk, és saját létérdekeink mellett vihetjük a monarchia erejét akczióba. (Úgy van! Úgy van! Zajos helyeslés a jobboldalon.) Ezek után legyen szabad gróf Apponyi Albert t. képviselő úr tegnapi hosszú beszédére áttérnem. (Halljuk! Halljuk!) Először is egész rövidséggel teszek ann%k egyházpolitikai részére két megjegyzést. Az igen t. képviselő úr hoszszasan és nagy emfázissal tiltakozik az ellen, hogy ő megtámadtassék azon a czímen, hogy a kötelező polgári házasságot nem fogadta el, és ismétli azt, a mit már korábban is teljes joggal