Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-445

445. országos ülés 1895. márczins 8-án, pénteken. 391 hogy egy későbbi stádiumban a reformot a közszabadságok teljesebb biztosítékaival felruházva lássam életbe lépni, akkor semmit sem haboznám, akkor követném a tiszta logikát, és igen egyszerű volna álláspontom, azt monda nám: nincs meg mind az, a mivel én a kinevezési rendszerre való átmenetelt összekötöttem, egy részlet hiányzik abból, ergo: nem fogadom el. A logika szempontjából ez lett volna lígy a legvilágosabb, mint én reám nézve egyénileg és elvbarátaimra nézve a legkényelmesebb*. »Es a leghazafiasabb!* kiáltott közbe Csanády Sándor. Erre a t. képviselő úr így folytatta: »Épen azt akarom fejtegetni. A leghazafiasabb, a legbecsületesebb, a leghelyesebb és a legtisztességesebb eljárás ez akkor lett volna, ha reményünk volna, hogy egy későbbi stádiumban a most esetleg meghiúsított reform ezekkel a még hiányzó biztosítékokkal fel fog ruháztatni; de átgondolva a helyzetet, nekem ily reményt táplálnom nem lehetett. Ha csak két tábor állana egymással szemközt: azoké, a kik a reformot még teljesebb biztosítékokkal akarják, és azoké, a kik kevesebb biztosítékokat kivannak, akkor a helyzet világos lett volna; de nem így áll a helyzet, két más tábor áll itt egymással szemközt: Az egyik, a mely a reformot nem akarjam, (Úgy van! a szélső baloldalon.) »sőt az ellen elkeseredett harczot kész folytatni,* — mi voltunk ez a tábor, — »a másik tábor az, a mely a reformot akarja, kevesebb temperamentummal, mint a minőt kívánni lehet. Ez a két tábor áll egymással szemben, és ezen két tábornak összecsapásánál egy harmadik táborra nézve lehetetlen. Már most, ha én arra határozom el magamat, hogy nemmel szavazok, hogy a fenmaradt differencziák miatt az egész reformot ellenzem, és ha akkor az én segítségemmel és a mi pártunk segítségével győz a másik tábor: akkor kompromittálva volna hoszszú időre a reform*. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Hát ugyanez a helyzet állott fenn miránk nézve. (Élénk helyeslés és ellenmondás a szélső baloldalon.) Csak méltóztassanak türelemmel lenni; nem sok az, a mit még olvasni akarok. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »így állván a dolog, t. ház, hogy a merőben tagadó és elutasító álláspont elfoglalásában vagy a reformnak sorsát kompromittáltuk volna, vagy az általunk képviselt közszabadsági biztosítékokat tettük volna kétségessé ; lelkiismeretes, jól átgondolt és hazafias kötelességérzet parancsolja tehát, bármit mondjanak és bármint kommentálják is eljárásunkat, hogy a reform ezen első lépésétől a támogatást meg ne tagadjuk. Az ellenkező álláspont reánk nézve, ismétlem, kényelmesebb, világosabb, kevesebb félreértésnek kitett lett volna, de a ki ily körülmények közt« — itt figyelmet kérek — »nagy kérdéseknél az 8 egyéni helyzetének kényelmes voltát, félreértések és felismerések kikerülését elébe teszi annak, hogy azt teljesítse, és azt biztosítani segítsen, a mi az 8 megérlelődött meggyőződése szerint az országnak elsőrangú szüksége: az lehet logikus, pártpolitikus, de szerintem sem nem komoly államférfiú, sem nem igaz hazafi«. Hát én t. képviselőtársam Beöthy Ákosra ilyen kemény vádat távolról sem mondok. Igen jól tudom, hogy benne igen sok államférfiúi böleseség és tanúitság van; különösen nagy benne a hazafiság, a hazaszeretet. De ne méltóztassék akkor oly rettenetes súlyos vádat kovácsolni abból az esetből, a mért mi most épen ez alkalommal jónak találtuk követni becsületes meggyőződésünket, a mint mi sem vádoltuk akiior soha az egész vita alatt — méltóztassanak megnézni — gróf Apponyi Albertet azzal, hogy 8 ellenzéki álarcz alatt a kormányt pártolja. Meg voltnnk győződve arról, hogy ő becsületesen, híven járt el akkor régi meggyőződéséhez képest; mi elvi állásponton megtámadtuk az ő elvi álláspontját, de nem gyanúsítottuk az ő intenczíóit soha. (Élénk helyeslés a szélső bahMalm.) És valamint mi tudtuk akkor, bogy — habár közvetve — a kormány erőt merített az ő támogatásából, az ő czélja nem a kormány támogatása, hanem elveinek diadalra jutása volt: ugyanez az eset áll, illetve állott minálunk is. Beöthy Ákos t. barátom egy másik érvet is hoz feb a miben nagy részben, fájdalom, igaza is van. 0 azt mondja: ha itt a magyar parlamentben tapasztaltak után az ellenzék azt az eljárást követi, hogy akkor, mikor a kormány elsajátítja valamely elvét, azt támogatni kötelességének tartja, ilyen úton mi tulajdonkép perennissé teszszük a kormánypárt uralmát, mert mikor megszorul, nem kell egyebet tennie, mint elsajátítani egy-egy elvünket s azt megvalósítani a mi segítségünkkel, és hogy ez nagyon rontja a parlamentarizmust. Ez igaz, csakhogy ha ezáltal rontatik a parlamentarizmus, nem mi vagyunk azok, a kik rontjuk, hanem azok, kik a helyett, hogy a maguk kenyeréből ennének, és a maguk elveihez ragaszkodnának, koronkint el-elvesznek a mienkből. Bocsánatot kérek, ezen nem az ellenzék segíthet, hanem a. politikai erkölcsök megizmosodása és a választások. A nép választásai vannak hivatva az ilyen dolgokat korrigálni, de semmiképeti nem fogunk rajta segíteni az által, hogyha mi magunk is feladjuk elveinket csupán csak azért, mert ez úton megbukik egy kormány. Én azt hiszem, hogy egy dologban t. barátom is egyet fog velem érteni: hogy az oppoziczió Önmagában nem végezel. Hiszen